When You Look Me In The Eyes - Shawn Mendes Hungarian Fanfiction

32. Honest

Délután mindennel próbáltam elterelni a figyelmemet a korábbi rossz élményekről, Shawn pedig szerencsére öntudatlanul is segített ebben. Úgy érezte, az egész az ő hibája, ezért mindent megpróbált, ami az idejébe belefért, hogy felvidítson. Már a próbálkozásai melegséget csempésztek a szívembe, akkor is, ha némelyik ötlete tényleg nem lett más, csak egy aranyos terv.
Aztán átvonultunk az öltözőjébe, hogy el tudják kezdeni a készülődést, de ő továbbra is folyamatosan beszélt hozzám, mindenféle édes dolgot. Nem hagyott egy perc nyugtot sem, hogy leülhessek és olvassak valamit egy pár perc csendben, egészen addig, amíg ürügyként használva Emily érkezését elsétálhattam a bejárathoz. Pár perc várakozás után meg is érkezett, és láttam az arcán, hogy csupa izgalom, ami örömmel töltött el.
Amint átengedték a biztonságiak, beljebb lépett, és kutatóan körbenézett, én pedig közelebb léptem hozzá, hogy könnyebben észrevehessen.
-Allie! Hogy vagy? - sietett oda hozzám rögtön ahogy meglátott.
-Szia, Emily. Minden rendben van. - mosolyogtam rá, egy icipicit túlozva az igazságon. Nem voltam még teljesen jól, de tudtam, hogy tartanom kell magam. - Gyere, foglaljuk el a helyünket!
Elvezettem a színpad mellé, ahová pár perccel utánunk Shawn is befutott. Szó szerint futott, és amikor megállt, annyira lihegett, hogy nem bírt egyetlen mondatot sem egyszerre kimondani.
-Inkább ne beszélj, szedd össze magad. Miért futottál? Nem kifáradva, levegőt kapkodva kéne felvonulnod a színpadra... - dorgáltam meg gyengéden, megigazítva az ingje gallérját.
Ő szó nélkül rámmosolygott, majd miután adott egy gyors csókot, búcsúzóul intett egyet, aztán elsietett a helyére.
Emily-vel a koncert kezdetéig beszélgettünk, már amennyire az egyre növekvő zajban ez lehetséges volt, utána pedig élveztük a zenét és a színpad közelségét.
Amikor Shawn elkezdte énekeltetni a tömeget az A Little Too Much elején, mindenki megőrült. Engedelmesen énekeltünk utána, de közben én is és Emily is nagy fangirl-pillanatokat éltünk át ott, a színpadhoz legközelebbi helyen állva, ahol néha elkaphattuk Shawn ránk villantott mosolyát.
Pont mielőtt befejezte volna a dalt, dobott egy puszit felém, a tömeg pedig kisebb értetlenség után megértette, hogy mi történt, mivel hirtelen a kamerák felém (és a mellettem álló lány felé) fordultak - bár Emily ügyesen időben kihátrált a képből - és hirtelen én kerültem a hatalmas méretű képernyőkön Shawn helyére. Az emberek megőrültek és fülsüketítő visítás tört ki, amit elpirulva, mosollyal az arcomon fogadtam.
A mellkasomat egy meleg érzés, egy valamiféle boldogsághullám járta át, bár a szívem mélyén még mindig egy kicsit rosszul éreztem magam a délelőtt történtek miatt. De ez az örülő őrjöngés sokat javított ezen az érzésen. Főleg, hogy elkaptam Shawn pillantását, ahogy kisétált a színpad felénk eső szélére, és láttam, hogy tiszta szívéből vigyorog.
Én cserébe, mivel tudtam, hogy a rajongók valami reakciót várnak tőlem, egy szívet mutattam felé az ujjaimmal és egy puszival mellékeltem hozzá. Erre megint bődületes sikítás volt a válasz, mire a fiúval tökéletes szinkronban elnevettük magunkat. Egy pár pillanatig még egymás szemébe bámultunk, majd ő elkezdett hátrálni vissza a mikrofon felé. Odaérve mosolyogva beleszólt, ujjaival felém mutatva.
-Hadd mutassam be nektek hivatalosan és élőben is Allie-t, a barátnőmet!
