When You Look Me In The Eyes - Shawn Mendes Hungarian Fanfiction

49. Emlékcetli

Amikor véget ért a dal, elképesztő sikítás tört ki, és miután Shawnt követve leakasztottam a gitárt a nyakamból és a helyére tettem, megmarkoltam felém kinyújtott kezét és előresétáltunk a színpad legszélére.
Shawn ritmusra háromszor megszorította a kezemet, ezzel beszámolva, majd tökéletes szinkronban hajoltunk meg.
A vigyor letörölhetetlen volt az arcomon, ahogy hallgattam az őrjöngést, az adrenalin megállás nélkül száguldozott ereimben még mindig, nem hagyva el testemet még akkor sem, amikor lesétáltunk a színpadról és szembetalálkoztunk éppen ugyanakkor odaérkező családjainkkal.
-Úristeeen! - sikítozott Nadia ugrálva, Aaliyah-val az oldalán. - Nagyon jók voltatok!
Vigyorogva néztem rájuk, majd elengedtem Shawnt és megfogva a két lány kezét alkottam egy kört velük és beálltam az ugrálásba, hangosan nevetve.
Amikor már teljesen elfogyott belőlem a levegő, egy pillanatra legörnyedtem, majd újra felegyenesedtem, hogy megtaláljam szüleimet is.
Ott mosolyogtak rám a fal mellől, a büszkeség csak úgy sugárzott belőlük.
-Milyen volt? - mosolyogtam rájuk visszafogva magam és az őrjöngésem.
-Csodálatos.
-Tökéletes.
Válaszolták teljesen egyszerre, kitárva karjaikat, hogy megöleljenek.
Ahogy oldalra néztem, láttam, ahogy Shawn a szüleivel beszélget, de ő is éppen felém pillantott, így jeleztünk egymásnak, hogy menjünk egymás felé.
Elengedtem anyuékat, és odaléptem a fiúhoz, aki az enyémhez hasonló széles, összes fogat megvillantó vigyorral nézett vissza rám, nagyon szorosan a karjaiba zárva.
-Eszméletlen jó voltál, Alle. - mondta a fülembe, pont eléggé hangosan ahhoz, hogy a még mindig tartó sikítozás mellett meghalljam.
Mosolyogva, kipirult arccal dőltem hátra, hogy felnézhessek rá, majd egy cuppanós puszit nyomtam a szájára.
Mindketten kuncogni kezdtünk, kezdett elhagyni minket az adrenalin, megszabadultam a stressztől, amit ennek a koncertnek a gondolata hetek óta okozott bennem, és hirtelen szabadon nevettem, képtelen voltam abbahagyni, ahogy eljutott a tudatomig, hogy kész, vége, sikerült, és hogy tényleg mennyire jól sikerült.

Hogy megünnepeljük az élményt, miután kicsit pihentünk az öltözőben és beszélgettünk a családjainkkal, mi is elindultunk hazafelé, útközben megállva egy gyorsétterem drive-injánál, ahol vettünk magunknak egy nagy adag sült krumplit meg fagyit üdítővel. Aztán megkértük Johnt, hogy vigyen ki minket a kedvenc tengerpartunkra, nem akartunk még hazamenni.
Leültünk egy farönkre és szép lassan megeszegettük a kajáinkat a sötétben, ahogy hallgattuk a háttérben a hullámok partnak csapódását. Teljes nyugalomban voltunk, csak egy-két gondolattal törtük meg a békés csendet néha-néha.
-Mit szólnál, ha megmutatnám a lakást? - szólalt meg az egyik ilyen alkalommal Shawn.
-Most?
-Aha. Miért ne? - pattant fel máris, a kezét pedig kinyújtotta felém, hogy fel tudjon segíteni. - Na, mit szólsz?
-Oké. - döntöttem szinte rögtön, és megfogva a kezét felhúztam magam.
Ahogy sétáltunk vissza a kocsihoz, halkan elkezdtem dudorászni Shawn egyik dalát, ami időközben belemászott a fülembe. A fiú mosolyogva pislantott rám, majd amikor olyan részhez értem, ahol jó a harmónia, ő is becsatlakozott.
