Balatoni nyár

Június 17. szombat 1

Reggel 9 óra körül,egy hét kihagyással újra megszólalt egy förtelmes remix,és az erkélyen beszűrődött a sült kolbász illata.Mosolyogva nyugtáztam magamban,hogy az alsó szomszédaink már nincsenek felszívódva,és 100%-osan újra itt vannak.Valamiért jó érzés volt,ha itt voltak.Nem voltunk olyan egyedül.

Gyorsan fel keltettem Enit,aki olyan zseniális génekkel rendelkezett,hogy ha kitörne a III. Világháború azt is horkolva aludná végig.Fürgén sietett le áhítatott szerelméhez,és későbbi gyerekei apjához,és kapkodva a karjaiba ugrott.Szegény Dzsúlió...csak zavartan veregette a hátát.

Én mosolyogva figyeltem az ablakból,mire Szofi is felült a kanapén.

-Mi a...-nézett körül zavartan.

-A fiúk újra itt!-mosolyogtam.

-Ja,akkor már értem a borzalmas zenét...

Szofi is le cammogott hozzájuk,csak ő azért kicsit összeszedte magát előtte,és nem egy fészekkel a fején mutatkozott előttük.

Kivettem a hűtőből egy kis szívószálas narancs levet,és azt iszogattam,miközben átnéztem a közösségieket.De már nem igazán kötött le,nem láttam semmi újat.Felöltöztem,megfésülködtem,és én is lementem a többiekhez.A lányok már nagyban tömték magukba a kolbászt,a fiúk pedig valamin éppen nagyon vihogtak.A tekintetemmel Kareszt kerestem,mivel rajta kívül nem igazán voltam beszélő viszonyban senkivel.De nem találtam.

-Szofi!-huppantam le a falatozó barátnőm mellé,aki egy fehér műanyag asztalnál ült Enivel az alsó teraszon.-Nem tudod,hogy hol van Karesz?

-Az ki?-kérdezték egyszerre Enivel.

-Hát...szőke.Őt küldtétek fel hozzám első nap.

-Ja,az a fura,aki mindig egyedül ül?

-Ő,igen,aszt hiszem Ő az...

-Nem tudom,nem láttam még ma.

Már indultam volna felfelé,amikor Szofi utánam kiáltott.

-Hé!Állj csak meg!

Ijedten megfordultam,majd nagy szemekkel ránéztem.

-Gyere csak vissza.-húzta ki nekem a mellette lévő széket.

Lassan visszamentem,és leültem.

-Mi is van azzal a bizonyos Karesz gyerekkel?-nézett rám kérdően.

-Igen,az engem is érdekelne.-vigyorgott Eni is.

-Semmi...

-Ugyan,akkor nem kérdeznéd,hol van!-vigyorgott tovább Eni.

-Tényleg.Akkor beszéltünk csak,amikor itt hagytatok,és elmentetek valami hajót nézni vagy mit.

-Hm...-töprengett Szofi.-Tetszik?

-NEM!-tiltakoztam.

-Szóval tetszik!-vihogott Eni.

-Dehogy is...ha ő lenne az utolsó hím nemű ember a földön,akkor sem kéne.-legyintettem.

-Jó,hát akkor kérdezzünk meg valakit,hogy hol van.

Gyorsan elkezdtem mutogatni,hogy ne,de Szofi gyorsabb volt.

-Viktor,nem tudod merre van Karesz?

-De,haza kellett utaznia valamiért.

-És vissza jön?

-Nem biztos...azt hiszem meghalt a mamája.

Jézusom.Meghalt a nagymamája? Úr Isten.Annyira sajnáltam.Majdnem ott helyben elbőgtem magam.Az a helyzet,hogy akármennyire is próbáltam tagadni,az elmúlt napokban sokat gondoltam rá,és nem igazán tudtam kiűzni a fejemből.Ami veszélyes lehet hosszú távon.

-Mikor történt?-szólaltam meg most már én is.

-Tegnap előtt...

Talán el kérjem a telefonszámát? Hívjam fel? Mondjam neki,hogy mennyire sajnálom? Könyörögjek neki,hogy jöjjön vissza? Ilyesmi gondolatok keringtek a fejemben,nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel.Nem tudtam mit tegyek.Szerettem volna újra látni.

