When You Look Me In The Eyes - Shawn Mendes Hungarian Fanfiction

9. Karácsony

Az elkövetkező egy-két hét, ami még a novemberből hátra volt, jól telt el, Shawnnal voltunk mindenfelé, mutatott nekem nagyon szép helyeket.
December első felében sajnos csak kicsit kevesebbet tudtunk találkozni, mivel nekem suliban elkezdődött a félévi dogák sorozata, így szinte minden délutánomat tanulással töltöttem. Majd vége lett a tanulós időszaknak, és elkezdődött a téli szünet, így teljes erővel koncentrálhattam az ajándék-vásárlásra (imádok ajándékokat venni :D).
Szerencsére viszonylag hamar kitaláltam, hogy kinek mit veszek, csak Shawn ajándékán kellett gondolkoznom. Végül egy fotómontázst csináltam neki a róla készített és közös képeinkből, mert egyszerűen nem tudtam, mire lehetne szüksége, amit én adhatok neki.
A suliban volt "osztály-karácsony", és páran még az ajándékosztáskor megbeszéltük, hogy elmegyünk együtt a belvárosba beszélgetni, meg forró csokizni/forralt borozni. Karácsony előtt egy nappal találkoztunk végül, és egy jól eltöltött délelőtt után úgy döntöttünk, elmegyünk moziba egy kora délutáni vetítésre. Én sajnos csak elkísérni tudtam őket a moziig, mert aznapra beszéltem meg Shawnnal, hogy délután átjön "elő-karácsonyozni", hogy a következő napokban a családdal lehessünk. Így elbúcsúztam a többiektől (akik semmit nem tudtak a Shawnnal való kapcsolatomról) és a csodálatosan feldíszített sétálóutcán elindultam hazafelé. Pár lépés után futó lépteket hallottam magam mögül, majd hirtelen lefékezett mellettem David, az egyik osztálytársam, akivel nem beszéltem a félév alatt, csak max kétszer pár mondatot, szóval nem nagyon tudtam, mit akar.
-Hát te? Miért nem vagy a moziban? - kérdeztem végül.
-Nem volt kedvem menni. Jöhetek veled?
-Ahogy akarod. Te is erre laksz?
-Hát, majdnem. Na jó, igazság szerint egyáltalán nem. Az ellenkező irányba lakunk, de még nincs kedvem hazamenni.
-Oh, oké. - mondtam, majd egy pár percig kínos csendben lépkedtünk. A fejemben egymás után jutottak eszembe ürügyek a meneküléshez, de végül Dave megszólalt:
-Olaszország szép hely? - én pedig magamban azt gondoltam, hogy ennél még az időjárásról beszélgetni se lehet kínosabb, de hangosan csak annyit mondtam:
-Igen, csodaszép.
-Szomorú vagy, hogy ott kellett hagynod? Nagyszüleid is ott maradtak, igaz?
-Igen, de inkább mesélj te valamit, oké? Mindig is itt éltél? És a családod?
-Aha, még a nagyapám háza volt régen, ahol most élünk. De ő már idősek otthonában van. Illetve van három tesóm, egy fiú és két lány, én vagyok a második legidősebb. Soha nem utaztam még sehová Kanadán kívül, és őszintén, Kanadán belül sem sokat... - nevetett, majd folytatta a mesélést, amiből rájöttem, hogy sokat tud beszélni (főleg magáról... :D), csak egy kis nógatás kellett neki. Végül szinte egész úton alig szólaltam meg, akkor is leginkább csak pár szót, illetve egy-egy nevetést hallattam néha.
Amikor hazaértünk, elbúcsúztam Dave-től és megköszöntem neki, hogy hazakísért. Miután beléptem a házba, azonnal megláttam a karácsonyfát a nappali közepén, még a díszítés közepénél tartva. Mellette anyu, apu és Nady álltak, nagyban pakolgatva a díszeket. Odakiáltottam nekik, aztán felmentem a szobámba átöltözni. Egy csinos ruhát vettem fel meg harisnyát, aztán lementem segíteni anyuéknak. Addigra anyu és apu már vacsorára készített valamit a konyhában, Nadia pedig az utolsó díszeket akasztgatta a fára. A háttérben a tv ment, egész pontosan az MTV karácsonyi zeneválogatása. Leültem a kanapéra, és a zenéket hallgatva nézegettem a fát. Pár perc után a húgom is csatlakozott hozzám, és együtt néztük a fát; ő büszkén méregetve munkája gyümölcsét, én pedig azon gondolkozva, hogy milyen furcsa, hogy elég egy fél év, hogy az ember élete teljesen átalakuljon.
