When You Look Me In The Eyes - Shawn Mendes Hungarian Fanfiction

7. Tündérmese

Úristeeen!!!
-Tessék? - néztem rá elkerekedett szemekkel. - Ez most komoly?
-Legnagyobb mértékig igen.
-Öööö. Aha. Mármint. Igen. - mondtam dadogva, majd kínomban elvörösödve inkább elnéztem másik irányba. Majd hirtelen visszanéztem rá, és gyanakodva kérdeztem:
-Te most csak viccelsz, ugye?
-Tessék? Miért viccelnék egy ilyen dologgal? - nézett értetlenül.
-Ilyen nincs. Nem létezik. Én nem vagyok egy tündérmese vagy egy Disney-film főszereplője. És ilyen csak azokban létezik. Nem...
-Miért ne lehetnél?
-Miért lennék? Azok kitalált sztorik. Ez meg a valóság.
-Na jó, fejezd be a gyerekeskedést.
-Mi??
-Most komolyan nem hiszed el, hogy megkérdeztem ezt, vagy mi?
-Ne várd el tőlem, hogy rögtön elhigyjem. Híresség vagy...
-Bebizonyítsam, hogy komolyan gondolom? - vágott közbe.
-Mármint hogy?
-Az meglepetés. De ezt igennek veszem, szóval... Várj egy kicsit. - majd elővette a telefonját, nyomkodott rajta valamit, végül pár másodperc elteltével kinyújtotta az egyik karját, a másikkal megfogta a karom és közelebb húzott magához. Így láttam, hogy az első kamera van megnyitva a telefonon, majd (mivel megbökte az oldalam) elnevettem magam, ő pedig megpuszilta a halántékomat. Ezután vettem észre, hogy direkt így tervelte ki, mert már nagyban rakosgatta fel twitterre meg instagramra a képet, mire én feleszméltem. Szerencsére rakott egy matricát a fejemre a képen, hogy ne tudja meg a világ, ki vagyok, alá pedig azt írta, hogy
"Love her so much.💘 #girlfriend".
-Na, ez jó bizonyítéknak? - mosolygott rám.
-Igen, de ne bökj meg többet.
-Oké. - kezdett el nevetni.
Amikor megérkeztünk hozzánk, mondtam Johnnak, hogy jöjjön be, ha akar, de azt mondta, inkább elmegy, és majd ha Shawn hívja, akkor érte jön. Így csak ketten sétáltunk be a házba. Amikor az ajtó becsukódott utánunk, hirtelen hangos dobogást hallottam, majd anyu hangját a lépcső felől:
-Vigyázzatok, Allie, Nadia megy lefelé! - mire én csak értetlenül néztem a hang irányába. Majd a következő pillanatban megpillantottam Nadiát, ahogy jön le kettesével véve a lépcsőfokokat. A kezében tartotta a telefonját, és amikor leért, felnézett, majd az orrom alá dugta a telefont. Alig kellett rápillantanom a képernyőre, máris tudtam, miről van szó. A kép volt, amit Shawn alig 5-10 perccel korábban készített a kocsiban.
-Mi van vele? - kérdeztem Nadiát.
-Mi az, hogy mi van vele? Erről még mesélni fogsz! - "fenyegetett" meg a húgom hihetetlen szigorú arckifejezéssel, az ujjával felém intve. Komolyan, mintha egy anyuka beszélne a gyerekével. Közben meg én vagyok az idősebb.....
-Oké, de most hagyj minket bemenni a nappaliba, és menj vissza a szobádba, jó? - néztem rá, mire ő (még mindig szigorú arccal) bólintott egy aprót, és visszament az emeletre. Amikor bementünk, Shawn érdeklődő arccal jobbra-balra nézelődött, majd körbesétált, míg én kimentem a konyhába, és elővettem egy tálcát, amire tettem két poharat és rágcsálnivalót. Épp át akartam menni a nappaliba megkérdezni Shawnt, hogy milyen italt kér, amikor megjelent a konyhaajtóban.
-Szép a nappalitok.
-Köszönjük. Mit kérsz inni?
-Víz jó lesz, köszi.
-Víz? Semmi kóla, vagy gyümölcslé, vagy ilyesmik?
-Nem, a víz tényleg jó.
-Ahogy akarod, én maradok a baracklénél. - mondtam, aztán visszamentem a tálcához, az egyik pohárba vizet, a másikba baracklevet öntöttem, majd fogtam a tálcát, és bementem a nappaliba.
-Mit nézzünk? - néztem Shawnra, majd odaléptem a dvd-s polchoz, és elkezdtem nézelődni. Láttam, ahogy a fiú megáll mellettem, majd kicsi gondolkodás után megszólalt:
-Valami vígjátékot.
-Azt hittem, mondasz valami konkrétabbat. Például filmcím... Annyi ideig gondolkoztál. De okkkké..... - keresgéltem tovább.
-Ki szereti ennyire az akciófilmeket a családodban? - kérdezte, mire én odanéztem, ahová ő is nézett.
-Ja, igen, az az akciófilmes sor. Apu és én nagy rajongói vagyunk az akciófilmeknek.
-Komolyan?
-Aha. Nézzünk azt?
-Nem, nem azért mondtam. De ahogy akarod. Azt nézünk, amit te akarsz. - tette hozzá végül.
-Hát jó. Mivel én meg pont most akartam mondani, hogy te döntesz, akkor legyen a sors a döntő. Nézzük azt, amire mutatok. - mikor bólintott, én csukott szemmel pörögtem párat, majd amikor megállított, hirtelen kinyújtottam a karom, majd amikor nevetve szólt, hogy megvan, kinyitottam a szemem, és megnéztem, hogy mire mutattam. Majd én is elkezdtem nevetni, amikor megláttam.
