Balatoni nyár

Június 20.5

Szívszorító volt őket látni.És bár egyikük se volt egy IQ harcos,mégis olyan őszinte szeretet áradt belőlük,mint még soha senkiből.
Szomorúan néztünk össze Szofival,de nem tehettünk semmit.
Eni elbúcsúzott tőlünk is,megigérte,hogy hamar meggyógyul,és hogy igyekszik vissza.
Szofival összeszedtük magunkat,és át mentünk a közelben lévő non-stopba reggeliért.Vettünk brióst meg kakaót,meg zacskós levest ebédre,tekintettel a mérhetetlen lustaságunkra.
Már épp pakoltunk össze az étkezés után,amikor valaki kopogott a külső ajtón.Szofi odasietett,és kinyitotta.
-Helló.Bejöhetek?-hallatszott Karesz hangja.
Szofi sokat mondóan hátra nézett,én pedig el kezdtem mutogatni neki,hogy ne merészelje beengedni.Próbáltam kerülni Kareszt a történtek után,szörnyen zavarban voltam.
-Hát persze,gyere csak!-tárta ki az ajtót széles mosollyal Szofi,és beengedte Kareszt.Láthatóan összeszedte magát,és még egy nadrágot is fel vett.
-Julcsi,beszélhetnénk?-nézett rám zavartan.
-Hát persze,beszéljetek csak!-adott engedélyt Szofi,és azzal a lendülettel oda ült az étkező asztalhoz és megpaskolta maga mellett a helyet,amit nekünk szánt.
-Ő,Szofi...ezt most ketten szeretnénk elintézni...
-Ja,persze persze,már megyek is...-vette a lapot,és szórakozottan lesétált a belső lépcsőn a fiúkhoz,mintha közösen bérelnénk a házat.
Leültem a kanapéra,Karesz pedig mellém.Pár másodpercig néztük a bézs szőnyeget,mire egy sóhajjal megtörte a csendet.
-Ne haragudj a tegnapi miatt.-kezdte-Igazán nem szerettelek volna leitatni.
-Ugyan...-legyintettem,mintha meg se ártotr volna.
-De had kérdezzek valamit.-nézett rám világoskék szemeivel-Ha nem iszol,semmit,akkor is így viszonyulsz hozzám?
Nem tudtam mit mondjak.Nem tudtam milyen válaszra vár.
-Igen.-nyögtem ki végül.
Karesz sóhajtott.
-Te?-kérdeztem.
-Én is.-sütötte le a szemét.
Újabb síri csend.Egyikőnk se tudta mit mondjon.
-Sajnos nem lehet köztünk semmi.
-Ugyan,miért?-néztem rá meredt tekintettel.
-Mert nem...
-A korkülömbség miatt?
-Ugyan,senki meg nem mondaná,hogy ennyi idős vagy.-túrt bele a hajába,és kínosan elevette magát.
-Akkor nem értem.
-Nem is kell.-rázta a fejét.-Csak szerettem volna tisztázni a tegnapi dolgot.Annyira szép lány vagy,és annyira okos,de nem lehet köztünk semmi.-nézett rám komolyan.
-Hát jó.-áltam fel zavartan,leplezve a csalódásomat.
-Azért barátok maradunk,nem?-mosolygott,és felém nyújtotta a jobb öklét.
-Te most csak viccelsz,ugye?-röhögtem ki.
-Ne haragudj...-rázta meg mégegyszer a fejét,és lement.
 
Rögtön utána felrohant Szofi,és a kíváncsiságtól izgatottan el is kezdett faggatni.Én meg csak néztem magam elé,és nem szóltam semmit.
-Julcsi!-rázta meg a vállam.-Mit tett veled?!
-Semmit.-tártam szét a kezem a kezem csalódottan.