Én vigyorogva temettem az arcom a tenyerembe, hogy elrejtsem az egyre inkább paradicsomra hasonlító színű arcomat, úgy kukucskálva ki az ujjperceim között egy ideig, aztán feladtam és beleintegettem a kamerába, ami az integetésem után szinte rögtön vissza is fordult az addigra hangszerrel-mikrofonnal felszerelt srác felé, aki azon nyomban elkezdett zenélni, még mindig egy széles mosollyal az arcán.

Miután eljátszotta azt utolsó dalt, visszament az öltözőbe kicsit összeszedni magát mielőtt elkezdődik a Q&A, én meg átkísértem Emily-t az erre az alkalomra átrendezett terembe. Így a hátsó, titkos útvonalakon persze nagyon gyorsan, elsőként odaértünk, de pár perccel később meghallottuk a többi rajongó közeledő zsibongását, így én gyorsan elhúzódtam a hátsó sarok irányába, és otthagytam a lányt, hogy ki tudjak menni a másik, Shawn számára fenntartott ajtón azon célból, hogy ne keltsek feltűnést a jelenlétemmel.
A folyosón már felemeltem addig lehajtva tartott fejem, és így pont észrevettem, ahogy a fiú bekanyarodik az egyik sarkon, és irányomba kezd lépegetni, nyomában Johnnal és Andrew-val.
Amikor felpillantott a menedzserével folytatott (nevetésükből ítélve vicces) párbeszédből, azonnal észrevett engem, és befejezte a beszélgetést, majd meggyorsította lépteit.
-Muszáj volt rám irányítani az egész mindenség figyelmét? - mondtam félig kérdésként, félig megállapításként, amint pár lépés távolságba ért.
-Hát, muszáj megmutatnom az embereknek, hogy milyen szerencsés vagyok. - vigyorgott rám, két kezével megmarkolva a könyökeimet. Az utolsó lépésével egy időben erőteljesen maga felé húzott, majd azonnal meg is csókolt.
-Tiszta izzadság lettél. - szólalt meg halkan, nevetéssel a szemében, miközben pár mély lélegzetnyi ideig a homlokomnak támasztotta az övét, hogy lenyugodjon a kicsit kapkodó légzése.
-Csakis a te hibád. - súgtam vissza, majd kinyújtottam a nyelvem, és megfogva a kezét jó erősen megszorítottam, ezáltal energiát adva neki a következő kérdésáradathoz. - Hajrá!
-Nem jössz be?
-Majd az ajtóból nézem.
Az arcán a csalódottság egyre nyilvánvalóbban terült szét, én pedig, mivel sose vagyok képes nemet mondani ilyenkor, inkább módosítottam válaszomon.
-Na, jó, ha nagyon akarod, én is bemehetek.
-Éljen! - kiáltott fel karját az égbe lökve, mire belőlem kirobbant a nevetés.
-De akkor szükségem van egy sapkára vagy valamire. Nem akarom, hogy észrevegyenek. - szóltam a nagy örömtánca közben. Ő erre megállt, és rámnézett, majd amikor meglátta az arcomra kiült gondolatokat, elkomorodott.
-Nem fog még egyszer semmi olyasmi történni. Erre megesküszöm neked, Allie. Nem hagyom, hogy a világon akárki is így bánjon veled.
A szívem sajátos táncba kezdett e szavak hallatán, de nem sokáig tartott a boldog érzés, mivel újra eszembe jutottak a korábbi események, a szívem pedig visszalassult az eredeti, normális tempóba. Shawn megint magához szorított, majd egy gyors puszi után elengedett.
Andrew közben megkért egy arra járó, technikusnak kinéző embert, hogy vegye le a fejéről a baseball-sapkáját és adja nekem, így amikor eleresztettem az engem ölelő fiút, azonnal a kezembe nyomta. Jó mélyen ráhúztam a fejemre, hogy minél többet takarjon az arcomból, majd visszafordultam a fiúhoz.
-Tökéletes álca. Bár lehet hogy emiatt még jobban fel fogod kelteni a figyelmüket. - érintette meg gyengéden ujjaival a sapka sildjét.
-Nem baj. Tudod, amíg nem biztosak benne, hogy én vagyok az, addig nem fognak megszólítani. - idéztem, igaz nem teljesen pontosan a már viszonylag régen, még az egyik első találkozásunkkor elhangzott szavait, mire ő halkan elnevette magát. - Másrészt, ha te bent leszel, senki nem fog törődni velem.
