Balatoni nyár

Június 17. 4

Másnap,amikor bementünk a kórházba,a sérült barátnőnk anyukája és apukája már ott voltak,Hédi értesítette őket.Eni viszont még mindig altatásban volt.A szülei csak csendben ültek az ágya mellett,és fogták a kezét.Raktak  a vázába friss virágot,és még egy Csingilinges héliumos lufit is hoztak neki.Eni húga nem akart bemenni,kint várta a szüleit a folyosón.Megértettem.

A nagymamája azonban már nem volt ilyen nyugodt,amint megérkezett berontott a szobába,és hangos jajveszékelésben tört ki.Képtelenség volt lecsitítani.Ahogy a zokogó néni megtudta,hogy unokája balesetekor velünk volt,azonnal nekünk esett.

-Meg van nektek a józan eszetek?-ordította nekem,Szofinak, és a fiúknak.

Mi persze csak pislogtunk,köpni nyelni nem tudtunk a heves ordítozástól.És most jött még csak a java.

-Tipikus!A mai fiatalság már csak ilyen! Bele kell vinni mindenkit a rosszba!Hát idefigyeljetek!Engem nem érdekel,hogy a ti szüleitek mindent megengednek,és az se,hogy mit csináltok,meg mit nem!De az én unokámmal nem csináltok semmit!Ha nem keveredik bele ebbe a társaságba,ez az egész nem történik meg!Látjátok mi lett belőle?És ha lesz valami komolyabb baja,maradandó sérülése?Én mondom,hogy amint ez a gyerek felépül,jön vissza Pestre!Elég lesz neki a vidéki levegőből!Ti meg nem mentek többet a közelébe,mert szíjat hasogatok a hátatokból!

A néni idegesen elviharzott,mi meg ott maradtunk,lehordva,és elkeseredve.Mi is be mentünk Enihez,de mivel még napokig aludt,jobbnak láttuk nem fájdítani a szívünket,és inkább hazamentünk a Pipacsba.Csabi és Dzsúlió lerakták neki a virágot,a többiek pedig a számtalan tábla csokit.Amúgy Csabi elég csendes,olyan mintha nem is létezne.Érdekes.

Szofival az esemény óta alig bírtunk enni valamit.Nem tudtunk.A gyomrunk egy szotyi méretére zsugorodott,Eni mamája produkciója után pedig még vacakabbul éreztük magunkat.Éjszaka maximum 1 órát aludtunk,de azt is csak úgy alfában.Kezdett kijönni rajtunk a táplálék és az alvás hiánya.A folyadék bevétellel is küszködnünk kellett.Amikor megéreztem,hogy teljesen kiszáradt a szám,lehúztam egy pohár vizet,és leültem a kanapéra az erkély ajtó elé.Vagy 32 fok volt,és mégis fáztam.

A fürdőben csobogott a víz,Szofi zuhanyzott,a fiúk meg nem tudom merre voltak,de otthon biztos nem.Egyedül voltam a zavaros lelkivilágommal.Összekucorodtam,és betakaróztam.Kinéztem az üvegen,és láttam,hogy a medence széle még mindig véres volt,a nap pedig fátyolosan csillogott a betonon a sötétbordó foltokon.Kirázott a hideg.

Szofit velem ellentétben folyamatosan verte a víz.Mivel tudta,hogy én fázok,ő csak az egyik szobát hűtötte be magának,aztán őt is elnyomta a kimerültség ólmos súlya.

Én a nappaliban aludtam,bebugyolálva.Álmomban borzalmas képek kerültek a szemem elé.Mindenféle gerinctelen csúszó-mászó állatok,sötét ruhás alakok,és sebhelyes arcú női fejek.Mikor Szofi 6 óra körül véletlenül le vert valamit a konyhában,a saját verítékem fürdőjében ébredtem fel.

-Jól vagy?-kérdezte Szofi.

-Mihez képest...Te?

-Fogjuk rá.

Amikor a fiúk hazaértek,egy rakat piát hoztak magukkal,ők így oldják a feszültséget,vagy mi.Este ismét sütögetni kezdtek,aztán felszóltak,hogy menjünk le mis is,és vacsizzunk velünk.

Kiültünk az udvarra,és a ropogó tűz mellett,egy hosszú padon, Szofival egy takaró alatt néztük a csillagos eget,és a fiúk evésnek nem mondható zabálását.

-Ezt Eni gyógyulására!-emelt egy boros poharat Artúr,és mohón beleivott.

-Enire!-töltöttek a többiek is.