Balatoni nyár

Június 18. 3

Kijöttünk a vízből,és olyan "turbánosra" felcsavartuk a hajunkat.

Amikor visszaértünk Karesz ölbe tett kézzel ült a teraszon,a tekintetével pedig követett,ahogy elriszálom magam előtte.Forgatott egyet a szemén,és a nyitott a terasz ajtón át bement.Én csak rántottam egyet a vállamon.

Szofi nem értette,hogy mi a bajunk,hiszen nem vesztünk össze.Én értettem.Mindketten kínosan éreztük magunkat egymás közelében,ezért úgy tettünk,mintha utálnánk egymást.Pedig nem...

-Jól kiakasztottad.-törölgette a haját Szofi a nappaliban.

-Én?Semmit sem csináltam...

-Pedig még is van valami baja.

-Jó,nem érdekel.Majd ha akar valamit idejön.-rántottam meg a vállam.

-Jajj,ne csinálj már úgy,mintha nem érdekelne!Ugyan már...

Szofinak igaza volt.Ott ültem mellette,és én sem értettem,hogy mi történik.

Addigra teljesen besötétedett.Az ég felhőtlen volt,kristálytisztán látszottak a csillagok.A Hold besütött az udvarra,és ezüstösen csillogott a medence vizén.A part felől fújt a szél,és ahogy az ember beleszippantott a levegőbe,csukott szemmel is nyugtázhatta: igen,ez a Balaton illata.A csillagok alatt látszódott a közeli diszkó fénye,és ha az ember nagyon figyelt,talán még a zene ritmusát is hallani lehetett.

A fiúk ma kolbász sütés helyett kijelöltek téglából egy tűzrakó helyet,bicskával hegyeztek botokat,és húzkodtak rá szalonnát.

Összefont kézzel ültem a nappaliban,nekidőltem a kanapénak,és hunyorogtam.Gondolkodtam.Lejátszódott bennem az eddig itt töltött idő forgatókönyve.Eszembe jutott,hogy nem igazság,hogy Eni olyan egyedül van,mi meg itt vagyunk egymásnak.Kinéztem az erkélyen.Szofi vígan vihorászott a fiúkkal.Rágni kezdtem a szám szélét,nem haboztam.A többiek a kert végében ültek,így belebújtam az ipanema papucsomba,és lementem a belső lépcsőn a fiúk szintjére,onnan pedig könnyen kisiklottam a teraszról a kapuig.Nem vettek észre.

Rohantam,ahogy csak bírtam.21:30 volt.Nem érdekelt.Ahogy kiértem a főútra megtelt minden bámészkodó nyaralókkal,babakocsis családokkal,vihorászó fiatalokkal.Én pedig csak rohantam,ahogy bírtam,nem érdekelt,hogy éppen kinek megyek neki.Berontottam a kórházba,elrohantam az ügyeletes recepciós előtt,és nem érdekelt,hogy utánam kiabált.Feltéptem Eni szobájának az ajtaját.Még én is megijedtem a hevességemtől.Szeppentem álltam az ajtóban,és halkan becsuktam magam mögött.A szobában sötét volt,a csak a gépek gombjai világítottak,melyeknek zsinórjai Eni kezéből lógtak.Már nem volt  lélegeztető gépen.Azt hittem rosszul látok!Bekapcsoltam a telefonom vakuját,és világítottam.Egyenesen Eni arcába.És akkor...ENI FELÉM FORDULT.A kezét a szeme elé tartotta,és hunyorogva szólt hozzám:

-Ki az?

-Eni!!!!-csodálkoztam,és azonnal átöleltem.

-Julcsi?

-Igen!Jézusom,nem hiszem el!

-Délután felébredtem!-mosolygott gyengén.-De,hogy kerülsz ide?

-Hát ő...

Nem kellett semmit mondanom,mert akkor már ott is volt a biztonsági őr a kedves recepcióssal.Fel kapcsolták a villanyt,és nem túl kedvesen közölték velem,hogy azonnal hagyjam el a kórházat.Persze én ellenkeztem,de mivel konkrétan betörtem egy kórházba,valamiért nem voltam pikszisben.

-Csak egy percet had maradjon...kérem.-vette elő a kölyök boci nézését Eni.

-Jó.Egy perc!-a nővér ránk csukta az ajtót,megállt az ajtó előtt,az őr pedig elment.

-Mikor jöhetsz vissza?-csaptam a közepébe.

-Ha minden jól megy,akkor pár nap.Azt mondták,hogy minden rendben van.Kiszedik a varratokat,és mehetek.

-Annyira hiányzol nekünk!

-Ti is nekem.Anyáék voltak bent?

-Persze!Mindig itt vannak.És mi is jöttünk minden nap...annyi minden történt!

-Na,mesélj!

--Lejárt az idő!-rontott be a nővér.

-Holnap reggel bejövünk,és mindent elmesélünk!!

Hazafelé már nem rohantam.Levettem a papucsomat,és mezítláb lépkedtem a meleg aszfalton,elkerülve a tömeget a kis utcákon.

Amikor visszaértem felhívtam Szofit,és elmeséltem neki,hogy Eni felébredt.

-És nélkülem mentél el?!!!

-Nem tudtam,hogy fent van...

-Jajj,Julcsi!

Persze,igaza volt Szofinak,de mivel Karesznek még csak a 10 méteres körzetét is el akartam kerülni,ezért hát ezt elhanyagoltam.Na meg nem is akartam igazán szólni neki.Nem értette volna,hogy mit akarok.

-Figyelj,ha te nem akarsz lejönni...akkor én izé...elmondom a fiúknak a jó hírt,oké?

-Oké.-rántottam meg a vállam.

-Julcsi figyi...tudod,most van ez az Artúros dolog,és...

-Nézd Szofi...-tettem a kezem a vállára-Miattam nem kell itt fent ülnöd.Nyugodtan menj Artúrhoz,és a fiúkhoz,engem nem zavar.Meg fog oldódni a dolog Karesszel.Menj csak.

-De ha nem akarod...

-Szofi!Menj már!Én amúgy fáradt vagyok.

Szofi vígan lement,én pedig kiültem a vízre néző szobában az erkélyre,és néztem a vizet.Nem voltam fáradt.Hazudtam.