Egy Percesek... :)

Vágyakozó szívek (Bnior)

Halihóóó~ :D ez egy aprócska Bnior fanfiction szeretne lenni! Kellemes olvasást! :)

Jinyoung teste csak hevert az ágyon, magatehetetlenül, meztelenül - nem volt ereje mozogni, vagy egyáltalán pislogni - agy tekervényei újra és újra lepörgették szeme előtt a közel múlt történéseit. Kereste a miérteket, de a kérdéseket sem tudta megfogalmazni. Nem értette miért tette ezt Jaebum, miért érintette így. Nem értette. Vagy talán csak nem akarta érteni?

Érzései szívét szorongatták, könnyei vörösre marták szemeit, vére ki szökött dús ajkából. Hason fekve szenvedett, de megfordulni vagy egyáltalán moccanni képtelen volt, mert teste minden porcikája üvöltött az égő, feszítő fájdalomtól; pusztán zokogása által mozgó válla fájdalmától képes lett volna meghalni. Nem akarta túl élni, nem akarta többet látni őt.

Szerette Jaebumot, mindent megadott volna érte, de képtelen volt megérteni tetteit. Félt és dühös volt. Félt, hogy ismét megtörténhet; dühös amiért élvezte - mert hiába a fájdalom, a durvaság, mégis élvezte - ahogy Jaebum uralkodott felette. Minden parancsát, kérését, óhaját teljesítette, mint a szultán ágyasa ki kérdés nélkül teszi szét lábait.

Félre értés ne essék, Jinyoung nem volt ilyen! Még a gondolatba is ahogy kielégít valakit, bele pirult és lányos zavarában váltott paradicsomot megszégyenítő pirosra.

Ő csak és kizárólag egy valakinek volt hajlandó szét tenni kecses, hófehér lábait és csak ennek az egy valakinek hagyta, hogy azt tegyen testével, amit csak akart. Nem volt ő mazoista, még csak a közelében sem járt. Egyszerűen szerelmes volt. Szerelmes egy férfiba, aki képtelen volt a szeretetre.

Jaebumot csak egyetlen egy valami hajtotta, még hozzá a kielégülés, viszont ezt sosem kapta meg senkitől. Senki nem volt képes rá. Hiába élvezte a szexet, lehetett akár mekkora orgazmusa, szophatott akár milyen jól és lehetett akár milyen forró, szűk a partnere, - nemtől függetlenül - sose volt képes úgy kielégülni, ahogy szeretett volna.

Ahogy múlt az idő és ő egyre csak azt az érzést kereste, úgy durvult el minden gondolata, minden tette. Ha partnere fájdalmasan sikította nevét, könyörögve neki még többért ő akkor érezte azt, hogy közel jár. Pedig ez szimplán a hatalom vágyát erősítette. Uralkodott partnerein és azt tett velük, amit akart. Volt, aki nem engedelmeskedett neki, őket élvezettel törte be, kínozta őket, amíg meg nem adták neki az uralmat.

Nem! Senkire sem erőltette rá a szexet, nem bűnöző volt és nem is szadista! Egyszerűen a hatalomban lelte örömét. Nem volt rossz ember csak nem tudta, hogy ő nem csupán testi kielégülésre vágyott, hanem lelkire is. Jaebum szíve közel sem volt olyan jeges, mint ahogy ő azt mutatni szerette volna. Szerelemre vágyott, szeretet éhes volt, törődésért könyörgött viszont sosem vallotta volna be saját magának.

Jinyoung azonban más volt; valami különlegest érzet benne. Ha vele volt már majdnem elérte azt amire mindig is vágyott. Hiába volt durva, hiába tudta, hogy megsiratja, hiába ejtett sebet rajta, akár hogyan uralkodott rajta, a lelke könyörgött Jinyoung minden rezdüléséért.

Azon az éjjelen viszont képtelen volt élvezni a másik fájdalmát. Mikor erősen és gyorsan, felkészítés nélkül nyomult testébe, szinte érezte, ahogy a másik lelke a fájdalomtól vergődik. Jaebum szíve bele szakadt, ahogy Jinyoung sírva sikított és reményt vesztve hagyta magát. Tudta, ha nem fejezi be partnere akár bele is halna a szomorúságba.

Arcán könnycsepp csordult végig - nem értette miért bántja amit a másikkal tesz - teste megfeszült, szemeit szorosan össze zárta, de nem az orgazmustól. Képtelen volt folytatni.

Kezeivel felhúzta a hason fekvő Jinyoung derekát, így kicsit mélyebbre csúszva benne. Nem, nem bántani akarta csak kielégíteni. Jóvá akarta tenni, amit okozott. Egyik kezével tartotta partnere derekát, míg másikkal annak férfiaságára markolt. Csípője mozgásában megállt, mélyre nyomva magát Jinyoung apró testében. Talán most először látta, mily törékeny a teste. Óvatosan hajolt le, hogy a másik megharapdált hátát gerince mentén végig csókolgassa és annak hímtagját masszírozza.

