Boring Math Lesson (VHope) (+18)

373 22 2
                                    

Sziasztok! Itt lenne egy rövidke VHope.
Kellemes olvasást mindenkinek! :) <3

Hoseok pov.

Tae nem várt tettei miatt történt.

Órán ültünk, egy nagyon unalmas órán, de nem számított, mert szükség volt a matekra, hisz vizsga tárgy, de őt ez nem érdekelte. Taetae mindig is inkább volt az a fajta energiabomba, sem mint az aki figyel, de ez nem is volt baj, mert legalább jól szorakoztunk. Igen ám, de amikor combom kezdte simogatni egyre csak közeledett tenyere férfiasságom felé, úgy kezdtem zihálni és mikor a farmeron keresztül simított rám: egy halk szuszanással fogtam kezére.

Nem, ezt most ő sem gondolta komolyan ugye?

- Na, csak nem zavarba jöttél? - súgta fülembe, majd megnyalta ezzel egy nyüszögést ki váltva belőlem. Kiszabadítva kezét benyúlt a pólóm alá és oldalam kezdte simogatni, míg fejét vállamra ejtette. Az a rafinált mosoly ami szája sarkában ült sejtette, hogy ezt most nagyon megfogom szívni.

Lassacskán kigombolta nadrágom és lehuzta a slicet rajta, majd beférközve alsómba már merev tagomra markolt ezzel egy elfojtott sóhajt váltva ki belőlem. Senki sem láthatja mit csinál mert a legutolsó sorban ülünk, nincs mellettünk senki és előttünk sem üllnek, ami azt jelenti csúnya végem lesz.

- Tae, mit-mit csinálsz? - fogtam rá csuklójára, de nem igazán hatotta meg, főleg hogx így szorósabban markolt rám.

- Én? Semmit Hobie, csak élvezd! - súgta fülembe, majd kinzóan lassan mozgatni kezdte tenyerét ezzel az örületbe kergetve. Óvatosan mozgott és probált minnél több ízből ingerelni, ami már a tanárnak azért szemet szúrt, de Tae kitalálta, hogy rosszul vagyok és elkisér a gyengélkedőre. Hát komolyan kikészít. Szinte még ki sem értünk a teremből, de már ajkaimra mart és betolt a szertárba elfektetve egy matracon. Ujjai ismét farkam köré szorultak és most kigombolva ingen nyalt végig felső testemen egészen merevedésemig amin szintén végig nyalt én pedig úgy és olyan hangon hördültem fel ahogy csak tudtam.
Eszméletlenül jó érzés volt, arról nem is beszélve mennyire kívántam én is.

Rövid tétlenkedés után szinte teljesen elnyelte férfiasságom én pedig tincsei közé kapva nyomtam jobban magamra. Már nem egyszer szopott így le, de ezt nem lehetett megszokni! Túl jó volt!
Fejét gyorsan mozgatta rajtam időnként erősebben megszívva tagom, de mielőtt elélveztem volna, lehúztam merevedésemről. Jobb ötletem támat az elélvezéshez.

Fölé magasodtam és erőszakosan martam ajkaira amit apró nyögéssel jutalmazott. Tudom, hogy így szereti, de nekem néha akkor is túl perverz.

Lehámoztam róla ruháját és míg végig csókoltam nyakát, három ujjam a szájába nyomtam, hogy nedvesitse meg.
Miután elég sikosnak éreztem mélyen megcsókoltam ezzel egy időben merítve el benne egyik ujjam. Nyögését elnyeltem és táncra hívtam nyelvét míg ujjammal ingereltem. Hamar csatlakozott második és harmadik ujjam is, így rövid időn belül már én merültem el benne teljes valómmal. Hagytam neki időt amíg megszokja a méretem közben merevedésén húztam végig tenyerem.
Mikor megadta a jelet, hogy mozoghatok, lassan mozdítottam csípőm körözve benne, ezzel is tágítva még egy kicsit.
Egyre könnyebben mozogtam már és csókjaimmal nyeltem el édes sóhajait. Prosztatáját eltalálva felsikantott és vállamba mart, így probáltam minnél töbször eltalálni ugyan abban a szögben, majd mikor éreztem már nincs sok hátra egyikünknek sem, ujjaimat merevedésére kulcsoltam és a csípőmmel megegyező tempóban mozgattam tenyerem.
Élvezetének csepjei végül tenyeremen csillogtak, míg én őt csókolva élveztem forró testébe.

- Szeretlek Hobie! - szuszogta fáradtan fejét nyakamba fúrva.

- Én is szeretlek Tae! - súgtam, majd ismét megcsókoltam szerelmem finom ajkait.

Egy Percesek... :)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora