Sziasztok *-*
Író: Tia 😀
Egyre több egy perces novella várható! :)
Több bandával is készül és ha valakinek kérése lenne szereplő párosokat illetően, az nyugodtan írhat! :) Jó olvasást minden olvasomnak! :)
Hibák vannak benne, de ma már nincs erőm kijavítani később pedig időm fel rakni :( Azért remélem tetszik, kellemes olvasást! És ne feledjétek ez három részes :) ha tetszett csatlakozz facebook oldalunkhoz :) 😘
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Jackson pov.
Pont négy éve volt, hogy a születésnapomon Jaebum egy prostival ajándékozott meg, de azóta is csak rá tudtam gondolni. Mark! Azon a reggelen hallotam utoljára hangját mikor elment, mégis tökéletesen él bennem meglepően mély orgánumú hangszíne, gyönyörű feketén csillogó szemei, tökéletes bőre és minden érzelem, amit ő inditott el. Azt mondta fiatal vagyok ahhoz, hogy egy prostira költekezzek, de nekem ő nem csak ennyit jelent. Akkor is sejtettem, mára viszont már tudom is, hogy mit érzek. Már ha csak rá gondolok az egekbe szökik a vérnyomásom és barátaim szerint menthetetlen vagyok, de igazuk van: menthetetlenül szerelmes vagyok belé. Ez lehetséges? Bele szeretni valakibe, akit csak alig röpke pár óráig ismerhettem? Talán igen, talán nem, de én bele szerettem. Jaebum folyton felajánlotta, hogy újra őt rendeli, de hallgattam Markra és nem engedtem a csábításnak. Helyette inkább biztos lábakon álló céget alapítóttam, ki jártam az iskolát és biztos jövőhöz vezető életet alakítottam ki végig hűségesnek maradva a gondolathoz, hogy egyszer ismét találkozunk és segíteni fogok rajta! Eltökéltem, amint megtehetem megmentem. Megvásárolom, vagy pusztán megszöktetem, de nem hagyom, hogy undorító férgek használják saját beteges vágyaik kielégítésére! Persze négy év sok, főleg egy olyan embernek, aki a testéből él. Vajon ő hogy lehet? Sokszor fordult meg a fejemben, hogy talán már nem is él, de mindig el kergettem a fájjó gondolatot. Gondolhat rám? Ő érezhet irántam valamit? De ha anno érzett is mára már talán nem is emlékszik rám. Rám, egy szűz kisfiúra, aki nem mert lefeküdni vele. Emlékszem eleinte milyen mereven próbált közömbös maradni, majd ahogy teltek a percek, órák, úgy nyílt ki, mint a napfényért könyörgő virág. Kellemes személyisége is elbújhatot vakító szépsége mellett, de mégis látszott rajta valami. Különösen csillógtak szemei, mit akkor még nem értettem, ma viszont már tudom, hogy a fájdalom, szeretet hiány, kin mind-mind ott lapult kicsi szívében. De ez mától megváltozik!
- Nyitva. - szólok ki a konyhából, mikor vendégem megérkezik. Nem tudja, hogy én várom, nem is sejti, hogy ma nem a szokásosért lett küldve. Aggódok kicsit, hogy egyáltalán meg ismer-e, viszont én se tudom ő vajon mennyit változott. Mára már húsz éves, felnőtt férfi, míg én a tizennyolc évemmel el bújhatok mellette.
- Jó estét! - lép a konyhába. Hangja kissé ércesebb, mint régen, de az illata ugyan az. Lassan fordulok meg, mélylélegzetet véve és mikor találkozik tekintetünk a szája elé kapja kezeit.
- Szia. - köszönök én is, de nem lépek hozzá, inkább jobban szemügyre veszem. Haja még mindig szőke, szemei kissé fájdalmasabban csillógnak. Job szemöldökén egy mély vágás éktelenkedik. Karikák jelzik szeme alatt, hogy milyen fáradt mégis itt kell lennie. Fáj látni, hogy szemmel láthatóan megviselte az elmúlt idő.
