When You Look Me In The Eyes - Shawn Mendes Hungarian Fanfiction

48. Niagara Falls

Végül úgy lett elintézve, hogy minden második vagy harmadik nap gyakorlunk Shawnnal a koncertre, tökéletesítettük az előadásunkat, megváltoztattunk kisebb dolgokat, hogy élőben is minél jobb legyen.
A fellépés előtt két nappal elmentem a húgommal a Niagarához. Nagyon izgatott volt egész héten, miután kitaláltuk, melyik nap menjünk és aznap is szinte vibrált az izgatottságtól.
-Szerinted mennyire leszünk vizesek? - kérdezte meg körülbelül tízpercenként az oda vezető úton a vonaton.
-Nem tudom, én sem voltam még a vízesésnél. - válaszoltam mindegyik alkalommal mosolyogva.
Kora reggel indultunk, hogy a miénk lehessen az egész nap, és miután megnéztünk és körbejártunk mindent, vettünk egy gyorskajáldában egy kissé kései ebédet, amit egy közeli, szép kilátással rendelkező padon ülve fogyasztottunk el.

"Hol vagytok most?"

Törte meg az evésünk hangjaival átitatott csendet a telefonom pittyenése, ahogy egy sms befutott rajta. Mivel a napot csak Nadiával akartam tölteni és nem akartam hagyni, hogy bármi is elterelje a figyelmem, se azt, hogy telefonozással töltsük el a közös időt, gyors pötyögéssel válaszoltam a Shawn üzenetére, majd táskám mélyére süllyesztettem a telefont.
-Shawn volt az? - kérdezte szinte teljesen teli szájjal Nady, mire én megróvóan néztem vissza rá.
-Igen, megkérdezte, hol vagyunk. Megírtam neki, hogy egy Niagara Falls-i Chipotle előtt.
-Minek kérdezte meg? Tudja, hogy ma jöttünk ide, nem?
-De. - válaszoltam én is egyre gyanakvóbban gondolva az üzenetre.
Mivel Nadia mindig is lassú evő volt, én elmentem fagyit venni mindkettőnknek a közeli fagyizóhoz, amíg ő befejezte az evést. Visszaérve már türelmetlenül várta a desszertjét, amivel nem mellesleg mindenképp szeretett volna egy közös képet, hogy kitehesse valamelyik közösségi médiás oldalára, ezért kezébe nyomva a fagyikat elhátráltam a telefonjával a kezemben.
Lőttem pár fotót és éppen azokat ellenőriztem húgom kérésére a képernyőre hunyorogva, amikor két erős kar jelent meg körülöttem és a magasba emelt engem. Egy hatalmas, fülsüketítő sikítás tört ki a torkomból, annyira megijedtem, amire a válasz egy mély hangú nevetés volt a hátam mögül, amit bár ismerősnek tartottam, nem tudtam beazonosítani a fülemben pumpáló vér miatt.
Kapálózva próbáltam elérni, hogy az ismeretlen karok letegyenek és újra érezhessem a talajt a lábaim alatt. Erre pár másodperccel később sor is került, de a karok körülöttem csak még szorosabban fontak körül, és egy arc fúródott a nyakamba. Éreztem az orrából kiáradó levegőt a bőrömön, ahogy az adrenalin megállás nélkül száguldozott az ereimben.
Ahogy mély levegőket véve próbáltam lenyugtatni gyorsan dobogó szívem, hirtelen megláttam magam előtt a húgomat, amint egy lánnyal maga mellett állnak és engem figyelnek. Odafókuszáltam, mindennemű figyelmemet teljesen átirányítva feléjük, és teljesen ledöbbentem, amint agyam felfogta, hogy Aaliyah Mendest látom magam előtt, ahogy mosolyogva néz.
És hirtelen kitisztult a fejemben a kép a szituációról, hogy mi is történik éppen.
-Shawn, te idióta! - kiáltottam fel rácsapva az engem ölelő karokra, mire még hangosabb és rázkódóbb nevetésben tört ki a srác, és meglazította annyira szorítását, hogy meg tudjak fordulni karjai között.
Megpördültem, és összehúzott szemöldökkel néztem a fiú csillogó szemébe, ahogy vigyorgó arca érdeklődve figyelte reakciómat.
-Majdnem szívinfarktust kaptam miattad. - ütögettem tovább a mellkasát egy megkönnyebbült nevetés kíséretében. - Ezt most minek csináltad?
-Meg akartalak lepni és mivel háttal álltál, tökéletesnek tűnt az időzítés.
-Egyáltalán mit keresel itt? Torontóban kéne lenned.