Ahogy telt az idő, úgy élvezte egyre jobban Jinyoung a törődést. Mikor sóhajai felerősödtek, Jaebum ismét mozgatni kezdte csípőjét immáron egy kellemesebb, érzékibb tempót diktálva. Az orgazmus szinte egyszerre futott át rajtuk. Jaebum soha többé nem akarta bántani! Azt akarta, hogy a másik az élvezettől nyögjön és ne a fájdalomtól sikítson!

Hirtelen jött a felismerés: szerelmes volt Jinyoungba, szerelmes.

Képtelen volt ott maradni; el akart tűnni, semmivé válni.

- Szeretlek Jinyoung, szeretlek! - mondta, sírva, bezárva maga mögött az ajtót és lecsúszva a falap mentén a hideg kőre.

Halkan zokogott így hallotta amint Jinyoung ismét sírva fakad, ahogy kérleli az eget: had haljon meg. Jaebum szíve feljajdult a szavak hallatán, soha többé nem akart ártani szerelmének.

Tanácstalan volt: vigasztalta volna, de félt vissza menni - félt, de nem Jinyoung reakciója miatt, hanem az érzéseitől tartott - mégis feltornászta magát álló helyzetbe és benyitott a szobába, ahol kedvese még mindig ugyan úgy feküdt, ahogy lassan fél órája hagyta. Az ágy mellé sétált majd leült és szerelme testét kezdte simogatni, közben apró puszikat lehelt sebeire.

Jinyoung össze rezzent az érintésétől. Vissza akarta tartani könnyeit, nem akart ennél is gyengébbnek látszódni.

- Jaebum, kérlek... Kérlek hagyj egyedül! - arcát a párnájába fúrta, míg a másik megállt mozdulataiban. Rosszul estek neki ezek a szavak, végül is mindkettőjüknek. Jinyoung nem akart a szerelmétől félni - bár megbeszélték, hogy a kapcsolatuk pusztán testi - Jaebum pedig nem akarta, hogy szerelme féljen tőle.

- Sajnálom Jinyoung, mindent sajnálok! - mondta majd lassan, óvatosan fordította hanyatt a másik testét. Tudta, hogy fáj neki mindene, hisz a felismerés előtt nagyon csúnyán kínozta a másikat. Óriási bűntudat tört rá, ahogy a másik fel zokogott a mozgatás által okozott fájdalomtól - Jinyoung, soha többé nem bántalak! Kérlek... Kérlek, bocsáss meg! - könyörgött könnyeit vissza fojtva, másik sebeit puszilgatva, mintha csak megtudta volna gyógyítani, de legalább helyre hozni.

- Jaebum, - mondta könnyek közt - ne csináld ezt! Csak... csak menj ki. Csak hagyj magamra. Nem... - hangja szinte már suttogásként csendült fel - Nem bírom tovább! - lecsukta pilláit.

Sírása abba maradt lassan, szívverése egyre lassult, ezzel halálra rémisztve Jaebumot, aki továbbra is csak puha testét simogatta.

- Jin... Jinyoung? Jól vagy? Hallasz? - hangja rémült volt, mire a másik laposakat pislogva nézet rá.

- Szerinted jól vagyok? - kérdezte, szinte már némán. A sok sikítás, sírás elvette már a hangját. Szerelmes volt Jaebumba még mindig, de nem akarta, képtelen volt tovább folytatni így a kapcsolatot - Jaebum, nem folytatom tovább! Elég volt! - mondta határozottan. Meglepődött, ahogy a másik elmosolyodott, ismét nem értette.

- Jinyoung, én sem folytatom tovább. Nem tudlak többé bántani és soha nem is akarlak. Jinyoung én... - hangja megremegett, míg a másik kérdőn nézett rá. Nem! Képtelen volt ezt így elmondani. Jinyoung fölé magasodott, egyik kezével arcára simított majd ujjai szerelme ajkain állapodtak meg. Sose látott ilyen szépet, mint Jinyoung! Nagy levegőt vett és elhatározta: elmondja neki! Megérdemli, hogy tudja! - Szeretlek! Tiszta szívemből, testestül, lelkestül, egész lényemmel szeretlek Park Jin Young! Bocsáss meg nekem! - de nem adott időt kedvesének a reagálásra. Azonnal ajkaira mart, de most olyan szeretettel, finomsággal, amivel Megmutathatta a másiknak: igazat mondott!

Jinyoung lassan, de vissza csókolt. Nem merte el hinni, amit hallott, de reménykedett benne, hogy igaz. Esélyt adott maguknak egy igazi kapcsolatra.