When You Look Me In The Eyes - Shawn Mendes Hungarian Fanfiction

18. Szánkó

A következő héten már az egész suli tudta, hogy ki vagyok. Név szerint. Sokan ha elmentek mellettem a folyosón rámköszöntek. Ilyenkor próbáltam minél kedvesebben és barátságosabban visszaköszönni nekik, bár ez az öt percen belüli huszadik köszönés után nem volt olyan könnyű. Főleg, hogy a 90%-át ezeknek az embereknek nem ismertem.
A koncert után készített képeim a rajongókkal folyamatosan kísértettek, amikor neteztem. És amikor ilyen képpel találkoztam, képtelen voltam megállni, hogy ne olvassam el a kommenteket.
Viszont ami még megváltozott a híresebbé válásom után, az Shawn viselkedése az utcán. Most már gyakran sétáltunk a városban, kézenfogva, nem törődve az emberek nézésével.
Egyik ilyen alkalommal éppen forrócsokit ittunk a főtéren állva, amikor Shawn egyszer csak rámnézett és elkezdett kuncogni.
-Mi az? - kérdeztem, próbálva rájönni a nevetésének okára.
-Semmi.
-Ne kezdd ezt megint, Mendes. Mondjad. - húztam fel a szemöldökeimet.
-Csak annyi, hogy a forrócsoki miatt bajszod lett. És eszméletlen viccesen néz ki. - mondta, és nem bírta tovább, kitört belőle a nevetés.
Én rögtön levettem a kesztyűmet, felemeltem a kezemet, és megtöröltem a számat, majd kérdőn ránéztem, mire ő megrázta a fejét. Éppen nyúltam volna vissza megtörölni mégegyszer, amikor Shawn elővett egy zsepit a zsebéből és odanyúlva óvatosan letörölte az ottmaradt forrócsokit az arcomról.
-Így már jó. - mosolyodott el, majd a következő pillanatban megcsókolt.
Én boldogan csókoltam vissza, majd amikor elhúzódott, feltűnt, hogy többen néznek. Ez akkorra már viszonylag megszokott dologgá vált, de akkor hirtelen egy furcsa érzés keletkezett bennem. Egy pillanattal később rájöttem, mi volt furcsa. Shawn még egyszer sem csókolt meg nyilvánosan, amióta a világ tudja, hogy ki vagyok.
Ezt meg is mondtam neki, mire ő csak ennyit mondott:
-Egyszer el kell kezdeni. - és vigyorogva kacsintott egyet.
Miután megbeszéltük, hogy aznap délután elmegyünk szánkózni a közeli dombok egyikére, elbúcsúztunk és hazamentünk.

~~~

Amikor Shawn megjött értem, már fel voltam öltözve vízálló ruhákba, így csak beültem a kocsiba és elindultunk.
Amíg mentünk, végig idiótaságokról beszélgettünk és énekeltük a rádióból hallatszó dalokat, majd odaérve Shawn kiszedte a csomagtartóból a szánkót és maga után húzva azt elindult felém, ahol másik kezével megfogta az enyémet, és elkezdtünk sétálni a dombtetőre.
Felérve gyorsan megigazítottam a sapkám-sálam, majd ráhuppantam a szánkóra Shawn elé, aki hátulról átkarolt és meglökte lábával a szerkezetet. Viszonylag hamar begyorsultunk, és a szembeszéltől könnyek kezdtek formálódni a szememben, a sebességtől pedig visítani kezdtem, mint egy kismalac. (:D)
Shawn egészen jól kormányozott minket a lábával, de a lefelé vezető út kétharmadánál egy hatalmas gödört vettem észre pár méterrel előttünk, de olyan gyorsan mentünk, hogy esélyem sem lett volna szólni, vagy átirányítani a szánkót, így csak összeszorítottam a számat és lehunytam a szemem, így várva a repülést. Ami pár másodperccel később be is következett, de cseppet sem volt olyan rossz, mint amilyennek hittem.
Shawn felkiáltott meglepetésében, majd még szorosabban ölelt át, így amikor a szánkót elhagytuk a gödörben és mi továbbhaladtunk a levegőben, együtt maradtunk. Majd mivel Shawn (hihetetlen gyorsan reagálva) elfordult a levegőben - ezáltal fordítva engem is -, a hóba már úgy érkeztünk, hogy ő volt alul.
Miután felfogtuk, hogy mi történt, elkezdtünk röhögni. Abbahagyhatatlanul nevettem, majd Shawn megpróbált felülni, mire én lehemperedtem róla. Szinte rögtön eszembe jutott, hogy csinálok egy hóangyalt a friss és nem összetaposott hóba, és azonnal el is kezdtem megvalósítani. Shawn, miután leveregette magáról a havat, érdeklődve figyelte a mozdulataimat, majd amikor úgy éreztem, készen vagyok, kinyújtottam a karomat felé, ő pedig felhúzott. Vagyis pontosabban kifejezve felrántott, mire én akkora lendületet kaptam, hogy felállás után sem álltam meg, hanem nekiestem, mire ő csak vigyorogva átkarolt, hogy ne essek el mégegyszer.
Miután én is leveregettem magamról a rámrakódott hóréteget, lenéztem a művészi alkotásomra. Mikor láttam, hogy egész jól sikerült, büszke mosoly terült szét az arcomon, úgy néztem fel Shawnra, aki visszamosolygott rám, úgy, mint ahogy egy apuka mosolyog a kislányára, amikor az megtanul segítség nélkül biciklizni. Ebből jöttem rá, hogy kissé gyerekesen viselkedtem az utóbbi pár percben. De mivel láttam, hogy ez Shawnt nem zavarja, nem törődtem vele, inkább elindultam vissza a gödörbe szorult szánkó felé. A fiú szinte azonnal követett, majd ha már úgyis felfelé mentünk, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a dombtetőre, és kicsit odébb megpróbálunk megint lecsúszni.
Ezúttal én ültem hátra, így teljesen Shawnra bízva magam, mert nem láttam semmit, ráadásul a lábaimat is megfogta és a kezével irányította, ezáltal a kormányzás lehetőségét is elvéve tőlem. Magyarul egy lehetőségem maradt, az, hogy jó erősen kapaszkodtam a derekába.
Ő még gyorsan a válla fölött rámnézve azt mondta, hogy ne féljek, ha esünk is, az előzőnél nagyobbat nem fogunk esni, és ha azt is túléltük, akkor ezután sem lesz semmi gond, majd a lábával meglökte a szánkót, gyorsan felkapta a lábát a szánkóra és az enyémet még mindig fogva elkezdett kormányozni.
Megint hamar begyorsultunk, és én újból elkezdtem sikítani, csak ezúttal bele a hátába. Viszont szerencsére épen leértünk a domb aljára, ahol Shawn a lábamat a hóba nyomva (ezáltal egy csomó havat az arcunkba lőve) szépen lefékezett minket, majd lekászálódott és felállt, engem is felhúzva, mivel még mindig a derekába csimpaszkodtam.
Amikor biztosan állt, a kezeivel meglazította az enyéimet a hasán annyira, hogy körbe tudjon fordulni, majd mikor ezt megtette, lenézett rám, és elmosolyodott.
Én visszamosolyogtam rá, majd szinte tökéletesen egyszerre kezdtünk el hajolni a másik irányába.

