When You Look Me In The Eyes - Shawn Mendes Hungarian Fanfiction

43. Homályos

Sírásomból a telefonom rezgése ébresztett fel, ahogy valaki felhívott, és az egész lábam a zsebemtől kiindulva elkezdett remegni. Gyors mozdulattal az alkaromat használva erre a célra megtöröltem az arcom, majd előkotortam a telefont, megnézve, hogy ki hív. Shawn.
-Szia. - vettem fel, gyenge hangon beleszólva a mikrofonba.
-Szia, Allie, mi újság?
-Most jöttem ki Tom lakásából nemrég, épp a kocsiban ülök.
-Minden rendben ment?
-Nem kezdett el püfölni, nem vágott se hozzám, se a falhoz vagy a földhöz semmit, de azért nem volt olyan kellemes élmény... - hirtelen visszajött bennem az egész fent történt esemény, és muszáj voltam gyorsan visszafojtani a hangos zokogást, ami újabb kitöréssel fenyegetett.
-Sírsz? - kérdezte Shawn hangjában hirtelen megjelent aggodalommal, ráébresztve engem, hogy próbálkozásom hiábavaló volt, túl jól ismer ahhoz, hogy ilyet elrejthessek előle.
-Sírtam. Most már nem sírok. - mondtam, egy picit elferdítve a valóságon.
-Elmegyek érted. - pár másodperc után a semmiből jelentette be a hangja ezt az abszurd mondatot.
-Kocsival vagyok. - tiltakoztam.
-Nem baj. Ha ott vezetek előtted vagy mögötted, hátha jobban megnyugodsz.
-Köszönöm, de nem kell. Tényleg. Ezért ne fáradj. Minden rendben lesz. - vállammal a fülemhez szorítottam a telefont, és elkezdtem keresgélni egy pár zsepi után, hátha találok a kocsiban egy véletlen odakerült, otthagyott darabot.
-Ez nem fáradság.
-Majd inkább átmegyek, miután hazaértem, jó?
-Ahogy gondolod. - válaszolt beletörődően. - De bármi van, hívj.
-Persze, persze. - mondtam, és leraktam, hogy minél előbb elindulhassak.
Gyorsan megtöröltem a szemem és az arcom, kifújtam az orrom a talált darab zsebkendőbe, majd pár mélyebb lélegzetvétel után beindítottam a motort, és elindultam hazafelé.
Bekapcsoltam a rádiót, de csak halkan ment a háttérben, oda se figyeltem rá, egészen addig, amíg meg nem szólalt a Because I Had You. Odakaptam a fejem és ösztönösen felhangosítottam a zenét, hogy jobban hallhassam a fiú hangját, és amikor véget ért, gyorsan beraktam a többi dalt is az albumról, amit szerencsére előző nap letöltöttem, így onnantól a gondolataim hangját elnyomta Shawn éneklése, és belefeledkezve a dalokba vezettem hazáig.

Amikor kiszálltam a kocsiból, és beléptem a házba, anyu épp szembejött velem, le a lépcsőn.
-Hogy vagy? - kérdezte, én meg örültem, hogy előzőleg elmondtam neki a Tommal kapcsolatos terveimet, mert így mindenféle palástolás nélkül a nyakába borulhattam egy hangos sóhaj kíséretében.
-Már jobban. - hallatszott elfojtottan hangom, ahogy belenyomtam az arcom a vállába.
-Hogy fogadta a hírt?
-Nem lepődött meg annyira, azt mondta. Valószínűleg összetört benne valami, de kívülre nem mutatta.
-Adj neki egy kis időt, aztán majd egyszer felhív vagy keres valahogy.
-És ha mégsem? - kezdtem el szipogni még egyszer.
-Az már az ő hibája. Elveszíti egy olyan ember barátságát, mint te. Mert te ezt akarod, ugye? Hogy barátságban maradjatok.
-Lehet. Nem tudom.
-Most a szobádban leszel?
-Nem, átmegyek Shawnhoz. Felhívott és azt mondta, kivezet elém, de azt mondtam neki, hogy ne jöjjön.
Felnéztem anyu arcára és még pont láttam azt az egy éve oly gyakran látott büszkeséget és örömöt megcsillanni a szemeiben, ahogy meghallotta a fiú lovagiasságát mutató szavaimat, és rámmosolygott.
-Jól teszed. Tereld el erről egy kicsit a gondolataidat. - válaszolta végül végigsimítva a karomat, majd elindult a konyha felé, én meg felsiettem a lépcsőn.
