When You Look Me In The Eyes - Shawn Mendes Hungarian Fanfiction

41. Összezavart

Életemben nem futottam még olyan gyorsan, mint azokban a percekben. Úgy tűnt, hogy kifáradhatatlan vagyok, nem gátolta semmi a lábaimat, ahogy gyorsan kapkodtam őket egymás után, még az a tény sem, hogy papucsban voltam, mivel körülbelül a harmadik sarok után, amin bekanyarodtam, lekaptam azokat a lábamról és inkább mezítláb mentem tovább.
-Otthon vagy? - vágtam bele a közepébe rögtön, amint meghallottam a hangját.
-Igen, vagyis... pont most indulok Andrewhoz megbeszélésre, miért?
-Ne! Ne menj sehová! - tört ki belőlem, ahogy levegőt kapkodva próbáltam értelmesen beszélni.
-Mi? Miért? Van valami baj?
-Csak ne menj sehová. Maradj ott, ahol vagy. Mindjárt én is ott vagyok. - préseltem ki magamból egy levegővel a három mondatot.
-Mi?? Már semmit nem értek. Elmondanád, miről van szó? Lemaradtam valamiről? - hallottam a hangján, hogy teljesen össze van zavarodva.
-Majd elmondom... Pár perc... és ott... ott vagyok, csak... várj meg. - már tényleg alig bírtam beszélni, annyira kifogytam oxigénből, közben gyors átnézés után átrohantam az úton, még piros lámpánál.
-Rendben. - mondta végül beletörődően a fiú, én meg azonnal kinyomtam a hívást, és az összes maradék energiámat összeszedve újult erővel száguldottam tovább, egyik kezemmel a telefonomat markolva, a másikkal a levegőbem hadonászva.
Nem sok időbe telt, mire odaértem, mivel szerencsére a Mendes-ház tőlünk nem volt olyan messze, hogy végetérhetetlen kilométereken keresztül kellett volna futnom.
Shawn már ott állt a nyitott ajtóban, türelmetlenül topogva a lábával a küszöbön, az arcán aggódó kifejezéssel pislantgatva körbe. Amikor meglátott, rögtön elindult felém, úgy közeledtünk immár mindketten a másik felé. Én körülbelül egy pár centire tőle lefékeztem, és úgy görnyedtem össze, az oldalamat markolva, amíg kicsit összeszedtem magam és lelassítottam a légzésemet.
Shawn tanácstalanul állt előttem, amikor pedig felnéztem, láttam, hogy a tekintete csak még aggódóbb lett, ahogy nézte levegőt kapkodó énemet, ahogy cipő nélkül ott álltam előtte.
-Minden rendben? - kérdezte gyengéden, a kezével előrenyúlva, mintha meg akarta volna érinteni a hasamat átkaroló karom, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, és visszahúzta azt, mintha nem lett volna benne biztos, hogy ezt megteheti.
Kinyitottam a számat, hogy magyarázatot nyújtsak hirtelen viselkedésváltozásomra, de mielőtt bármi értelmes szót kinyöghettem volna, a semmiből egy hangos nevetőgörcs tört rám, újra elvéve tőlem a lélegzetemet, úgy hajlongtam egyre jobban szúró hassal.
-Allie, mondj már valamit, kérlek, mi van veled? - a hangja egyre türelmetlenebb lett, ahogy már elképzelni sem tudta, mi történt, mire megpróbáltam összeszedni magam, és kipréselni valamit a számon, ami megmagyarázhatja tettemet.
Miközben lassacskán sikerült visszanyernem az uralmat a nevetésem felett, rájöttem, hogy én magam sem tudnék értelmes magyarázatot adni a viselkedésemre, ezért egyetlen szót próbáltam csupán kimondani.
-Sze...ret...lek. - lihegtem.
-Tessék?
Felemeltem a fejem, és egyre kevésbé rázkódó vállakkal vigyorogtam rá a fiúra.
-Szeretlek, Shawn. - mondtam ki végre értelmesen is.
Figyeltem az arcát, és láttam, ahogy az agykerekei gyorsan pörögnek, ahogy értelmezi az előbb elhangzott mondatot, ahogy felfogja a jelentését.
Kinyitotta a száját, de nem jött ki hang rajta, így szó nélkül újra összecsukta azt. Nagyokat pislogva nézett rám, én meg elkezdtem hadarni, hogy megmagyarázzam neki hirtelen pálfordulásomat.
-Meghallgattam az egész albumot, rögtön, amint megjelent, és egyszerűen eszméletlen szép és csodálatos minden egyes dal, minden egyes szó és hang elképesztően hangzik, egyszerűen teljesen elvarázsolt, és miközben hallgattam, gondolkozni kezdtem, és rájöttem, hogy nem csak a dalok miatt érzem azt, amit érzek, meg hogy nem te játszol velem, hanem szimplán még mindig ugyanúgy szeretlek, mint egy éve, csak egészen idáig próbáltam elnyomni magamban.
Alig vettem levegőt beszéd közben, úgy száguldottak ki a szavak a számon. Shawn próbált lépést tartani velem, és megérteni minden egyes szótagot, láttam rajta, ahogy próbálkozik.
-És mi a helyzet a másik sráccal, Tommal? - ez volt az egyetlen reakciója.
Egy pillanatra lefagytam, ahogy eljutott az agyamig a válasza, és hirtelen visszatért a fejembe a kis hang, ami korábban is ismételgette odabent a másik fiú nevét.
-Tommal? Hát... én... vagyis... ah, várj. - lehunytam a szemem, és vettem két-három mély lélegzetet, majd újrakezdtem. - Szóval. Neki még nem mondtam erről semmit. Holnap elmegyek hozzá és megmondom neki. Tudom, hogy meg fog hallgatni és meg fog érteni.
-És mi van akkor, ha én azt mondom, hogy már nem szeretlek, hogy már sikerült túllépnem rajtad?
Egy pillanat alatt lefagytam, a kezem a levegőben még a magyarázás óta, körülöttem minden dolog megállt a mozgásban, és mintha még a Föld forgása is megakadt volna, úgy meredtem szélesre nyílt szemekkel, levegőt sem véve a fiúra, aki pókerarccal nézett vissza rám.