Balatoni nyár

Június 19. hétfő 1

Reggel azonnal bementünk Szofival Enihez,a fiúk már megelőztek minket,hamarabb felébredtek.Mire mi odaértünk hűlt helyüket találtuk.Szegény Eni nem győzte kapkodni a fejét a sok információ hallatán,amikor pedig Kareszhez értünk,egyenesen lesokkolódott.

-Akkor most jártok?

-Ahj,ezt magyarázom.Nem!-csaptam a fejemre.

-De hát...ezt nem értem.

-Nyugi,ők sem értik!-legyintett Szofi.

-Tényleg,Artúrral mi van?

-Nos,tegnap este ahogy ígértem-nézett rám-elmondtam neki,hogy bejön.És...uhhh,ülj le Julcsi.-paskolta meg maga mellett a helyet Eni ágyán,jelezve,hogy ez durva lesz.

-Jézusom,lefeküdtetek?-kerekedett el a szemem.

-Mi?Normális vagy?!

-Mit tudom én.

-Szóval...

-Mond már!-förmedt rá Eni.

-Fúú,szóval megcsókolt!!!!!

-Jézusom!!!-vigyorogtam el.

-Tényleg?-örült meg Eni is.

-Vagy ennek nem örülünk?-vettem tudomást Szofi sokatmondó arckifejezéséről.

-Nem tudom! Vagy is...tudjátok,sokkal idősebb,és lehet nem kellett volna.Gondolni sem merek rá,hogy mit szólnának a szüleim ha...

-Nyugodj már meg!-csitította Eni.-Szerintem cukik lennétek.Lehet plátói kapcsolat is.Néhány SMS,üzi messengeren,Snapchaten képek 0-24ben,néha tali meg ölelés puszival,maximum csók vagy smaci.Belefér.

-De hát ez nem ilyen egyszerű!-temette kezébe az arcát.

-Dehogynem!-helyeseltem.

-Szerintetek egy 21 éves fiú igényei ennyivel ki vannak elégítve?-ráncolta a szemöldökét.

-Ugyan,biztos megérti majd.Ha kellő képen szeret.

-Na jó,hagyjuk ezt most,majd átgondolom.

Délután Szofival csobbantunk egyet a medencében,és mivel vagyok olyan szerencsés,eltaknyoltam visszafelé a vizes lépcsőn,és lehorzsoltam az egész könyököm.Konkrétan a könnyeim folytak még 10 perccel utána is.

Mivel kajánk persze már megint nem volt,kitaláltuk,hogy most nem Hédinél fogunk enni,hanem egy másik étteremben valahol a központban.Mert amúgy még semmit nem ettünk az egyszeri mekin,Hédi éttermén,és Spáros kaján kívül.

Kivettük a zsebpénzt a postaládából,és útnak indultunk a nagy ismeretlen felé,mert eddig lusták voltunk körülnézni a sétányon.Mindenképpen valami salátát akartunk enni,azt nem tudtuk,hogy miért,de olyan salátás hangulatunk volt.Amikor kiválasztottuk a szimpatikus éttermet,leültünk egy asztalhoz,és böngésztük az étlapot.Ugyanazt választottuk,klasszikus görög salit,sok-sok fetasajttal.

-Sziasztok,mit hozhatok?-lépett oda egy fiú,valószínűleg nyári diák munka miatt állt be pincérnek.

-Ő...-kezdte Szofi,mert elfelejtette,hogy mit akar enni.Pedig már megbeszéltük előtte,na mindegy.

-Két görög salit szeretnénk sok sajttal,és két Fantát.-segítettem ki.

-Ó,mit csináltál a kezeddel?-nézett a könyökömre.Annyira meglepődtem az érdeklődésétől,hogy hirtelen köpni-nyelni sem tudtam.

-Hát ő...

-Megmentett egy kiskutyát,amit majdnem elütött egy autó.Julcsi kiugrott a jármű elé,hogy megmentse az életét.-vigyorgott sokatmondóan Szofi.

-Aranyos!-mosolygott rám.-Pár perc és hozom.

A fiú elment,én pedig csodálkozva néztem Szofira.

-Ezt most miért?