A szobámban előkaptam egy kényelmesebb pólót és nadrágot, majd felöltözve átsiettem a fürdőbe, megmostam az arcom, kifésültem a hajam, majd a tükörbe nézve megbizonyosodtam róla, hogy nem annyira feltűnően látszik a sírás nyoma, majd elindultam kifelé, még egy pár csepp vizet spriccelve az arcomra frissítő célból.
-Este jövök! - kiáltottam még be anyunak, majd miután felkaptam a cipőm és előkotortam a fülhallgatómat, elindultam kifelé.
-Kocsival mész? - szólt még utánam.
-Nem, gyalog. Jól esne most sétálni egy kicsit. - válaszoltam az ajtóból.
-Vigyázz magadra!
Majd behajtottam a bejárati ajtót, és elindultam sétámra.
Ismét Shawn új albumát hallgattam, ritmusra lépegetve, hátha az jobban felvidít. És egy idő után éreztem egy fajta sikert, mert már felszabadultabbnak éreztem magam, és az idegesen befeszült izmok bennem elernyedtek.
A Mendes-házhoz közeledve viszont újabb idegesség fogott el, görcsbe rántva a gyomromat, ahogy egy év után újra belépni készültem a fiú családjához. Aaliyah éppen kint a tornácon locsolta a virágokat, amikor odaértem, és hitetlenül kapta felém a fejét.
-Allie!
-Szia, Liyah.
-Hát te mit keresel itt? Mármint... ez nagyon bunkón hangzott. - fogta a fejét a lány zavarodottságában.
-Nem, nyugi, teljesen érthető, hogy ezt megkérdezted. - válaszoltam annyi nyugodtsággal, amennyit csak össze tudtam kaparni magamban a gyomromban szüntelenül remegő idegesség ellenére. - Shawnhoz jöttem.
-Sha...? - szólalt meg a lány, de elhalt a hangja, amikor az említett srác kiviharzott az ajtón mellette, és egy pillanatnyi bizonytalankodás után kinyújtotta karját és magához ölelt.
-Szia. - suttogta. - Hogy vagy?
-Most minden rendben. - válaszoltam mosolyogva, ahogy nyugtatóan simogatgatta a hátam. - Viszont a húgod nem biztos, hogy ugyanígy érzi magát. - tettem hozzá incselkedő hangon, mire Shawn lazította karjainak szorítását rajtam, és hátrébb lépett, hogy oldalra fordítva fejét ránézhessen döbbenten álldogáló testvérére.
-Mi. A. Franc. - ez volt az egyetlen, ami kijött a lány száján, amit át tudtam érezni. Valószínűleg én sem értettem volna, mi történt, ha külső szemmel nézem és a legutóbbi dolog, amiről tudok az lett volna, hogy a pár korábban szakított és nincsenek jóban.
-Csak simán lemaradtál egy pár dologról, Liyah. - vigyorgott rá Shawn, miközben karját kinyújtva előreengedett. - Gyere be, bent megbeszéljük.
A lánynak nem kellett kétszer mondani, rögtön elindult befelé, mi pedig csendben mosolyogva követtük. A házba érve vettem még egy nagy levegőt, majd odaléptem a nappali ajtajába, ahol odabent ültek a kanapén tévét nézve Shawn szülei.
-Anya, apa. - szólalt meg Shawn, megnyugtatóan a hátam közepére helyezve tenyerét, ahogy megállt mellettem, érezve idegességemet.
-Igen? - fordultak meg egyszerre mindketten.
A meglepődés egyszerre villant fel a szemükben, ahogy Karennek leesett az álla, majd felpattant és odasietett mellém, megragadva két vállam, mintha nem tudná, hogy igazi vagyok-e.
-Szia, Karen. - üdvözöltem az idősebb nőt halkan, óvatosan.
-Allie, hát tényleg te vagy az! Miről maradtam le? - nézett jobbra-balra kettőnk között az anyuka, összerakva a képet, hogy kettőnk között történtek új dolgok, amik miatt ott állunk mosolyogva egymás oldalán.
-Igazából nem túl sokról. - válaszolt Shawn.
-Az album a hibás. - vágtam közbe, hogy oldjam a feszültséget. - Shawn megírta ezt a csokor dalt, én meghallgattam, és...
-...és rájött, hogy engem nem lehet elfelejteni meg nem szeretni, ezért elrohant hozzám a legaranyosabb otthoni ruhájában és mindezt elmondta nekem...
-...aztán ahogy rájöttem, hogy még mindig érzek valamit Shawn iránt, elmondtam mindent a barátomnak...
-...és most itt vagyunk, megbeszélni újra mindent.