-Jól vagy?-kérdezte Eni.

-Persze...

-Hívd fel!-tanácsolta.

-És mit mit mondjak neki? Hogy mennyire sajnálom,de azért jöjjön vissza mert látni akarom?-csattantam ki.

-Akkor dobj neki üzit.El kérem a számát,jó?-pattant fel Szofi,és már egyeztetett is Viktorral a szám véget.-Tessék.-rakta le elém a cetlit.

-Ez jó ötlet?-néztem rájuk riadtan.

-Hát..ha rossz néven veszi,és nem érdekled,akkor ki nem szarja le.Ha meg reagál és örül neki,akkor meg nyert ügyed van.Nem veszthetsz semmit.

Megragadtam a cetlit,és felmentem.Leültem az étkezőasztalhoz,és nézegetni kezdtem.Azon gondolkodtam,hogy tényleg írjak e neki.De ahogy Eni is mondta,nincs mit vesztenem.Nincs mit vesztenem.Elővettem a telefonom,és elmentettem a számát.Az üzenet küldésre nyomtam,és az alábbi szöveget pötyögtem be : Szia,Julcsi vagyok! Nagyon sajnálom ami történt,remélem jól vagy.

Bámultam egy darabig,majd még ezt is hozzáírtam: Vissza jössz még a Balatonra?

Így végül ezt küldtem el neki : Szia,Julcsi vagyok! Nagyon sajnálom ami történt,remélem jól vagy.Vissza jössz még a Balatonra?

Becsuktam a szemem,és elküldtem neki.Gyorsan kikapcsoltam a telefonom,mert annyira izgultam,hogy nem bírtam rá nézni sem.Sőt,még az egyik fiók mélyére is besüllyesztettem,hogy minél messzebb legyen tőlem.

Vettem egy nagy levegőt,és visszamentem a többiekhez.A lányok már teljesen izgatottak voltak,és alig várták,hogy elmondjam,hogy mit írtam neki.

-Szóval.Ezt írtam : Szia,Julcsi vagyok! Nagyon sajnálom ami történt,remélem jól vagy.Vissza jössz még a Balatonra?

-Semmi puszi,szeri,imádlak?-értetlenkedett Eni.

-Te hülye vagy.-nevettem el magam kínomban.

-Nyugi,minden okés lesz.-nyugtatott Szofi.

Viktor megkínált engem is kajával,úgyhogy én is csatlakoztam a lányokhoz.Bár a gyomrom akkora volt mint egy kis dió,megpróbáltam eljátszani,hogy minden a legnagyobb rendben.Mosolyogva néztem  fiúkat,és Enit,akik a reggelim befejeztekor már a medencébe ugráltak szaltókat.Borzasztóan meleg volt,úgyhogy le is vettem a felsőm,és bikiniben szórakoztam rajtuk tovább Szofival.

-Amúgy...Artúr sem rossz csávó.-nézett el a napszemüvege fölött Szofi  a fürdőnadrágos Artúrra.

-Nem alacsony?

-De...na de az mindegy.Jóféle.Karesz visszaírt?

-Nem tudom...

-Nem tudod?

-Berezeltem.Kikapcsoltam,és eldugtam egy fiókban a telefonom.

-De miért?

-Ah...lehet tényleg tetszik.

-Na ugye.

Szofival tovább csacsogtunk,amikor egyszer csak leült a mellettem lévő napágyra az egyik fiú,Erik.Megtörölte a vizes haját,beletúrt,és csábos mosollyal rám nézett.

-Te vagy Julcsi?

-Öhm,igen.

-Karesz mesélt rólad.

-Tényleg?-csillant fel a szemem,Szofi pedig vigyorogva oldalba bökött a könyökével.

-Aha...mondta,hogy adjam neked a számát.-azzal átnyújtott egy cetlit.-Azt mondta,ha gondolod,hívd fel.

Meredtem bámultam a papírra a kezemben,és összenéztem Szofival.Se szó,se beszéd,el kezdtem fel rohanni,Szofi  pedig utánam.Rohamosan bekapcsoltam a telefonom,és könyörögtem neki,hogy minél gyorsabban kapcsoljon be.