When You Look Me In The Eyes - Shawn Mendes Hungarian Fanfiction

30. Seattle

-Allie! Shawn téged keres, azt kérdezi, hogy vissza tudnál jönni-e az öltözőbe? - hallottam a hátam mögül egy hangot, ahogy éppen a seattle-i koncert helyszínén tettem egy apró körutat, a koncert kezdete előtt nem sokkal.
Rögtön megfordultam, és az utánam rohanásban teljesen kifulladt sminkeslányt láttam magam előtt, ahogy éppen kérdőn néz, nagyban kapkodva a levegőt. Körülöttünk az épületet kívül-belül átnyüzsögte az élet, hangzavar szállt mindenfelé az utcáról és a nézőtérről is.
-Persze, menjünk. - válaszoltam megragadva a fényképezőgépem, majd gyors pillantást vetve a lányra nekilódultam, és elkezdtem visszafelé futni. Ez történt vasárnap, a turné számomra negyedik napján.
-Történt valami? - robbantam be az ajtón az öltözőszobába, ezáltal ugrásra késztetve a megijedt fiút.
-Nem, de megkérhetlek, hogy ne ijesztgess? - mondta komoly fejet vágva, de engem nem csapott be, mert láttam, hogy a szemében vidámság csillogott.
Miután összeszedtem magam, és újra gyűjtöttem elég levegőt, hogy lelassítsam a szívem dobogását és lélegzésemet, újra megszólaltam.
-De akkor minek kerestél? Miért hívtál vissza?
-Csak látni akartalak. - nézett rám a tükörben mosolyogva, ahogy a sminkes éppen a hajával volt elfoglalva.
-Most komolyan ennyi oka volt annak, hogy meg kellett szakítanom a sétámat? - ráztam a fejem.
-Hát, igen. Te nem örülsz, hogy láthatsz? - játszotta a sértettet, meg kell hagyni, elég jól.
-Nem igazán. Ilyenkor a legjobb felfedezőútra indulni.
-Mondja a nagy szakértő. - vigyorgott rám.
-Már volt esélyem megtapasztalni tegnap meg az első napon is.
-Mit ne mondjak, hihetetlen tapasztalatot gyűjthettél csupán két alkalommal.
-Igenis volt már időm rájönni erre, akármit is mondasz. - lépegettem közelebb hozzá, ahogy a lány befejezte a munkáját.
Amikor karnyújtáson belül értem, Shawn hirtelen kinyújtotta a kezét és megragadta az enyémet, hirtelen megrántva azt, mire majdnem orra estem, olyan lendülettel léptem az irányába. Végül sikerült megőriznem az egyensúlyomat, de abban a pillanatban, hogy újra felegyenesedtem, ő lecsapott a derekamra és maga elé húzott. Az arcát a hasamba temette, olyan szorosan a csípőmre fonva karját, hogy mozdulni sem tudtam, így tehetetlenül néztem le rá, megsimogatva a vállát.
-Örülök, hogy eljöttél. - hallottam halkan, és nagyon kellett figyelnem, hogy megértsem, mert a pólóm felfogta a hangja nagy részét.
Elmosolyodva megpróbáltam lefejteni a karját magamról, hogy a szemébe tudjak nézni, de nem jártam sok sikerrel, mivel csak még szorosabban kapaszkodott belém.
-Én is örülök, hogy elhívtál, de most már igazán elengedhetnél. - nevettem el magam, mire ellazította a karjait, amit én kihasználva leszedtem őket magamról, és odébbtolva a fejét leguggoltam. A szemébe néztem és elmosolyodtam, amikor megláttam azokat az ismerős, gyönyörű gesztenyeszínű íriszeket, aztán csak néztem őt, felfedezve az arcának összes apró részletét az új megvilágításban (hála a sminkes lámpa fényének), amiket még eddig nem vettem észre. Egyre szélesebben mosolyogva néztem, ahogy a fejembe kúszott a gondolat, hogy ő az enyém.
-Mire gondolsz? - suttogta.
-Csak arra, hogy nem tudom hogyan érdemeltem ki ilyen srácot mint te. - simítottam meg az arcát.
-Ezen nekem kéne inkább gondolkodnom. Tökéletes vagy.
-Te teszel azzá. - vágtam rá, mielőtt folytatni tudta volna az alaptalan bókolást, majd felálltam, nyomtam egy cuppanós puszit a homlokára, és elindultam a kanapék felé, egészen addig fogva a fiú kezét, amíg ujjaink túl messzire kerültek egymástól, és már nem érték el a másikat. Aztán hagytam, hogy a karom erőtlenül visszaessen az törzsem mellé, és ott maradjon addig, amíg az útbaeső hűtőhöz nem értem, ahonnan elővettem két vizes palackot. Az egyiket odahajítottam Shawnnak, a másikat pedig felbontottam, majd belekortyolva a hűs vízbe befejeztem lassú sétámat a kanapé felé.
-Mire mennék én nélküled? - hallottam a hátam mögül, mire én vigyorogva hátranéztem, megvontam a vállam, és nagy lendülettel lehuppantam a puha ülőalkalmatosságra.