Az egész Mendes család kettőnket bámult, össze-vissza kapkodva a fejüket, ahogy egymás szavába vágva meséltük el az utóbbi napok történetét nekik.
Az összes idegesség, ami bennem volt az ajtón belépéskor, teljesen eltűnt és visszanézve nevetségesnek tűnt, mert amint megláttam Karen boldog mosolyát, ahogy rámnézett és Aaliyah örömét, ahogy a kezeit a szája elé emelve némán visított, megint úgy éreztem magam, mintha a családjuk tagja lennék, mintha az utóbbi egy év meg sem történt volna, hanem előző év augusztusában lennénk. Minden folytatódott ott, ahol abbahagytuk a legutóbbi találkozásunkkor.
Megállás nélkül ömlöttek belőlünk a szavak, belőlem is, mert újból érezhettem azt, hogy a második családommal vagyok, és hogy nekik bármit elmondhatok.
-Na, akkor menjetek fel és beszéljétek meg, amit kell. Majd szólok, ha kész a vacsora. - mondta Karen, miután egy vidám kacajjal magához ölelt, belesúgva a fülembe, hogy mennyire örül, hogy újra itt láthat.
A szívemet melegség töltötte el a szeretettel engem figyelő három ember láttán, ahogy szélesen rájuk mosolyogtam, majd Shawn ujjainak gyengéd nyomására a hátamon elindultam felfelé a szobájába.
Fent az említett négy fal közötti térben semmi nem változott az új album borítójának bekeretezett képének a kivételével, ami ott virított Shawn ágya felett.
-Szereted nézni ezt a képet? - kérdeztem tőle.
-Rád emlékeztet, szóval igen. - válaszolt, mire egy pillanatra kirázott a hideg, majd eszembe jutott, miért is vagyok itt, ezért a közepébe vágtam a dolgoknak.
-Rám, vagy arra, hogy szakítottunk?
Láttam, hogy egy pillanatra megáll mozgás közben, ahogy elindult az ágya felé leülni, de aztán folytatta a megkezdett mozdulatsort, és engem is odainvitált maga mellé. Leültem és felhúztam a jobb bokám a bal térdem alá, hogy kényelmesebbé tegyem az ülést, egyféle fél-törökülésbe, az ujjaimat pedig összekulcsolva az ölembe ejtettem, ahogy vártam a fiú válaszát.
-Csak rád. Arra, hogy mennyit gondoltam rád, meg mennyit gondolkodtam rajtad és rajtunk, miközben írtam a dalokat. - alaposan megrágta magában a szavakat, majd végül ezzel a válasszal állt elő, újabb bizsergető érzést keltve bennem.
-Szóval ez egy pozitív dolog neked?
-Teljesen.
-Shawn... - kezdtem bele, de az elején elakadtam. Szerencsére a fiú azonnal vette a lapot, és szünet nélkül folytatta a befejezetlenül hagyott mondatomat.
-Tudom, a fontos témákra kéne térnünk.
Megkönnyebbülten bólintottam egy nagyot, örültem, hogy közelebb kerülhetünk a pillanathoz, amikor már letudtuk ezt a kényelmetlenebb érzésű beszélgetést.
-A nagy részét letudtuk a tengerparton, amikor újra barátok lettünk. - folytatta, a barátok szót kissé furcsán hangsúlyozva. - De felgyűlt pár újabb dolog, amit érdemes lenne tisztázni.
-Egyetértek.
-Akkor... kérdezzünk felváltva?
-Rendben. Kezdem én. Mit éreztél, amikor megírtad az albumot?
-Sok minden kavargott bennem, de talán ami a legjobban bennem volt, az a megbánás, szomorúság, és még mindig tartó sze... szeretet. - válaszolta kis fontolási idő után, egy szempillantásnyi időre elakadva az utolsó szónál, mint aki hangosan nem meri kimondani a szót, amit magában teljesen egyértelmű volt, hogy ki tudott mondani. - Most én jövök. Mit éreztél, amikor meghallgattad az albumot?
-Össze voltam zavarodva. Nem tudnám pontosan megmondani, mit éreztem, mert felváltva jöttek bennem az újabb és újabb érzelmek. Az érzelmeim irántad. Megpróbáltam őket elnyomni, de ez egy nehéz feladatnak tűnt. Aztán rájöttem, hogy miért akarnám egyáltalán elnyomni? Így hát abban a pillanatban felálltam és elindultam hozzád, mielőtt meggondolhattam volna.
Elhallgattam, nem tudtam, mi mást mondhatnék, inkább némán lenéztem az ölembe, várva valamilyen választ.