Gondolkozásomból a csengő hangja riasztott fel, amire rögtön felpattantam és rohantam az ajtóhoz. Az ajtó előtt állva gyorsan lesimítottam a ruhám és megigazítottam a hajam, majd egy széles mozdulattal kitártam az ajtót.
-Szia! - üdvözöltem az előttem álló Shawnt boldog mosollyal az arcomon.
-Szia! - hajolt oda hozzám egy szájra puszi erejéig, aztán levette a cipőjét-kabátját, átkarolt, és besétáltunk a nappaliba. Ott köszönt Nadiának, majd benéztünk a konyhába anyuékhoz, ahol bemutattam apunak. Tudom, ez eléggé furcsán hangzik egy hónap járás után, de apu baleseti sebész, és szinte minden idejét a kórházban tölti. Kezet ráztak, majd visszamentünk a nappaliba (immár kiegészülve apuval, aki jött beszélgetni), Shawn lerakta az ajándékos zacskót, amit magával hozott a fa alá és leült mellém a kanapéra. Elkezdtek apuval beszélgetni, és szerencsére hamar közös témát találtak, így én csak mosolyogva néztem őket, ahogy fociról és hokiról beszélgettek.
Kis idő elteltével anyu is bejött, így a beszélgetés irányt váltott, hogy mi is bele tudjunk szólni.
Már este volt, amikor úgy döntöttünk, hogy átadjuk az ajándékokat. Rögtön elkezdett a szívem gyorsabban verni az izgalomtól, hogy vajon tetszeni fog-e neki az ajándékom.
Mind a négyen vártunk, amíg Shawn kibontotta az összeset, mivel kíváncsiak voltunk. Nady ajándéka volt az első, ő egy képkeretet adott neki, amire dalszövegrészletek voltak felírva (közelebbről megnézve Shawn dalaiból voltak az idézetek). Anyu és apu közösen adtak neki két könyvet meg egy pólót, majd végül jött az én ajándékom. Amikor meglátta, felemelte a fejét engem nézve és elmosolyodott. Én visszamosolyogtam, majd amikor kitárta a karjait, megöleltem. A válla fölött láttam anyuékat, ahogy egymásra mosolyogtak. Na, már megint ez a "de szép a diákszerelem" pillantás. Már lassan kezdem megszokni... - gondoltam. Amikor elhúzódtunk egymástól, mi is kibontottuk a Shawntól kapott ajándékainkat. Én egy nyakláncot kaptam tőle, amin volt négy ezüstösen csillogó medál. Egy S és egy A betű, egy gitár és egy végtelen jel. Engem is elfogott a mosolyoghatnék, így mikor odanézés nélkül megöleltem (újból), egy puszit nyomott a fejem tetejére, majd segített felvenni az ajándékát.
Kis idő múlva anyu invitálására átmentünk az ebédlőbe vacsizni.
Anyuék finom kaját csináltak, desszertnek pedig a hagyományos olasz karácsonyi kuglófot, panettone-t kaptunk. Nagyon finomra sikeredett, és volt egy kis nosztalgia-íze is. Nagymamám nagyon különlegesre csinálta mindig. A titkot, hogy mitől más, mint mondjuk anyué, sose árulta el nekünk, de mindig vártuk, hogy karácsonykor ehessünk belőle.
Shawnnak is nagyon ízlett, többször is kért, és nem győzte dicsérni anyu szakács-tehetségét. (Vagy csak egyszerűen nagyon udvarias... :D)
Evés után még beszélgettünk egy kicsit, majd Shawnnak mennie kellett, így segítettem neki visszarakni a zacskókba az ajándékait és a csomagolópapírokat, majd miután mindenért hálálkodott egy sort, elköszönt a családomtól, boldog karácsonyt kívánt, és kiment az ajtón. Én gyorsan felvettem a kabátom és utánamentem. A ház sarkánál álltunk meg, és néma csendben néztük a feldíszített utcát. Majd Shawn felém fordult, karjaival átölelt és magához húzott, majd megcsókolt. Utána még ölelt egy darabig, aztán elhúzódott, mondott még egy boldog karácsonyt nekem is, aztán mondta, hogy majd beszélünk, és 2-3 nap múlva találkozunk. Még nyomott egy puszit az arcomra, majd megfordult és elsétált. Még egyszer visszafordult és integetett, amit viszonoztam, majd elindultam vissza a házba. Amikor beléptem az ajtón, akkor döbbentem rá, hogy mennyire hideg van kint, hogy még kabátban is majd megfagytam (igaz, ez nem tűnt fel addig, amíg Shawn velem volt...).
Boldogan mentem fel a szobámba a nyakláncot fogdosva, majd óvatosan levettem, beleraktam a szép dobozába, majd mosakodás után lefeküdtem aludni.
Úgy aludtam el, hogy közben a nyakláncot néztem mosolyogva.