A dal közepe felé értünk oda Johnhoz, majd ahogy beszálltunk, Shawn azonnal mondta instrukcióit testőrjének.
-Hazaviszel minket a lakásba?
-Persze. - válaszolta John, majd indította is a motort.
Gyorsan írtam egy sms-t anyuéknak, hogy tudják, hova megyek, aztán oldalra nyúltam becsatolni az övemet.

Amikor kiszálltunk, lenyűgözve néztem fel az előttem magasló épületre.
-Te itt élsz? - kérdeztem elhűlve, ahogy a fiú elindult a bejárati ajtó felé.
-Aha. Jössz? - nézett hátra rám a válla fölött.
Megszaporáztam a lépteimet, és besiettem az üvegajtón, amit Shawn tartott nekem, még mindig teljesen elképedve az épület gigantikus méretétől és modernségétől.
Ahogy a liftben álltunk, nem tudtam nem megejteni a kérdést, amin egész kocsiút alatt gondolkoztam.
-Miért nincs külön sofőröd? Miért John végzi ezt a munkát is?
-Igazából nem tudom. - töprengett. - Nincs konkrét oka, egyszerűen soha nem merült fel a gondolat, hogy keressünk mást. Illetve benne tökéletesen megbízom. És már teljesen összeszoktunk.
Bólintva vettem tudomásul a logikus magyarázatot.
-Miért, nem tetszik, ahogy vezet? - vigyorgott rám a falnak dőlve.
-Dehogyis! Semmi gond nincs vele. Szeretek mögötte utazni. - védtem magam és a korábbi kérdésem kapásból.
-Megjöttünk. - szólalt meg újra a fiú, ahogy kinyílt a liftajtó. Miután kiengedett maga előtt előrelépett, hogy mutassa az utat a következő ajtó felé.
A folyosó legvégéig ment el, mielőtt hirtelen mozdulattal megállt és a kulccsal kinyitotta az ajtót, aztán büszkén felém fordult és színpadiasan mutatott befelé a lakás belseje felé.
-Ne lepődj meg, ha kicsit kupi van, nem nagyon volt időm kitakarítani, meg nem is számítottam vendégre.
-Még elmehetek, ha akarod. - torpantam meg rögtön egy vigyorral az arcomon.
-Neem, menjél már. - tolta meg a hátamat egy gyengéd mozdulattal, hogy beljebb lökjön. Nevetve estem be az első szobába, ami tulajdonképpen egy folyosó volt egyenesen a nappaliba, amit az elhelyezett fogasok és cipőspolcok láttán elkönyveltem, hogy cipő- és kabátlerakóként használ.
Gyors mozdulattal, le sem hajolva bújtam ki a cipőmből, majd léptem is tovább megállás nélkül egészen a nappaliig. A hatalmas üvegablakhoz érve rátettem a kezem a hűvös felületre, elámulva bámultam ki Toronto éjszakai fényeire.
-Hű. - mondtam halkan.
-Tetszik? - lépett mellém Shawn, s közben a közelebb lévő karjával átkarolt engem.
-Nagyon is.
-Pedig nem is ez a legszebb kilátás a városra.
-Nekem éppen elég szép. Nem láttam még így Torontót. - képtelen voltam elszakítani tekintetemet az éjszakai élet különböző fényeiről, ahogy nyüzsögtek alattam.
-Sosem?
-Nem, még sosem.
-Pedig már két éve itt laksz.
-Tudom, és voltam már magas épületekben, vidámparkban, kilátókban. - soroltam, mielőtt belekezdhetett volna. - De ez innen, ilyenkor teljesen más. Így még sosem láttam.
Körbemutattam végig az ablak körvonalában, és láttam, ahogy szeme követi mozdulatomat. Csendben figyeltük a lenti halk nyüzsgést, én teljes figyelmemmel rátapadva az ablakon túli tájra.
-Kérsz valamit enni vagy inni? - szólalt meg aztán Shawn, közben hátrébb lépett és elindult (valószínűleg) a konyha felé.