A magabiztosságomat látva csak simán megrázta a fejét és elmosolyodott.
-Én senki vagyok? - mondta pár másodperccel később.
-Nem, de neked meg nem szabad törődni velem. Felejts el. Legalábbis erre a kis időre. Átengedlek a rajongóidnak.
-Micsoda kedvesség!
-Ugye? - nevettem el magam, majd megpaskolva a kézfejét elindultam utamra a másik, rajongók által használt ajtó irányába, hogy ott menjek be. Még hallottam az említettek sikítását, amikor Shawn belépett az ajtón, majd befordultam a sarkon, és egy rövidke ideig csend lett.
Direkt lassan lépegettem, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat (és önmagamat), majd megvártam az ajtónál amíg Shawn válaszol az egyik kérdésre, és nagy nevetés tör ki a válaszára.
Gyorsan kinyitottam az ajtót és beosontam rajta, aztán becsuktam magam mögött és nekidőltem, megpróbálva a lehető legkevesebb feltűnést kelteni a késésemmel. Láttam, hogy Shawn szeme felém rebben, de gyorsan tovább is nézett, és rámutatott egy jelentkező lányra a több tucat ottlévő közül.
-Fogsz még új feldolgozásokat csinálni? - kérdezte a rajongó.
-Lehet, mert nagyon szeretnék, de közben félek is tőle.
-Miért félsz? - kiabálta be egy másik lány, mire Shawn elnevette magát.
-Azért, mert most már milliónyi ember ismer és nézi a videóimat. Félek attól, hogy nem jók a feldolgozásaim, hogy nem tetszene az embereknek. - mosolygott körbe az összegyűlt embereken, majd megállítva fejét az én irányomba nézett egy ideig. Én nagyban vigyorogtam, bár nem tudom, ez mennyire látszott a arcomba lógó sapkától, mert mindketten tudtuk, milyen sok feldolgozást szokott csinálni, csak tényleg nem veszi fel őket az előbb elmondott okokból, hanem csak nekem és a családjának játssza el őket. - Következő kérdés!
-Mi a legviccesebb mondat vagy kérdés amit valaha is hallottál egy rajongódtól?
-Húha, ezt nem egyszerű megválaszolni... Elég sok vicces mondatot mondtak már nekem a túl lelkes rajongók, de talán az a legjobb, hogy már nagyon sok rajongó megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e összeházasodni velük, és én mindig igent mondok, szóval most van egy csomó feleségem.
Megint nagy nevetés tört ki, ezúttal belőlem is, miközben Shawn megint felém pillantott.
-Kedvenc fagyiízed? - még mindig engem nézett ott a tömeg hátuljában, miközben az előttem pár sorral álló lányra mutatott.
-Csoki minden mennyiségben. - a válasz közben is engem vizslatott nevető szemekkel. Aztán én egy picit megráztam a fejemet, hogy kizökkentsem bámulásából, ő pedig vette a célzást és továbbnézett.
Megválaszolt még egy pár kérdést mindenféle témában, én pedig megtudtam olyan dolgokat, mint az, hogy a Vámpírnaplókat a Grey's Anatomy miatt hagyta abba, illetve hogy szeretne majd egy nap egy közös dalt csinálni Alicia Keys-zel. Emellett a fanok megtudhattak dolgokat amiket én már tudtam, mint például az, hogy az új, harmadik album rockosabb stílusú lesz, vagy esetleg az hogy hét pár nadrágja van összesen (amiből ráadásul egyet én vettem neki az akarata ellenére).
Egy ideje már csak mosolyogva bambultam, de a következő pillanatban felhangzó kérdésre már én is felkaptam a fejemet.
-Hogy tetszik shipnév, amit neked és Allie-nek kitaláltunk?
Ő önkéntelenül felém kapta a fejét, majd értetlenül visszanézett a lányra.
-Van shipnevünk?
-Persze, nem is tudtad? Shallie.
-Shallie... - ízlelgette a szó hangzását, majd úgy tűnt, tetszik neki, mert hirtelen elvigyorodott és bólogatni kezdett. - Tetszik! Nagyon király. Köszönöm.
