The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Tizenegyedik fejezet

Sziasztok Tücsik!
Ne tessék rohamot kapni, ebben a részben semmi sem fog történni. Vagy de...? 😏😏
Majd meglátjuk!
Kellemes olvasást kívánok!

Eren's POV
Miután az utca kellős közepén kitaláltam, hogy bőgni, Levi igyekezett orvosolni a helyzetet.
Így most itt ülök a kanapéján, és bambulok magam elé.
Mindennek olyan illata van, mint neki, ez kicsit lenyugtat, és olyan szinten megrészegít, hogy egyes kérdésre csak a harmadszori feltétel után tudok válaszolni.
Hallgatom, ahogy a lakás valamely részen csinál valamit, figyelek a halk neszekre. Megállapítom, hogy mindenhol tisztaság uralkodik, és olyan rend, mintha minimum egy háziasszonnyal lakna együtt.
Aztán meghallom, ahogy beszél:

- Igen. Itt van - szünet. - Jól, de azt hiszem- - csend. Aztán idegesen: - Mi? Dehogy is! Ha azért hívtál, hogy sértegess, akkor inkább mennék, mert dolgom van - némaság. - Jó! - és indulatosan kinyomja. Hallom, ahogy lassan kifújja a levegőt, majd lassú, tőle szokatlanul tétova lépésekkel jön be a nappaliba. Leül mellém, vár. Válaszol a kimondtaln kérdésemre: - Igen, Mikasa volt, aggódik.

Gúnyosan horkantok és megforgatom a szeneimet. Ciccent egyet és közelebb csúszik.

- Ne már, Csodacsibe! Beszélned kell vele! - megrázom a fejemet. - Miért nem? - meglepődök a hangjától áradó törődéssel, egyszerre furcsa és megnyugtató. - Ugye - kezdi gyanakodva - nem miatta vagy itt?
Na, erre már nem reagálok, amit betud válasznak. Halkan káromkodik, és óvatosan megfogja az arcom.
Felkapom a tekintetem, kábultan figyelem a szürke szemeket. A keze az arcomon meleg és megnyugtató. - Mit mondott? - a lakásom újra elhomályosodik. - Csodacsibe! - szólít bársonyosan, megemeli a fejemet, hogy a szemébe nézzek. - Rosszat mondott rád? Összevesztetek?

- Nagyon! - hangosan, keservesen sírni kezek, amit ő elkerekedett szemekkel néz.

- Min?

- Rajtad! Rajtam! Rajtunk... - megborzongok, miközben tovább zokogok. Megemeli a szemöldökét. Nekem megered a nyelvem, és elkezdem neki kiönteni a szívemet. - Mikasa tudja, hogy nem vagyok közömbös irántad, és dühös, méghozzá annyira, hogy négy napja folyamatosan veszekszünk. Ma reggel pedig hozzám vágott egy bögrét! - a szürke szemek azonnal sérülés után kezdenek kutatni. - Aztán...aztán... - bömbölök, mint egy kislány.

- Jól van - súgja, miközben magához húz, és olyan védelmezően ölel meg, mint a kórház előtt. Görcsösen szorítom a pólóját, és észrevétlenül beleszimatolok, szokás szerint az illata letaglóz. Motyog a fülembe, minden, amit mond, és ahogy mondja, megnyugtatnak, és tovább erősítik a "nem közömbösségemet". A hátamat lassan, monoton mozdulatokkal simogatja.

- Levi - kezdem halkan. Eszem ágában sincs elhúzódik, ő is csak egy fejmozdítással jelzi, hogy figyel. - Én nem vagyok meleg - közlöm, mire megmerevedik. Eltol magától, furcsa csillogással néz rám.

- Ez most honnan jött? - kérdezi kétkedve. Elvörösödve nézek rá.

- Hát, hogy... úgy értem... mármint... - malmozok az ujjammal, nem merek szemkontaktust teremteni. - Hogy te meg én... úgy értem mi... Vagyis... - felnevet.

- Aranyos vagy - közli kajánul. - Nem kell aggódnod, nem teperlek le... már ha nem akarod - féloldalas ám rám sandít.

- Ezt nem mondtam... - nyüszítek cékla színű arccal.

- Hm, nem rossz - elvigyorodik. - Majd szólj! - mondja kegyes arccal, és kényelmesen hátra dől. Elképedve meredek rá, végül égő füllel szólalok meg.