-Tom eszedbe se jutott? - kérdezte halvány megróvással a hangjában.
-Oh... hát... a fejemben folyton ismételgettem a nevét, az eszem egyik része nem akarta, hogy kilépjek az ajtón. De a másik fél győzött. - valltam be neki őszintén. -És csak jöttél, megállíthatatlanul, mindenféle gondolkodás nélkül. - jelentette ki mindenféle kérdő hangsúly nélkül.
-Pontosan. - jól esett kiengedni ezeket a dolgokat magamból úgy, ahogy voltak.
-Amikor felhívtál, arra gondoltam, biztos az albummal kapcsolatban akarsz mondani valamit. Mondjuk le akarsz szidni amiért valamit véletlenül nem valósan írtam le, vagy amiért rólad írtam mindent. Amikor azt mondtad, ne menjek sehová, elképzelni sem tudtam, hogy mi van. Idejössz és megversz? Ez nem tűnt túl valószínűnek. És ahogy megérkeztél és elmondtad, amiket mondtál, azt hittem álmodom. Hogy ez nem lehet, hogy megtörtént. Nem sikerülhet ilyen könnyen az, hogy visszaszerezzelek téged. Aztán amikor leesett, hogy ez a valóság, és tényleg ilyen egyszerű volt az egész, mentálisan fejbevágtam magam, amiért nem jutott korábban eszembe az ötlet, hogy írjak neked dalokat. Hogy ilyen módon mondjam el, mit érzek és gondolok mindenről veled kapcsolatban. De ennek valószínűleg így kellett történnie. Egy év után.
Csendben figyeltem, ahogy beszélt, teljesen átadva magát a szavaknak. Ő is lefelé nézett közben, így volt lehetőségem jobban megfigyelni az apró változásokat rajta. A haja pár centivel már hosszabb volt, mint legutóbb, amikor láttam, és sokkal jobban göndörödött is, ahogy selymesen csillogott a frissen mosástól. Arca kisimult volt, egy kis szakállkezdeménnyel rajta, mintha már pár napja nem borotválkozott volna. Kedvem lett volna előrenyúlni és végigsimítani a haján és arcán, de nem akartam megzavarni.
Végül felemelte félig lehajtott fejét és rám emelte csokoládé szemeit és várakozó pillantását, ahogy várta, hogy megemésszem szavait.
Amikor végre kizökkentem szeretetteljes bámulásomból, elmosolyodva néztem vissza rá, az agyam teljesen kiürült, csak egyetlen halvány szó keringett benne, egyelőre annyira homályosan, hogy nem tudtam kivenni, mi az.
-Akkor mit gondolsz, mi legyen most? - szólalt meg újra. - Gondolod, hogy megpróbálhatnánk még egyszer? Hogy van még egy esélyünk?
Pár másodperc gondolkodás után magabiztosan bólintottam egyet, majd hangosan is megerősítettem jelzésemet.
-Igen. - némi szünet után pedig folytattam. - Miért is ne? Ha mindketten így érzünk és ezt akarjuk, mi akadályozhatná?
-Te akarod? - kérdezte, de egy pillanat múlva egyfajta stop-jelként felemelte karját és megrázta a fejét. - Várj, inkább máshogy kérdezem.
Előrenyúlt és ujjai közé zárta kezeimet, gyengéden összeszorítva azokat.
-Allie Costello, leszel a barátnőm, újra?
Én pedig hirtelen visszakerültem arra a sok-sok hónappal ezelőtti napra, amikor ezt először kérdezte meg tőlem, és ugyanaz az érzés fogott el. Hatalmas izgalom, amin úrrá lenni sehogy nem tudtam.
-Igen. - bólintottam ismét, pár perccel az előző után, a szívem pedig olyan hangosan dobogott, hogy biztos voltam benne, hogy az egész Mendes család hallja.
És ott, ahogy ültünk az ágyon egymás felé fordulva Shawn Mendes és én, kezeink összekulcsolva közöttünk a lábainkon heverve, a fiú lágy, szeretetteli pillantása pedig égette az arcomat, bent a fejemben hirtelen mintha kitisztult volna a kép. Az eddig homályos szó élesre váltott, úgy lebegett a szemem előtt.
-Szeretlek. - tört ki belőlem, ahogy újra a szemébe néztem, az övéiben pedig azonnal megjelent egy új, boldog csillogás, ahogy felfogta szavam értelmét.
-Én is szeretlek. - válaszolta végül, miközben a boldogság most már teljesen láthatóvá vált a mosolyában és az egész arcán.