When You Look Me In The Eyes - Shawn Mendes Hungarian Fanfiction

19. Művészsarok

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki a fülembe szuszog. Rögtön felpislantottam, majd boldog mosollyal, bár kissé meglepődve konstatáltam, hogy Shawn még mindig ott van mellettem.
Nem emlékeztem arra, hogy elaludtunk volna, de miután jobban belegondoltam, rájöttem, hogy arra sem emlékszem, hogy a filmnek vége lett volna, így arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg még a film alatt bealudtam.
Miután pár percig csak a mellettem alvó fiút néztem, elkezdtem óvatosan mozgolódni, hogy a felébresztése nélkül ki tudjak osonni a szobából. Ez sajnos nem jött össze, mert Shawn szinte azonnal szorosabbra fonta a karját körülöttem, így lehetetlenné téve a felkelésem. Még egy ideig próbálkoztam kibújni valahogy a karja alatt, de sehogy nem sikerült, így feladtam.
Egyetlen lehetőségem maradt, felébreszteni őt és megkérni szóban, hogy engedjen el. Így gyengéden megráztam a körülöttem fekvő karját, majd mikor ő elkezdett pislogni és végül kinyitotta a szemét, rámosolyogva nyomtam egy puszit a szájára.
-Elengedsz?
-Attól függ, hova mész és mennyi időre. - válaszolta visszacsukódó szemekkel, álmos, reggeli rekedt hangon, egy halvány mosoly kíséretében.
-Csak egy pár perc. Muszáj vagyok elmenni a vécére. - nevettem halkan.
-Oké, de utána gyere vissza.
-Nyugi, nem megyek sehová. - mondtam, majd mikor éreztem, hogy meglazul a karja körülöttem, kimásztam az ágyból.
Halkan léptem ki a folyosóra, félve attól, hogy Nadia talán még alszik, de meglepődve láttam, hogy a szobájának az ajtaja tárva nyitva áll, ő pedig az asztalánál üldögél, maga előtt tankönyvekkel és füzetekkel. Már mentem volna tovább, de a következő pillanatban felnézett, és észrevett engem.
-Jó reggelt! - mosolygott szélesen.
-Neked is. - mosolyogtam vissza, majd mikor láttam, hogy az ő mosolya nem hogy halványul, hanem még inkább szélesedik, megint megszólaltam. - Minek örülsz ennyire?
-Shawn itt van. Itt aludt.
-Nem mondod! Komolyan? Hol? - játszottam a meglepődöttet. - Nem, amúgy komolyra fordítva a szót, tudom, hogy itt aludt, de miért okoz ez ilyen nagy örömet neked?
-Mert hallottam tegnap este anyáék beszélgetését amikor megjöttünk a moziból és megláttunk titeket.
-Miért, mit mondtak? - néztem rá furcsán, közben bentebb lépve a szobába.
-Hát csak arról tanácskoztak, hogy felébresszenek-e titeket. Mert hogy Shawnt biztos várják otthon, meg ilyenek. Végül úgy döntöttek, hogy túl békésen és mélyen alszotok, ezért inkább anya felhívta Shawn anyukáját, és elmondta neki, hogy mi a helyzet.
-Oh. Értem. - bólintottam, de láttam, hogy valami még van, amit nem mondott el. - Mi van még?
-Semmi. - vágta rá rögtön, de a kezét a telefonja irányába húzta, ebből tudtam, hogy azzal van valami.
-Mutasd. - nyújtottam ki a karomat felé.
-Mit? - nézett fel, megpróbálva ártatlannak kinézni.
-Nadia, tudod, hogy miről beszélek. - próbáltam szigorú hangon beszélni.
-Jó, na, megmutatom. De csak mert a lelkiismeretem nem hagyna békében utána. - fogta meg a telefonját, majd pár pötyögés és ujjhúzogatás után felém tartotta azt.
A képernyőn egy fotó volt, amin én és Shawn voltunk láthatóak, épp nagyban aludva az ágyamon.
-Nady, megkérdezhetem, hogy miért fényképeztél le minket? - mondtam szemrehányással a hangomban.
-Olyan aranyosak voltatok. Ezt muszáj voltam megörökíteni az utókornak.
-Várj.... ugye nem osztottad meg neten sehol?
-Nem, dehogy! - nézett rám kerek szemekkel, amikből láttam, hogy igazat mond.
-Ígérd meg, hogy nem is fogod! És ne is mutasd meg senkinek. Max anyuéknak.
-Persze, nem fogom. Ígérem.
-Jól van, köszi. Egyébként mit tanulsz? - néztem le mosolyogva a tankönyvekre.
-Ahh, törire. Utálom. - morgott kedvetlenül, mire én csak halkan nevettem.
-Na, hagylak tanulni. Hajrá. - mosolyogtam rá még egyszer utoljára, majd kisétáltam a szobából.

Amikor visszaértem a saját szobámba, Shawn már felülve nyomkodta a telefonját, majd felnézve rám szemrehányóan rázta meg a fejét.
-Azt mondtad, csak egy pár perc.
-Az is volt. - ültem le mellé az ágyra.
-Nem, annál sokkal több.
-Jaj, hagyjuk már. Csak beszéltem Nady-val.
-És mit mondott? - dobta a karját körém, ezáltal belerántva az ölelésébe.
-Csak azt, hogy tegnap végül anyum felhívta a tiedet arról, hogy itt alszol. - mondtam próbálva levegőt kapni miközben a fejem a mellkasának szorult.
-Oh. Elég hosszan mondhatta. - nézett le rám kíváncsi és szemtelen grimasszal.
-Tényleg csak erről volt szó! Na jó, még annyi volt, hogy mutatott egy képet. De ennyi, tényleg.
-Akkor nem beszéltetek ki? - kérdezte ál-csalódott arccal.
-Nem. Még soha nem "beszéltelek ki".
-Komolyan? Na, látod, ezt nem hiszem el. - vigyorgott.
-Hé! - bokszoltam a vállába, de ő rezzenéstelenül folytatta.
-Milyen kép?
-Rólunk, ahogy alszunk.
-Igen? - csillant fel a szeme. - Majd kérd már meg, hogy küldje át.
-Minek az neked? - furcsállkodva néztem fel rá.
-Emléknek. - mosolygott.
-Akkor kérd meg magad. Itt van a szomszéd szobában.
-Kedves vagy.
-Tudom. - vigyorogtam idétlenül, mire ő csak megrázta a fejét, majd pár másodperc után elnevette magát.