-Unalmas lenne az életed, az biztos. - jegyeztem meg cinikusságtól vezérelve, miközben felmarkoltam egy magazint a dohányzóasztalról, belelapozva a közepébe, majd mélyen elmerültem egy számomra egész érdekesnek tűnő cikkben.
-Igen, valószínűleg. - sóhajtott, majd felállt és odalépett a vállfán lógó, korábban kikészített ruhadarabokhoz.
Pár másodperccel később, ahogy felemeltem a fejem, megnézni, hogy azon az estén miben fogja a rajongókat elkápráztatni, szembetaláltam magam egy tőlem nagyjából húsz centire lévő, mosolytól ragyogó arccal. Ő azonnal előrébb hajolt, és hosszan megcsókolt.
-Ma este nem néznéd a színpad széléről a koncertet? - kérdezte végül elszakadva tőlem, míg homlokát az enyémnek támasztotta.
-De, persze, ha akarod. - mosolyogtam, aztán nyomva egy puszit az orrára a mellkasának támasztva tenyerem eltoltam magamtól. - Menjél öltözni, nincs már sok időd.
Ő erre csak védekezően felemelte a kezeit és nevetett.
-Oké, anyu. - mondta, majd elindult a ruhák felé. Egy pillanattal később megállt, és visszanézett rám, kérdőn mutatva a cuccaira. - Nem gond, ha itt...?
Felkaptam a fejem, majd amikor megértettem, hogy mit akar, beleegyezőn bólintottam.
-Azért az ajtótól távolabbi sarokba állj szerintem. - jegyeztem meg, majd visszatértem az újságomhoz.
Fél füllel hallottam a tipikus hangot ami akkor hallatszik, amikor egy anyag a másikhoz súrlódik, ahogy átvette a ruháját, de viszonylag teljesen lekötött a zenei cikk, amibe belekezdtem, így oda sem figyeltem már rá.
Legközelebb csak akkor kaptam fel a fejem, amikor meghallottam a nevemet, ami Shawn hangszínéből ítélve párszor már elhangzott korábban, csak nem vettem észre.
-Megyünk? - zártam össze az magazint, majd meg sem várva a választ vidáman felugrottam ülő helyzetemből.
Shawn megvárta, amíg utolértem az ajtóban, majd összekulcsolta ujjainkat és elindult a színpad felé.
Néma csendben tettük meg a rövidke utat odáig, az egyetlen hang, ami hallatszott, az Charlie Puth éneklése volt, és az eszméletlen hangos sikítás, amit kapott.
-Legyél profi, mint mindig. - szólaltam meg, amikor végül megálltunk a színpadra vezető lépcső aljában, Shawn már a kis fülessel a fülébe szerelve, gitárral a nyakában. - Én itt leszek, bulizok a színfalak mögött.
Ő nem szólt egy szót sem, csak mosolygott, majd előrehajolva gyorsan még egyszer megcsókolt, aztán amikor szóltak neki, hogy most menjen, elengedett és elindult a lépcsőn. Még egyszer visszanézett és rámkacsintott, majd eltűnt a színpadra lépve, ahol olyan hatalmas sikítás várta, ami még mindig teljesen ledöbbentett, attól függetlenül, hogy életemben már voltam három másik koncertjén is.
Ahogy elindultam visszafelé, hogy ki tudjak menni az elkerített, titkos kicsi backstage-részre, szembetalálkoztam az előtte fellépő előadóval, akivel (tekintve, hogy már korábban, az első napon összeismerkedtünk) vigyorogva pacsiztam egyet, majd mielőtt továbbmentünk volna, odaordítottam neki egy gratulálok-ot, amit ő mosolyogva, egy bólintás kíséretében fogadott, aztán elindult. Én is így tettem, sietősre véve a lépteimet, hogy minél előbb odaérjek.
Amikor megláttam az egyik ott álló biztonsági őrt, már emeltem is a nyakamba lógó vip pass-t, amit azóta, hogy Shawn a kezembe nyomott induláskor, úgy őrzök, mint egy kincset. Mondjuk szerintem érthető, mert az a kis laminált papírdarab jelentette az engedélyt, miszerint beléphetek a koncertek helyszínén majdnem bárhova.
Az őr gondosan megvizsgálta a szöveget rajta, majd rövidet biccentve oldalra lépett, hogy elférjek mellette. Beléptem, és azonnal elindultam a színpadhoz legközelebb eső részébe, hogy a lehető legjobban láthassam Shawnt, illetve a képeim érdekében, amiket készíteni terveztem. Ő már elkezdte játszani a There's Nothing Holding Me Back-et, teljesen átadva magát a dalnak, a rajongók irányából felé zúduló szeretetnek, a zenélés örömének. Láttam rajta, hogy mindennél jobban élvezi.
Ezt neki teremtették. Ő a színpadra, több tízezer rajongó elé született, hogy játszhassa az őszinte, embereket mélyen megérintő dalait.