Még mindig ott ült az előbbi vigyor az arcán amikor felszólított egy újabb embert, aki felbátorodva az előbb kérdés sikerén szintén egy velünk kapcsolatosat tett fel.
-Hogyan találkoztatok először?
-Hát... - látszott rajta, hogy elgondolkodott, aztán hirtelen ötlettől vezérelve megint megszólalt. - Tudjátok mit? Hagyom erről Allie-t mesélni. Allie, megtennéd hogy idefáradsz mellém és mesélsz erről?
Mindenki értetlenül forgolódott a teremben engem, Shawnt (és Johnt) kivéve, mi pedig csak álltunk és néztük egymást, azon gondolkozva, hogy komolyan ezt akarja-e. Aztán felemelte a kezét és mutatóujja mozgatásával maga felé hívott. Erre mindenki irányomba kapta a fejét, és hallatszott, ahogy sokaknak elakad a lélegzete, amikor észrevették a hatalmas, elméretezett baseball sapkában álldogáló lányt, aki a terem szélébe húzódva, csendben figyelt.
Tudtam, hogy nincs más lehetőségem ezek után, mint hogy kimenjek Shawn mellé, így szép lassan elindultam felé. A tömeg azonnal szétnyílt előttem, ezáltal megkönnyítették nekem az utat.
Nagyon zavarban voltam így, hogy mindenki engem figyelt, sosem szerettem a figyelem középpontjában lenni. Kicsit megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb odaérjek, majd lecövekeltem az asztal előtt, úgy néztem szét.
Mondj már valamit, ne csak ott állj! Gyerünk...
Próbáltam összeszedni a megfelelő szavakat, de aztán hamar elakadtam, mert a sok engem figyelő szempár annyira zavart, hogy egyszerűen képtelen voltam a helyes sorrendbe rakni őket.
Végül Shawn, meglátva kínomat közelebb csúszott hozzám az asztallapon ülve, majd egyik lábát átemelte mögöttem. A fejemről lekapta a sapkát, és áttette a saját fejére, majd karjaival átölelte a derekamat, a lábaival pedig az enyémeket vette körül, végül befejezésképp állát a vállamra hajtotta. Erre a mozdulatsorra reagálva felhangzott pár sóhajtás a teremben, és ez a két dolog felébresztett a zavaromból, és rögtön ellazultam. Aztán egy szempillantásnyi idővel azután, hogy érzékelte a feszültséget kiáramlani az izmaimból, Shawn belesuttogott a fülembe.
-Ha nem szeretnél beszélni, akkor nem kell. Csak szerettelek volna magam mellett tudni ezalatt az idő alatt is.
A szavai elég bátorságot adtak nekem ahhoz, hogy meg akarjam mutatni neki és azoknak, akik hallottak a történtekről, hogy azoktól a délelőtti eseményektől függetlenül én képes vagyok kiállni eléjük és beszélni. Hogy túl tudtam tenni magam rajta. (Bár ez még akkor nem volt teljesen igaz.)
-Múlt ősszel a torontói koncerten első sorban álltam, bár igaz, még nem voltam olyan hű-de-nagy rajongó, és egyszer találkozott a pillantásunk. Megfogott a szeme színe és az őszinteség ami benne égett. Majd miután vége lett a koncertnek, és mentem aláírásért, Shawn felismert, és megadta a telefonszámát. Valószínűleg őt is megfogta az én szemem. - mosolyogtam le rá, ahogy ott támaszkodott a vállamon, ő pedig visszamosolygott és nagyokat bólintott. Aztán gyorsan folytattam, mielőtt kizökkenthetett volna azokkal az előbb említett igazságmondásról tanúskodó, csillogó, csokoládébarna szemeivel. - Ott volt egy kis kavarodás, amikor megpróbáltuk elérni egymást, de röviden legyen elég annyi, hogy végül sikerült, és elhívott egy kávézóba beszélgetni. Azután még egyszer megkeresett, hogy találkozzunk megint, én pedig lassan kezdtem elfogadni a valóságot, miszerint egy világsztár meg akar ismerni pont engem. Ez a mi ismerkedésünk rövid története. - körbenéztem mosolyogva, ahogy befejeztem a mesélést, majd hirtelen meggondolásból hozzátettem még valamit. - Csak szerintem tisztára olyan, mint egy tündérmese?