-High School Musical? Ez komoly? Egyáltalán, minek van itt a polcon? - röhögött.
-Nemár... én szeretem!!
-Tényleg?
-Igen!
-Akkor nézzük azt. - vette ki a dvd-t a tokjából, majd odaadta nekem, én meg beraktam a lejátszóba, és leültünk kanapéra.
Film közben beszélgettünk, ettünk-ittunk, és sokat nevettünk. A legviccesebb az volt, amikor Shawn elkezdte énekelni a dalokat. Az összeset. Akár lány, akár fiú énekelte, ő ott dalolt velük. Kb a 3. dalnál kezdte el, és végig csinálta. Volt, amikor nem bírtam ki, és én is énekeltem vele (vagy velük), de általában csak nevetve figyeltem.
Ekkor már ebédidő után jártunk, így rendeltünk pizzát, majd amíg vártunk rá, körbevezettem a házunkban. Épp a szobám ajtajához értünk, amikor megérkezett a pizza, így lementünk megenni, majd amikor végül belépett a szobámba, meglepődött a milliónyi filmposzteren, amelyek szó szerint beborítják az egész falat. Körbejárkált, és megnézegette az összeset. Majd amikor elért a szekrényemhez, az azon lévő dalszövegeket is néma csöndben végigolvasta. Végül visszaért hozzám (aki még mindig a küszöbön álltam), és csak annyit mondott, hogy:
-Eléggé egyforma ízlésünk van. Mármint a posztereket látva...
-Tényleg? Ez tök jó. - mondtam, majd egy kissé kínos csend állt be, de aztán pár perc múlva Shawn újból megszólalt:
-Szoktál énekelni vagy játszol valami hangszeren?
-Igen, énekelni is szoktam, és van gitárom is. Zongorám is van, de azt Olaszban hagytuk. - miközben ezt mondtam, az járt a fejemben, hogy miért mondom el ezeket a dolgokat neki. Alig ismerjük egymást, és máris olyan titkos dolgokat tud rólam, amiket még a legjobb barátnőimnek sem mondtam el.
-Játszol nekem valamit? - kérdezte, ezzel kizökkentve a gondolatmenetemből.
-Én? Mármint... mit?
-Bármit. Csak kíváncsi vagyok.
-De nem is tudok jól játszani semmit.
-Nem baj. Nem is foglak kritizálni. Csak érdekel. Elég egy részlet is. - mosolygott bátorítóan, mire én (bizonytalanul) odaléptem a ágyamhoz, majd kihúztam az alatta lévő fiókot, ami olyan nagy volt, hogy simán belefért a gitárom, így amikor nem használtam, volt egy biztos helye, ahol nem kellett kerülgetni. Kezemben a gitárral leültem az ágyamra, majd intettem Shawnnak, hogy nyugodtan üljön le, ahová akar, mire ő leült az ágyam másik végére.
Aztán elkezdtem játszani a dalt, amin már a gitár előszedése közben gondolkodtam. Shawn, amikor felismerte a dalt (már az első pár akkord után), szégyenlősen elmosolyodott, majd amikor énekelni kezdtem, lehajtotta a fejét, hogy ne lássam, mennyire elpirult. (Sajnos a terve nem jött be, mert láttam. :D ) Amikor elértem a refrénhez, a lábammal megütögettem az övét, hogy ő is énekeljen velem. Így jutottunk el oda, amit soha, még álmomban sem gondoltam volna: Shawn Mendes és én, Alessia Costello, ülünk Kanadában az ágyamon és közösen játszuk Shawn egyik számát.
Amikor befejeztük a dalt, egymásra mosolyogtunk, majd egyszer csak meghallottunk egy halk tapsot az ajtóm felől, mire odakaptuk a fejünk. Amit láttunk, az Nady volt, a telefonjával a kezében, amivel (valószínűleg) épp kamerázott. Vajon mióta veszi? gondoltam, majd abban a pillanatban megszólalt a húgom:
-Ez simán mehetne Youtube-ra. Eszméletlen jól passzol a hangotok egymáshoz.
-Köszönjük, Nadia, de azért megtennéd, hogy a YouTube-bal még vársz egy kicsit? Mondjuk amíg nem szólunk, hogy mehet. - mosolygott a húgomra Shawn, mire szegény földbe gyökerezett lábbal csak állt, majd elvörösödő fejjel bólintott, és visszahátrált a szobájába.
-Milyen szófogadó gyerek. Bárcsak Aaliyah is ilyen lenne... - nevetett.
-Nem az?
-Nem, egyáltalán nem. Na jó, nem akarok panaszkodni. Nem rossz gyerek. Majd ha eljössz hozzánk, meglátod, milyen.
-Alig várom, főleg ezután a kettősség után.
-Jövő hétvégén ráérsz?
-Hú. Hát, nem tudom, biztos.
-Akkor majd a héten még egyeztetünk.
Még beszélgettünk egy ideig, majd Shawn úgy döntött, hogy "nem zavar tovább", és hazamegy. Így kb 5 perccel azután, hogy felhívta Johnt, lekísértem, (útközben beköszönt Nadiának, majd odalent a nappaliban anyunak is) aztán kiálltunk a bejárati ajtó elé. Amikor John lehúzódott az út szélére, Shawn felém fordult, közelebb hajolt, és röviden megcsókolt.
Még akkor is ott álltam, amikor bekanyarodtak az utca végén, és néztem utánuk. Folyamatosan gondolkodtam, nem bírtam egy pillanatra sem leállítani az agyamat.
Nem bírtam elhinni, hogy mindez velem történik meg, hogy ez az egész nem egy álom csupán, hanem valóság. De egyelőre nem törődtem semmivel, és hihetetlen boldog voltam azzal, hogy én lehetek a saját tinifilmem főszereplője.