-Gondoltam mondok valamit,mielőtt elkezdesz fulladozni,és bekövetkezik a gyilkos kínos csend.

-De...-nem értettem.

-Nem hiába kérdezett a kezedről.Érdekled!

-Ugyan,most látom életemben először!-forgattam a szemem.

-Ezért fontos az első benyomás!-bólogatott Szofi-Mit gondolt volna rólad,ha benyögöd,hogy eltaknyoltál a lépcsőn?

-Nekem egyáltalán nem tetszik.-toltam fel az orrom-És különben is...

-Különben is mi?-szakított félbe-Karesz sehol sincs hozzá.

Na,itt azért elgondolkodtam,mert Karesznél nehéz jobb pasit találni.Szerintem.Nekem ő volt a tökéletes alany a zsánerem bemutatására.Magas,tejföl szőke haj,rikító szemek,széles váll,és még néhány szeplője is van!Én mondom, 10/10.És ha ezt még fokozni lehet,ő nem tipikus 21. századi páva fiú volt,akire ha ránézel elfújja a szél,és biztos vagy benne,hogy a füvet sem bírja lenyírni az udvarukban,és fűnyírót is csak képen látott eddigi életében.Nem-nem.Ő az a fiú volt,hogy akire ha ránézel,rögtön megmondod,hogy otthon ő hasogatja a fát.Nem hordott gusztustalan hosszított "tumblis" pólókat,és a haját sem szokta cuki copfba kötni egy szelfi erejéig.Nem,ő igazi pasi volt.A gond csak az volt,hogy a pincér fiú is hasonló kaliberű volt,bár nem olyan magas,mint Karesz,és lehet,hogy a vállai sem voltak annyira szélesek.A haja is sötétebb volt,de még így is komolyan elgondolkodtam rajta.

-Hát azért!...-nevettem el magam kínosan.

-Azért csúnyának nem nevezhető.Te pedig imádod a szőke fiúkat.

-Ahj,tudom!-ejtettem le a fejem az asztalra.

-És hiába olyan pasis a szívszerelmed,ha nem bírtok egymással mit kezdeni.

-De.

-Dehogy tudtok!Karesz hiába célozgat,amíg nem áll oda eléd azzal,hogy szeret,addig felejtsd el.Itt van ez a fiú...nézd meg.

-Nem vagyok elég szép hozzá.

-Ha te nem,akkor senki.Biztos,hogy a barna hajú,kék szemű,colos lányok jönnek be neki!-kacsintott.

-Az jó,mert te magasabb vagy nálam.-nevettem.

Ott vihogtunk Szofival,mint két alsó tagozatos.Éppen átnyúltam az asztal felett,hogy valami beszólásért megrángassam a haját,amikor a fiú hirtelen ott termett a salátákkal,és jól hallhatóan megköszörülte a torkát,hogy jelezze,egy ideje már várja,hogy lerakhassa a kajákat.

-Ó,köszi!...-tűrtem el a hajam zavartan.

-Szívesen!-villantotta szabályos fogsorát.

Na,itt elnyugodtam,és bambán bámultam magam elé,amíg el nem lépett az asztalunktól.

Végem volt.Szofi pedig csak önelégülten mosolygott.Körülnézett,hogy biztos-e a terep,és gyorsan odahajolt hozzám.

-Szofi,belelóg a hajad a kajába.-mondtam közönyösen.

-Jól van!-dobta át a válla felett-Figyelj,ez a fiú csupa szív.

-He?-ráncoltam a szemöldököm.Manapság mikor mondanak olyat egy 17 körüli fiúra,hogy csupa szív????

-Nem látod,milyen kedvesen beszél?És nézd meg milyen másokkal is!-bökött a fejével a kettővel mellettünk lévő asztalhoz.A fiú éppen egy kislánynak segített beleülni az etetőszékbe.Igézve bámultam,nem hittem a szememnek,hogy ilyen van.És olyan tisztelettudóan beszélt a kislány szüleivel is!Annyira bámultam,hogy észre sem vettem,hogy összeakadt a tekintetünk.

-Basszus.-sütöttem le a szemem.Hirtelen nem is voltam olyan éhes.

-Jól van Csipkerózsika,egyél.-kuncogott Szofi.Mindig igaza van.