Egy Percesek... :)

Hyung, maradj velem! (2Jae) (+18)

- Hyung, Youngjae beteg. - lépett Jinyoung Jaebum szobájába.

- Hogy érted? Rosszul van? - állt fel azonnal Jaebum.

- Ühüm. Beszélsz vele?

- Persze. - indult el azonnal a fiatalabb szobája felé.

- Youngjae - ült a fekete hajú ágyára - mi a baj? - tette kezét homlokára.

- Semmi. Nem sokára elkészülök és mehetünk. Jinyoung csak túl reagálja. - mondta, de a hamarosan bekövetkető köhögésével meg is cáfolta szavait.

- Na persze picur. - állt fel az ágyról az idősebb - Mindjárt vissza jövök, meg ne mozdulj! - szólt rá, majd elindult a nappaliba a többiekhez.

- Fiúk én itthon maradok, hívok orvost Youngjaenak. Ti pedig menjetek be próbálni.

- De mi baja Youngjae hyungnak? - állt fel a legfiatalabb aggódva társára gondolva.

- Nyugalom Yugyeom, csak egy kis megfázás lehet és kimerültség. - mosolygott kedvesen a fiatalabbra.

Miután kiürült a dorm, főzőtt egy meleg teát és készített egy finom omletet a betegnek, majd a szobájába vitte.

- Tessék - nyújtotta a beteg felé a teát, ki épp ülésbe tornászta magát.

- Köszönöm, de nem kellett volna. - mosolyodott el Youngjae is.
Igazán jól esett neki hyungja törödése, de bűntudata is volt, amiért elvette az idősebb idejét.

- De kell és reggelizned is kell, hogy hamar meggyógyulj. - tette a reggelit a kisebb ölébe.
Valójában Jaebum nem bánta annyira, hogy a kisebb beteg, mert - bár aggodótt érte - örült, hogy egy kis időt kettesben tölthetnek. Jaebumot mindig is érdekelte a fiatalabb és sajnálta, hogy a közel három év alatt még nem sikerült rendesen megismerniük egymást.

- Jaebum - nézett fel rá a fiatalabb, mire az említett kérdő tekintettel válaszolt.

- Szédülök picit, segítesz felkelni? - kérdezte kissé félve a választól.

- Miért akarsz felkelni? Neked most sok pihenésre van szükséged és szigorú ágy nyugalomra. - vonta kérdőre a fiatalabbat.

- Csak szeretnék mosdóba menni. - pirult el a kisebb a problémáján. Tulajdonképp csak a férfiak reggeli gondja bántotta mi természetes lett volna, de szégyelte magát Jaebum előtt.

Az idősebb kedvesen felsegítette a másikat, de eközben igen is feltűnt neki a kisebb problémája. Nem tette szóvá, hisz már az előbb is észre vette a másik zavarát, mégis érdekelte. Legbelül mélyen érdekelte, hogy vajon milyen lehet olyankor. Volt egyáltalán olyan helyzetben már? Hisz túl fiatalon került be.

- Hyung, most-most egyedül hagyhatsz. - köszörülte meg torkát Youngjae, fülig pirulva Jaebum tekintetétől.

- Youngjae jól vagy? - kopogott be a mosdóba Jaebum, mivel már vagy fél órája nem jött ki a másik. - Youngjae? - szólt be ismét, de mivel nem jött ki hang megint csak, úgy döntött be nyit.
Youngjae a falnak dőlve aludt, ami megmosolyogtatta az idősebbet, de aggódott, hogy jobban megfázik, így karjai közé zárta és vissza vitte szobájába.

- Hyung - szólalt meg félig álmában, mivel Jaebumot halálra ijesztette.

- Te-tessék.

- Maradj velem! - fogta makacsul az idősebb kezét.

- Hm? - nézett rá tanácstalanul Jaebum.

- Aludj velem picit. - kérlelte csukott szemmel, és el is érte, amit akart. Az idősebb irulva pirulva ugyan, de bebújt a másik mellé.