-Úgy döntöttem, meglepetésként felbukkanunk itt Liyah-val és eltöltjük a nap hátralévő részét négyesben.
-De... mi... hogy... - próbáltam valami értelmeset kinyögni, ahogy ott álltam szemben vele, az agyam pedig úgy tűnt, képtelen feldolgozni az információt, amivel a fiú megjelenése hirtelen lesokkolt.
-Itt vagyunk. Ez a lényeg. - mosolygott és egy gyengéd simítással egybekötött mozdulattal megfogta a kezeimet.
Ujjainkat egybefonta, úgy nézett le rám mosolygó, boldogan csillogó csokoládészemeivel.
-Hülye vagy. - motyogtam, belefúrva a fejem a mellkasába.
-Szerintem vicces volt. - mondta bele a hajamba, lélegzetével szerteszét fújkálva a hajszálaimat.
-És hol van John? Már megint elszöktél előle? - néztem fel rá, az állam pedig a mellére támasztottam.
-Amiről nem tud, az nem fáj neki. - vigyorgott megállás nélkül, miközben a napszemüveget a feje tetejéről letolta a szeme elé, mire csak rosszallóan megcsóváltam a fejem, aztán visszahajtottam azt a korábbi kényelmes pozícióba.
Amikor aztán hátradőltem, hogy elengedjem, ő pedig egyik kezemet eleresztette, hogy ki tudjak fordulni mellé, hirtelen szembenéztem én is a vidáman vigyorgó húgainkkal, ahogy minket vizslattak aranyosan érdeklődő szemekkel.
-Na, mire várunk? Indulás, fedezzünk fel mindent, amit csak lehet! - szólt Shawn öklével a levegőbe csapva, mire a két lány izgatottan összenézett és elkezdte összeszedni a holmijainkat, én pedig gyorsan odaléptem segíteni.
-Hová akarunk menni? - kérdezte végül a srác, amikor útra készen megálltunk előtte.
-Hát, mik a lehetőségeink? Tekintve, hogy azok elég szűkösek, mivel nem ismerem ki magam az itteni tömegközlekedési rendszerben.
-Nem szűkösek a lehetőségeink. - vágta rá a fiú.
-Ezt hogy érted? - néztem rá furán, mire ő csak benyúlt a zsebébe, megmarkolt valamit, majd csak miután kihúzta a kezét és elkezdte az orrom előtt lóbálni az ujjai közt függő tárgyat jöttem rá, hogy az egy kocsikulcs. - Te levezettél idáig?
-Hát, valahogy el kellett jutnunk ide és ez tűnt a legegyszerűbbnek. - vonta meg a vállát vigyorogva.
-Akkor hazafelé mi is kocsival megyünk? Hazaviszel minket? - szólt közbe egyre izgatottabban Nadia.
-Miért, szerinted itthagynálak titeket, hogy vonatozzatok vagy buszozzatok haza mikor nekem itt van egy félig üres autóm? - nevetett rá szeretetteljesen Shawn, nekem pedig a szívem repesett az örömtől az újabb bizonyítékra, hogy úgy szeretik egymást, mint egy igazi testvérpár. Ugyanolyanok, mint Aaliyah és én. És ennél boldogabb dolog szinte nincs is a világon, mint amikor annak a fiúnak a családja, akit szeretsz, száz százalékig befogadott, és őt is ugyanígy a tiéd. Amikor majdhogynem teljesen egyesül a két család, és ez mindennél jobb.
Együtt töltöttük az egész délutánt és kora estét. Körbejártuk az egész környéket, majd egy aranyos kis étteremben vacsoráztunk, ahonnan nagyon szép volt a kilátás, és a naplemente is csodaszépen látszott.
Az evés befejeztével lassan visszasétáltunk a kocsihoz, nem siettünk sehová, mert nem akartuk, hogy a nap végetérjen. Egyszer-kétszer egy szemfüles rajongó kedvéért megálltunk, aztán végleg beültünk a kocsiba, és elindultunk hazafelé.
Az egész utat zenehallgatással és hülyéskedéssel töltöttük, a lehúzott ablakokon hangosan szállt ki az éneklésünk hangja, ahogyan belefeledkezve kiabáltuk a dalok szövegét.
Shawn és én néha egy pillanatra összenéztünk a két fiatalabb lány háttérbeli nevetésével kísérve, szemeink vidáman, szeretettel és életkedvvel eltelve csillogtak. Időről időre pár másodpercre odanyúlt jobb kezével és megsimította vagy megfogta kezemet, csak hogy valahogy kimutassa érzéseit, amikkel eltelt egy-egy dal, dallam vagy szöveg hatására.
Aznap este hihetetlen, addig szinte soha nem érzett boldogsággal feltelítődve aludtam el.