Shawn hitetlenül felnevetett, ahogy felemlegettem azokat a régi gondolataimat, amiket akkor osztottam meg vele, amikor feltette azt a bizonyos kérdést.
Közben az emberek előttünk szinte mind bólogattak vagy hangosan válaszolták, hogy igen.
-Következő kérdés! - szólalt meg Shawn, s közben még egy rezzenésnyit sem mozdult meg, így jelezte, hogy azt szeretné, hogy maradjak ott vele.
-Kérdezhetek Allie-től? - szólalt meg a felszólított lány félénken. Én azonnal Shawn felé kaptam a tekintetem, hogy lássam, miként reagál. A szemei ha lehet, még jobban csillogni kezdtek és nevetés játszott a sarkukban, míg ajkai szélesen mosolyogtak, ő pedig bólintott. Visszanéztem a lányra, ő pedig vett egy mély levegőt és a szemembe nézve kérdezett. - Olasz származású vagy? A neved miatt kérdezem...
-Igen, olasz vagyok. Tizennyolc évig ott is éltem, csak most költöztem Kanadába, majdnem pont egy éve. - mosolyogtam szélesen, ahogy viszagondoltam a hazámra.
Az ezt követő pár kérdés mind nekem szólt, ahogy egyre többen bátorodtak fel, és mindannyian nagyon aranyosak voltak. Élvezet volt válaszolni nekik, és látni, ahogy tudomásul veszik, hogy ugyanolyan vagyok, mint ők. És hogy Shawn igazat mondott, amikor valamikor régebben kijelentette, hogy randizna rajongóval.
Teljesen elfeledkeztem a negatív gondolatokról, önfeledten álldogáltam Shawn ölelésében. Ez egészen addig így is maradt, amikor meghallottam a következő kérdést. A hangot rögtön felismertem, és csak az járt a fejemben, hogy ennyire nem lehet rossz szerencsém, hogy ez a nap csakis egy nagyon-nagyon rossz álom lehet. De nem az volt. Én pedig lefagytam és végighallgattam a kérdést, míg a szememmel végig kerestem a forrását, amíg meg nem találtam, és ahogy gondoltam, egy gonoszan vigyorgó arc nézett vissza rám.
-Hogy érzed magad?
Egy teljesen ártalmatlannak tűnő kérdés volt, de én meghallottam a benne bújkáló gúnyolódást, legalábbis beleképzeltem. Senkinek nem tűnt fel, de én hirtelen megint a bevásárlóutcában találtam magam, ahol ugyanazokba a szemekbe tekintettem és ugyanazt a hangot hallottam.
A depresszív gondolatok pedig azonnal elárasztottak engem, de olyan mennyiségben, mintha a legnagyobb hullám, amit valaha láttam, beterített volna. Teljesen elleptek, és nem hagytak kiutat. Mintha nem kaptam volna levegőt a képzeletbeli víz rám telepedő súlyától.
Shawn érezte, ahogy a testem megfeszül, és kérdőn rámnézett magyarázatra várva, de nem kapta meg, mert képtelen voltam megszólalni. Rabja voltam annak a szempárnak. A fiú belesuttogott a fülembe, úgy kérdezte, hogy minden rendben van-e. Ez kizökkentett a bámulásból, és gyorsan válaszoltam a kérdésre (tulajdonképpen egyszerre mindkettőre).
-Teljesen jól vagyok, köszönöm a kérdést, bár sajnos bizonyos emberi teendők miatt most fel kell mentenem magam a további kérdések alól és el kell mennem.
A mondat megfogalmazása több energiámba telt, mint gondoltam. Gyorsan Shawnra néztem, odasúgtam neki, hogy a hotelszobában leszek, majd lefejtettem magamról a még mindig döbbenten engem átfogó karjait. Ahogy szépen lassan elindultam kifelé, türtőztetve magam, hogy ne kezdjek el rohanni, egyszer csak pár lány elkezdte énekelni Shawn Honest című dalát, és egyre többen csatlakoztak be. Egy pici megkönnyebbülés befészkelte magát az agyamba arra a pár másodpercre amíg még a teremben voltam, mert ez azt jelentette, hogy nekik nem tűnt fel, hogy akármi bajom is lenne.