-Egy pohár vizet csak. - fordultam lassan én is el az üvegtől, hogy utánasétálva megnézzem a lakás többi részét is.
-Egy pohár vizet? - nevetett hitetlenül a fiú, majd megcsóválta a fejét, és töltött egy pohárba.
Elvettem felém nyújtott kezéből, majd aprókat kortyolgatva elindultam felfedező körutamra. Ő némán követett mindenhová, néha meg-megszólalva, ha valamiről eszébe jutott valami.
Szép, letisztult, modern lakás volt, sok üres felülettel a falakon. Halvány pasztellszínűek voltak a falak, és sok nagy ablak volt minden helyiségben.
Egy-két kép volt egyszerű keretekben feltéve a falra a folyosón, ami a szobája, a vendégszoba meg a fürdő felé vezetett, fényképek a családjáról, a barátairól, a turnés csapatról és rólam. Megnézegettem minden képet, felidéztem a pillanatokat, amikor azok készültek, amelyeknek készítésekor ott voltam, és csendben, mosolyogva nosztalgiáztam.
A szobájában sem volt túl sok minden, oda képeket már nem is akasztott. Egyetlen keret volt az íróasztal szélére letámasztva, amiben két dolog volt. Közelebb léptem, hogy megvizsgáljam őket is, és akkor jöttem rá, hogy míg az egyik egy fénykép rólam a tengerparton, még valamikor tavaly nyár elejéről, aminek létezéséről nem is tudtam, a másik egy lap volt, teleragasztva kisebb darab papírokkal.
Shawn ha létezik, még némábban figyelte, ahogy felemeltem a keretet, és szememhez tartottam, hogy el tudjam olvasni a papírkákon álló szöveget.
Az első cetlin a nevem volt és egy cím, amiben a kedvenc kis kávézónk címére ismertem rá, meg Shawn aláírása. Már épp rákérdeztem volna, hogy mi az, amikor rájöttem, honnan ismerős.
Majdnem két évvel korábban, amikor leges-legelőször beszéltem Shawnnal twitteren, nem hittem neki. Nem hittem el, hogy maga Shawn Mendes ír nekem. Ő pedig bizonyítani akarta, hogy ez a valóság, és ezért csinált először egy képet, majd mikor nem hittem neki még mindig, egy videót, amiben ezeket írja le egy papírra.
-Ez az a papír? - simítottam végig a cetli felett a keret üvegén.
-Igen. - lépett közelebb a fiú, és ahogy hátulról átölelte a derekam, a vállamra fektette fejét.
-Ezzel kezdődött minden tulajdonképpen... - motyogtam elmélázva. - Ha ez nincs, lehet el sem megyek a kávézóba, mert nem hittem volna neked.
-Akkor még jó, hogy voltam ennyire leleményes, és kitaláltam ezt az ötletet. Vagyis igazából Liyah találta ki, nem én. Ezt is neki köszönhetem. - kuncogott, ahogy beismerte az igazságot.
-Már akkor meséltél neki rólam? - lepődtem meg, és oldalra néztem, hogy valamennyire láthassam arcát.
-Amint hazamentem a koncert után, látta, hogy valami van. Azt mondta, furcsán viselkedem, és addig nyaggatott, amíg el nem mondtam neki, hogy a koncerten láttam egy lányt, akit azóta sem tudok kiverni a fejemből. - mesélt.
Kicsit előrébb léptem, hogy ne ütközzek belé, és megfordultam karjai közt, úgy hallgattam elpiruló arccal, szélesen mosolyogva, ahogy felidézi azt a régen elmúlt estét.
-Azt mondta, keresselek meg mindenképp. Segített is. Hát, nem nagyon jött össze. Ha te nem rakod fel a képünket, soha nem találtalak volna meg. - folytatta édesen mosolyogva. - Onnantól kezdve akármi történhetett volna, én megállíthatatlan voltam, hogy akár egyszer találkozhassak veled. Amikor nem hittél nekem, annyira frusztrált lettem, hogy a párnákat elkezdtem hajigálni le az ágyamról, neki az ajtónak, falnak, mindennek. Liyah elképzelni sem tudta, mi bajom, ezért bejött megkérdezni. Az ő ötlete volt, hogy csináljam meg azt a képet, majd amikor nem vált be, a videót, és ő is készítette el mindkettőt. Ott ültünk a szobámban egymás mellett, és egymás kezét szorongatva vártuk, hogy beleegyezz. Nem akarod tudni, milyen örömsikítás, meg -tánc vette kezdetét, amikor sikerült.
