Egy Percesek... :)

Astro (SanJin)

Sziasztok! Itt egy újabb OS most egy SanJin kiadásban.
Ezt írótársam és legjobb barátnőm Wyw kérésére kreáltam és remélem tetszeni fog neki és nektek is! :)
Kellemes olvasást mindenkinek! <3

A tisztasága és ártatlansága az örületbe kerget. Túl kedves, túl édes, túl szép, túl tökéletes és túlságosan szeretem!

- Min gondolkodsz, Jinjin? - súgta fülembe, majd a pad alatt combomra simított nyugtatásként. Persze a töri tanár ezt a pillanatot választja, hogy felszólítson és na ná, hogy lövésem sincs mit kérdezett. Sanha azonnal válaszolt helyettem és folyt minden tovább ahogy szokott.

- Csak hosszú volt ez a nap. - válaszoltam nem rég feltett kérdésére és őszintén reméltem, hogy nem fog kérdezősködni.

- Hm, gyanús vagy te nekem, na de oké. Egyébként anyuék elutaznak a hétvégére, nincs kedved át jönni? Mielőtt nemet mondasz, gondolj bele, hogy lehet ez az utolsó együtt alvós bulink gimisként! - mondta, a végét kissé szomorkásan és igaza volt. Lehet ez az utolsó, de ez lesz az első és semmi kedvem haza menni hallgatni a szüleim veszekedését, de én és Sanha egy szobában egész éjjel? Nem birnám ki, hogy ne az édes pofiját bámuljam egész este és ez nem helyes! Mindketten fiúk vagyunk és.. Ő nem is érez irántam olyant, mint én iránta.

A nap fénysebességgel ért véget, így már csak a házukig való séta választott el a szenvedésemtől. Vele aludni úgy, hogy tudom: nem érhetek hozzá... Én ezt nem biztos, hogy akarom - gondoltam magamban.

Nevetve fogott csuklómra mikor látványosan ki sétáltam egy mentő elé.
Elszégyelve magam mentem tovább, míg ő ujjainkat összekulcsolta ezzel megdobogtatva a szívem. Úgy imádom amikor ilyen pátyolgatos! Ilyenkor sokkal közvetlenebb, mint máskor.

- Legközelebb szólj, ha ki akarsz sétálni egy szirénázó mentő elé, Hyung. - nevette, majd levette vékony dzsekijét és cipőjét. Én is követem, majd a nappaliban elfoglalom helyem a fehér kanapén. Sanha mellém ül és én automatikusan hajtom fejem ölébe és helyezkedem el kényelmesen.

- Azt hiszem én ma így akarok aludni. - suttogom már-már félálomban, majd amikor megérzem ujjait tincseimmel játszani: végleg elalszom.

Mikor felébredtem már sötét volt és a TV sem ment, így felnéztem, de meglepetésemre egy éber Sanhaval találkozott a tekintetem. Mosolya árulkodott róla, hogy élvezi a zavaromat és csak hajammal kezdett játszani.

- Mennyit aludtam? - kérdeztem rekedtesen, majd megpróbáltam felülni, de persze vagyok olyan ügyes, hogy kezeim felmondják a szolgálatott és pólójában kapaszkodtam meg, alig pár centire ajkaitól.
Kedvesen átkarolta derekam és egy puszit lehelt homlokomra én pedig úgy éreztem: menten kifolyok a küszöb alatt.

- Jól vagy? - súgta felém, nekem pedig már csak hangjától elolvadt a szívem.

- A-aha - dadogtam remegő hanggal ahogy simogatni kezdett gerincem vonalában. - Nem, nem megyünk fel aludni? - kérdeztem és kimásztam öléből. Már csak az hiányzott, hogy tényleg elolvadjak a karjai közt.

- Menjünk! - mondta, majd mielőtt bármit mondhattam volna, összefonta ujjainkat és maga után huzott.
A szobája semmit nem változott 4 év alatt: az íróasztalán még mindig a kilencedikes közös képünk figyel, ahogy a falra is tett egyet posztetei közé.

A kezembe nyomott egy kupac ruhát és a fürdő felé mutatott, persze tudtam mit akar.
Hamar elvégeztünk és megvárva egymást be bújtunk a meleg ágyba - én személy szerint nyakig takarozva.

- Jinjin? - szólt mikor karjait át fonta derekamon és ujjaival hasamon játszadozott.

- Igen? - kérdeztem vissza megfordulva ölelésében és szemébe nézve. Olyan angyali és Mesebeli volt, mintha épp az égből pottyant volna.

Tekintete elszakadt enyémtől és ajkaimra vetült. Zavaromban megnyaltam a száraz felületett és vártam mit akar mondani, de hiába vártam nem válaszolt csupán párnácskáit enyémre tapasztotta és egyből mélyen csókolt.

Azon az éjszakán mindent neki adtam: a szűzeségem, a szerelmem és boldog vagyok, hogy ennyi év után még mindig mellett van és ő is viszont szeret.