Az ajtóból még visszafordultam, és láttam, hogy Shawn éppen előhúzza a telefonját, hogy felvegye a lányokat, akik neki énekelték azokat a sorokat, amiket egyszer valamikor még ő álmodott meg. Halványan elmosolyodtam, ahogy láttam azt az őszinte örömöt az arcán, majd kezemet a kilincsre tettem és zajtalanul kiléptem a teremből.
Amint becsukódott mögöttem az ajtó, sietősre vettem a lépéseimet, de nem bírtam sokáig. Nagyjából tíz lépés után kitört belőlem a sírás és elkezdtem futni. A hotelszobáig meg sem álltam, ott is rögtön kikaptam a táskámból a pizsamának használt elnyűtt, szakadt pólót és rövidnadrágot, majd a fürdőszobába léptem és gyorsan lerángattam magamról a ruháimat. Amint az ismerős, használattól selymesen puha anyag hozzámért, valami furcsa nyugalom szállt meg, és lassítottam a tempón. Ittam egy kis vizet, majd az arcomra is fröcsköltem egy kicsit.
De amint belenéztem a tükörbe és megláttam a könnyektől csillogó, piros szemeimet, újra felhangzottak a fejemben azok a mondatok, amiket a délelőtt folyamán a fejemhez vágtak ott a belvárosi kis utcában, és azon nyomban előbuggyantak az újabb könnycseppek, ezúttal a kétszeres sebességgel.
Zokogva visszarohantam a szobába, rávetettem magam az ágyra, és összehúztam magam magzatpózba, úgy engedtem a könnyeimnek szabad folyást.
Valamivel később - lehetett az két perc vagy akár egy teljes óra is, én nem tudtam volna megmondani - kinyílt a szoba ajtaja, egy pillanattal később pedig besüppedt az ágy mellettem, ahogy Shawn odasietett hozzám és levetette magát, hogy átölelhessen. Én először elfordultam, nem akartam, hogy így lásson, viszont aztán ő óvatosan, de mégis erőteljesen megfogta a vállamat és maga felé fordított.
-Shhh, ne sírj, Allie. Minden rendben van, itt vagyok. - gyengéden simogatni kezdte a hátamat, ahogy másik karjával az ölébe húzott, én pedig azonnal belefúrtam az arcomat a mellkasába, mielőtt megláthatta volna a zokogástól duzzadt arcomat. - Elmondod, mi a baj?
-Ez az e-egész... ne-em nekem va-való. Mit ártotta-am én ennek a lá-lánynak? - dadogtam sírás közben.
-Semmit. Csak irigykedik, amiért te ilyen szép, okos és szeretnivaló vagy. Meg amiért téged választottalak helyette. - válaszolt halkan.
-Haza akarok menni. - még mindig az inge anyagát áztattam, és éreztem, ahogy hirtelen megfeszülnek a vállai. Felpislantottam a vízfolyáson keresztül az arcára, és láttam, hogy szomorúság ül ki rá. Utálom így látni.
Aztán összeszedte magát, és elkezdett halkan dudorászni. Egy idő után már ki tudtam venni a szavakat, amiket megnyugtatóan énekelgetett nekem. Mindegyik a saját dalainak valamelyik részlete volt. De csak egy-egy rövid kis részlet, rövid szünetekkel közöttük.

It feels like there was something from the moment that we touched.

I love it when you dance like there's nobody there.

Múltak a percek, és ahogy egyre több apró részlet jutott el az agyamig, egyre jobban megnyugodtam. A fiú hangja és ölelése egyre jobban lecsillapítottak, és egyre kisebb erővel folytak a könnyeim. Amikor már csak egy kicsit remegtem, és a zokogásom is szipogássá enyhült, Shawn egyszer csak abbahagyta az éneklést.
-Tudod, ezek a dalok mind olyanok, amiket vagy rólad írtam, vagy legalábbis te jutsz mindig róluk az eszembe éneklés közben. - ezt olyan halkan mondta, hogy nagyon kellett figyelnem, ha tisztán akartam érteni minden egyes szót. De így értelmet nyert, miért énekelt el többször is két részletet. Mert azok ahhoz az estéhez kapcsolódtak.

Stay here and lay here right in my arms.

Just let me hold you for a little longer now.

-Köszönöm. - motyogtam vissza, majd egy utolsót szipogtam. A fiú szó nélkül oldalra nyúlt az éjjeliszekrényre egy zsepiért.