Nevetett, ahogy lelki szemei előtt újra látta megtörténni ezeket a pillanatokat, én pedig vele együtt nevettem, mert szavaival az én lelki szemeim elé is kivetítette a történteket, és szinte tisztán láttam, mi történt akkor.
-Mennyi mindent köszönhetünk Aaliyah-nak. - mosolyogtam.
-Mindent. - válaszolt, majd hirtelen felindulásból folytatta is. - Azt, hogy tökéletesítsem, és adjam ki egy albumon a dalokat, amiket kiírtam magamból, azt az ötletet is neki köszönhetem.
Meglepve néztem rá, majd elnevettem magam.
-Úgy érzem, a húgod a legnagyobb támogatónk.
Shawn is nevetni kezdett, majd nyomtam egy gyors puszit az arcára, és visszatértem a kezemben azóta is szorongatott keret vizsgálatához.
A következő kis cetli egy blokk volt, a kávézóból.
-Azt az első találkozásunkkor, az első közös kávézáskor hoztam el. - mondta, mielőtt megszólalhattam volna.
A harmadik papírdarab egy viszonylag kicsire összehajtogatott szalvéta volt, amin egy aprócska rajz volt.
-Ezt én csináltam! - ismertem rá a tollal rajzolt mintára.
-Igen, tavaly a turnén.
-Eltetted? - hűltem el teljesen.
-Persze. Mindent megőriztem az utóbbi két évben, ami valahogy hozzád kötődik.
-Hű. - bazsalyogtam boldogan.
Visszapislantottam a keretre, majd óvatosan lehelyeztem a mögöttem lévő asztalra, és megöleltem immár két szabad kézzel a srácot.
-És meg is őrizted őket? Ez olyan, mint az én emlékes dobozom.
-Igen, tényleg. - vigyorogtunk egymásra.
Egyszerre indultunk el egymás felé, majd boldogan, a régi és friss emlékektől megrészegülten csókoltuk meg egymást.
-Itt maradsz vagy hazamész? - kérdezte Shawn, ahogy elengedtük egymást, és körbefordultam a szoba még ismeretlen részei felé is.
-Nincs nálam semmi.
-Már fel vagyok készülve egy ideje arra, hogy elgyere ide. Van egy fogkefe, törülköző, meg az általad kedvencnek nyilvánított pólóm is itt.
Újból meglepett kijelentésével, ahogy megemésztettem azt.
-Gyere, odaadom. - mondta, majd elindult a kis gardróbszoba felé.
Tömve volt az egész, annyi ruhája van a sok turnézás és fellépés miatt, egyetlenegy külön polc volt csak, ami majdnem teljesen üresen volt hagyva, és azon feküdt az említett póló egy másik felső és egy melegítőnadrág, illetve a törülköző társaságában.
-Ez a te polcod. Ide hozhatsz, akit csak akarsz.
-Hm, micsoda lehetőség. Kaptam egy polcot Shawn Mendes lakásán. Tudtad, hogy ezért emberek ölni lennének képesek? - mondtam komolykodó hangon, ahogy leemeltem a hőn szeretett pólót és a törülközőt, és elindultam a fürdőszoba felé.
-Akkor maradsz? - kiáltott utánam a fiú.
-Szerinted? - kiabáltam vissza vidáman, majd bezártam magam mögött az ajtót.
Gyorsan átöltöztem, élveztem, hogy végre levehetem a farmert magamról, majd felvettem Shawn pólóját, ami a fiú magassága miatt annyira nagy volt, hogy egészen a combom közepéig ért.
Ahogy megmostam az arcom, észrevettem a csap felett lévő bal oldali kis szekrény ajtaján egy post-itet, amit miközben szárítgattam bőrömet, közelebbről is megnéztem.