The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Tizennyolcadik fejezet

Akkor, kezdjünk is hozzá!

De erre nem kerül sor, mert Armin nyit be a szobámba.

- Ere- - elképedve mered ránk, aztán pipacspiros arccal megugrik, és becsapja maga mögött az ajtót.

- Egy pillanat - motyogom zavartan, és felkászálódok Leviről. Armin után sietek, hogy megmagyarázzam neki a látottakat. Ott találom az ajtóm előtt ácsorogva, mereven. - Mit szerettél volna.

- Uhm... hát, én csak... - össze-vissza motyog meg dadog, közben idegesen játszik az ujjaival. - Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nem-e akarsz ma velem tanulni...

- Tessék? - értetlenül nézek rá.

- Csal egy hetet hiányoztál... Gondoltam, esetleg be kéne pótolnod valamit... - megértem, mit akart mondani. Mosolyogva bólintok.

- Vannak jegyzeteid?

- Vannak. Direkt ezért... - teszi még hozzá halkabban.

- Köszi, Armin! Jól jönne. Felöltözök, és ha akarod, kezdhetjük is. Semmit sem csináltam még a sulis dolgokból, szóval van baj, nem kicsi. (Énektanárom szokta mondani! 😂Szerk.) 

- J-ja, nem, miattam ne szakítsátok félbe a... - elvörösödik - amit éppen csináltatok... vagy akartatok.

- Ne hülyülj már! - torkolom le, magamban pedig fantasztikusan szórakozok a barátom arcán. - Előszeded a... a mittudoménmidet? Ami kell a tanuláshoz. Én meg letelepítem a konyhaasztalra az iskolai könyvtárat, jó? - utalok a sok tankönyvemre.

- Okesz - még mindig piros arccal bólint, és leiszkol a lépcsőn. Sóhajtva visszavonulok a szobámba, Levi kíváncsian szemléli az egyik polcom tartalmát. Képek.

- Ő itt... - rábök az egyik képre. Közelebb megyek, és beszívom a levegőt. - Az anyukád? - zsebre vágom a kezemet, hogy ne tűnjön fel, mennyire érzékeny a téma.

- Aha.

- Hasonlítotok! - jegyzi meg szenvtelenül, és tovább böngészik. Percekig állok némán, az emlékeimbe feledkezve, Levi telefonjának csengése zavar meg. Felveszi, és anélkül, hogy megnézné, ki az, felveszi. - Igen? - csend, hallom a telefonból, hogy egy lánnyal beszél. Ingerülten kifújja a levegőt. - Muszáj ezt most? Megmondtam, hogy- - a vonal másik végéről ideges magyarázás hallatszik. - Petra, fogd már be egyetlen rohadt másodpercre! - utasítja a lányt ridegen, amire az azonnal engedelmeskedik. - Ha ennyire fontos, akkor megyek, de mondd meg neki, hogy kurvára nincs ehhez most kedvem. És oltári pipa vagyok rá - a lány ismét megszólal, ezúttal kicsit nyugodtabb hangnemben. - Jól van, indulok - és kinyomja. Kicsit szomorkásan nézel rá. - Most megyek, mert... Tch, semmit sem tudnak egyedül csinálni ezek a taknyosok - és ebben a pillanatban vissza tér a régi Levi, csupán pár másodpercre. Amikor rám néz, arca azonnal megváltozik, eltűnik róla a hűvösség és a ridegség. - Ez így szarul jön ki... Úgy tűnhet, hogy az este után csak úgy le akarok lépni.

Megrázom a fejemet, és hagyom, hogy megöleljen.

- Nem, nem tűnik úgy - motyogom a felsőjébe.

Ahj, de jó az illata...

- Szerintem... - akaratlanul is beszippantom a bódító aromát. - Mit is akartam mondani? - kábán nézek rá, látom, hogy éppen egy mosolyt küzdött le. 

- Azt, hogy szeretsz?

- Szeretlek - ismétlem meg kábán. - Illetve... naaa! - megcsapom a mellkasát, amikor rájövök, hogy mennyire a hatalmába kerített.