~~~

Amikor hazaértünk hozzánk, már nem volt otthon senki, ugyanis valami animációs filmet mentek el megnézni a moziba. Én rögtön elrohantam zuhanyozni, hogy megpróbáljak felmelegedni, míg Shawnnak odaadtam addig egy plédet, hogy maga köré csavarja. Mikor úgy éreztem, hogy végre egy kicsit felengedtem a lefagyásból, és gyorsan felkaptam magamra egy vastag pulcsit, egy szintén vastag melegítőnadrágot, és helyet cseréltem Shawnnal, hogy neki is jusson egy kis felmelegedés.
Amíg ő bent volt a fürdőben, én gyorsan csináltam melegszendvicseket és teát, és mire beértem a szobámba, ő már bent volt.
Egy pillanatra megálltam, és csak néztem, ahogy ott ült az ágyam végében a laptopommal az ölében. A haja vizes volt, míg az én egyik nagyméretű melegítőnadrágomat és pólómat viselte, felette egy vastag cipzáros felsővel, és az arcán egy halvány mosoly játszott. Az egész srác olyan békés volt.
Amíg nem vette észre, hogy az ajtóban állok, addig csak mosolyogva figyeltem őt, majd egyszer csak felpislantott, és észrevett engem. Rögtön elvigyorodott, és megszólalt.
-Nem szép dolog az ember tudta nélkül bámulni.
-Nem bámultam. - válaszoltam elpirulva, az éjjeliszekrényem felé lépkedve, ahová elfordulva a fiútól lepakoltam a kezemben lévő tálcát, így próbálva elrejteni az arcom vörös színét. Valószínűleg nem sikerült, mivel amikor egy pillanatra odakaptam a tekintetemet felé, egy még szélesebb vigyorral nézett engem. De úgy dönthetett, hogy nem könyörül meg rajtam, mert tovább folytatta az égetésem:
-Tetszik, amit látsz?
Mire én odakaptam a fejem Shawn felé, aki erre elkezdte húzogatni a szemöldökét. Én csak furcsán néztem rá, majd nem bírtam tovább, és kitört belőlem a nevetés, mire Shawn is röhögni kezdett.
Óvatosan megfogtam a két bögrét, és felé nyújtóztam. Ő átvette őket tőlem, hogy el tudjak helyezkedni kényelmesen az ágyon, majd miután odadőltem az ágy fejtámlájának mellé és visszavettem a teámat, a felszabadult karját átvetette a vállam felett. Én még közelebb húzódtam hozzá, ő pedig elindította a filmet, amit előzőleg még az autóban kiválasztottunk.
Végig a film alatt a hozzá távolabb eső karomat simogatta, szinte öntudatlanul, ezzel elterelve a figyelmemet a filmről. Nem egészen emlékszem, hogy mi történik benne, mert végig azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsés vagyok.
Most már elképzelni sem tudnám, hogy milyen lenne az életem nélküle.♡

---------
Hát, kedves olvasók, visszatértem. Remélem, vagytok még páran, akik nem mondtatok le rólam teljesen. Majdnem teljes fél évig nem írtam egy árva szót sem, és ezt hihetetlenül sajnálom. De szerencsémre van egy olyan barátnőm, akitől a múltkor S.O.S.-segítséget kértem, és ötletet adott.
thisismelayla , köszönöm szépen. Nélküled nem mentem volna semmire. De így megszállt az ihlet, és meg tudtam írni a folytatást. Imádlak.♡

Nektek pedig, drága olvasók, köszönöm az olvasást. Amíg nem voltam aktív, elértük a 7.13K összolvasottságot, a majdnem 400 lájkot, illetve az első rész is az 1K olvasást. Mellesleg a sztori már 303. a Fanfiction kategóriában.
Nem tudjátok, ez mennyit jelent nekem.

Köszönök minden egyes olvasást, lájkot és véleményt!

You are the best.

Love ya all.

Xx Anne

♡