Kifújtam az orrom és megtöröltem szemeimet, arcomat, majd egy újabb pár csendben eltöltött perc után Shawn megint megszólalt.
-Szerintem menj és zuhanyozz le. A friss víz tuti jól esik most. Nyugi, ébren megvárlak. - tette hozzá, amint kinyitottam a számat, kitalálva a gondolatomat.
Így hát fogtam a törülközőmet és elvonultam a fürdőbe, hogy felfrissítsem magam, leginkább a vörös, szétsírt arcomat. Direkt nem állítottam melegre a hőmérsékletet, és a hideg víz, ahogy elvártam tőle, még jobban lenyugtatott, ezért amikor kiléptem az ajtón, már megint ugyanaz az ember voltam, mint tegnap vagy azelőtt, kivéve azt a csekélyke negativitást, ami még az agyam elrejtett zugaiban várt, hogy újra lecsaphasson.
Már Shawn is át volt öltözve, éppen a kanapén rendezgette a párnáját. Amikor odaléptem hozzá, nyomott egy csókot a homlokomra, és szorosan magához ölelt.
-Szeretlek. Ezt sose felejtsd el. - suttogta.
-Én is szeretlek. - súgtam vissza, majd amikor elengedett, odaléptem az ágyhoz, és lefeküdtem, kényelmesen elhelyezkedve a puha takaró alatt.
Viszont hirtelen ötlettől vezérelve újra megszólaltam, igaz, olyan halkan mormoltam, hogy nem gondoltam volna, hogy Shawn is meghallja.
-Nem aludnál ma velem?
De Shawn úgy tűnt tényleg meghallotta, mert szó nélkül felállt és odasétált az ágy széléhez. Ott egy picit hezitált, majd végül újra mozdult, és bebújt mögém a takaró alá.
Karjával átölelte a derekamat, arcát a nyakamnál majdnem teljesen a hajamba temette, én pedig hátammal hozzásimultam a hasához és összekulcsoltam ujjainkat magam előtt.
-Köszönöm, hogy itt vagy nekem, Shawn. - motyogtam.
-Köszönöm, hogy eljöttél velem. - válaszolt.
Néhány újabb csendes másodperc után, ami alatt nem bírtam kiverni a fejemből Shawn szomorú arcát, még egyszer, aznap utoljára megszólaltam.
-Shawn!
-Igen? - válaszolta halkan.
-Nem mondtam komolyan, hogy haza akarok menni. Veled szeretnék maradni végig. Úgy, ahogy kitaláltuk.
Éreztem, hogy a teste még jobban ellazul.
-Biztos vagy benne? Én megértem, ha haza szeretnél menni.
-Százhúsz százalékig biztos. Veled mindig boldog vagyok. - miután kimondtam a mondatot, akkor jöttem rá, hogy tényleg mekkora igazságot mondtam.
-Nyálas.
Ez volt az egyetlen reakció a félálomban fekvő fiú irányából, aki a következő pillanatban el is merült az álmok világában. Elmosolyodtam, majd egy rövid helyezkedés után, ahol még jobban belefészkeltem magam Shawn ölelésébe, én is álomba szenderültem.

~~~~~~~~~
Author's Notes a 32. fejezethez:

~Írás közben eszembe jutott, hogy ezek a Q&A-k általában inkább a koncertek előtt vannak, és logikailag is úgy jön ki, viszont én már benne voltam a történésekben, és nem volt kedvem átírni... Így kérlek tekintsetek el ettől a picit logikátlan sorrendtől.♡

~Illetve a másik dolog, hogy a Q&A-ben itt leírt válaszok a valóságban is elhangzottak, bár nem pontosan ugyanígy, és az Honest című dalt is elénekelték, de a Q&A legelején, nem a végén.

(~A fenti videó legelején láthatja mindenki, aki még nem tette a rajongók Honest-éneklését.)

♢ Remélem, tetszett a rész (illetve az is hogy ilyen hihetetlen hosssssszú lett), én kifejezetten szerettem írni, mert attól függetlenül, hogy egy viszonylag szomorú hangvételű fejezet, én úgy látom, hogy Shawn és Allie kapcsolata itt vesz egy komoly fordulópontot...♢

Xx Anne