The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Tizenhetedik fejezet

Sziasztok, Tücsik!
Megjoztam a mai második részt! ❤️
Kellemes olvasást kívánok! ❤️❤️

Eren's POV

Törökülésben nézem, ahogy felöltözve pakolászik a szobámban. Minden mozdulatát figyelemmel követem, és a hely, ami eddig egy csatatérhez hasonlított, elkezd rendezett formát ölteni.

- Komolyan nem tudom elképzelni, hogy hogyan sikerült ezt a rumlit kivitelezned... - morogja, miközben egy újabb adag szennyest dob a már amúgy is igen magas kupac tetejére. Megvonom a vállamat.

- Sok év kemény munkája - felelem vigyorogva, amire megmerevedik és lassan rám néz.

- E-ezt... Ebben... Te... - látom a sokkot a szemében, ahogyan tudatosul benne, hogy a szobámban szinte folyton ilyen a helyzet.

- Igen, ebben élek... uhm... - direkt lassan számolok, hogy tovább húzzam az agyát - úgy születésem óta.

- Hogy mi?! - kiejti a kezében lévő dolgokat. Kapkodja a levegőt - a francba magammal, már ettől beindulok - és igyekszik felfogni a hallottakat. Aztán miután úgy ítéli meg, hogy lenyugodott, megszólal. - Eren, ne haragudj, de ez így nem fog működni! - színpadiasan letöröl egy könnycseppet.

Mennyivel másabb most, mint az első találkozásunkkor!

- Igazad van. Gyakrabban kell majd átjönnöd - lerántom magamhoz a gyanútlanul közelebb sétafikáló Levit - takarítani.

- Hpf, pedig már kezdtem örülni - morogja és felkászálódik.

- Ki tudja - mondom szándékosan fojtott hangon, és lassan elterülök az ágyon. Erre úgy fordul meg, mint akit madzagon rángatnak, és végig mér. - Talán neked is lesz hasznod - véglegesen elhelyezkedek, és ártatlanul pislogok fel rá. Látom, ahogyan a tekintete elsötétül, ezt pedig egyértelmű sikernek könyvelem el, de még korántsem végeztem! - Bár, te szeretsz takarítani, nekem tiszta lesz a szobám, kvittek vagyunk, nemde?

- Kivéve, ha nem tisztogatni jövök át - morogja. - Hanem valami mást csinálni...

- Tea? - tovább bosszantom, a szeme már majdnem teljesen fekete. - Rossz helyen vagy, minden bizonnyal Armin lesz a te embered.

- Nem kell a kurva teád - sziszegi.

- Nem? - tetetett meglepettséggel nézek rá, és még egy kicsit fészkelődök.

Komolyan, mint egy rossz ribi!

- Akkor? Kakaó? Kávé? - élvezem, hogy bosszanthatom, de valójában már én is kőkemény vagyok.

- Ennyire nem lehetsz butuska - úgy ejti ki az utolsó szót, hogy egyértelműen nem kedveskedésnek szánta. - Valami egészen, eggészen másra gondoltam - kicsit nevetgélek. - Na, kezded már kapiskálni, Csodacsibe? - megnyomja a szót, nekem pedig ennyi elég, hogy abba hagyjam a színjátszósdit. - Nem? Akkor hadd tárjam fel sötét lelkem mocskos kis vágyait!

Megnyikkanni sincs időm, olyan gyorsan mászik rám. Várom a csókot, vagy mi, de helyette rögtön a gyengémet kezdi keresgélni, amit elképesztő gyorsasággal meg is talál. Nem kezdi szívni, inkább erősen bele harap, ami miatt én reflex szerűen térdelem hasba. Nem úgy tűnik, mint akit ez egy kicsit is érdekel, így megpróbálok hangot adni annak, hogy fáj az, amit tesz. Nem járok sikerrel. Elhúzódni nem tudok, ahhoz túl erősen fog, rugdosódni meg nem akarok. Amikor már annyira fáj az az egy folt, hogy az egész körülötte lévő terület zsibbadni kezd, elégedetten abba hagyja és a"művére" mered.

-M-milyen színű? - kérdezem halkan, és megpróbálom megérinteni az égő részt. Elkapja a csuklómat és a fejem fölé szegezi.

- Ne takargasd! Épp gyönyörködök! - kiráz a hideg a hangjától. Mély, érces, és hasonló fenyegetés árad belőle, mint legelőször. - Így legalább már az az ostoba kis liba is tudja, hogy az enyém vagy! - undor. Düh. Utálat. Vágy.

- Mi? K-ki?

- Hát a drága lakótársad, ki más? - Féltékeny? Levi féltékeny? Mikasára? - Csinos kis csaj, de ha rád mászik, kitekerem a nyakát... - sziszegi vészjóslóan. Kétféle reakciót vált ki belőlem.

Az egyik, hogy úgy kezd rajtam futkosni a hideg a hirtelen jött rémülettől, mintha mínusz húsz fokban üldögélnék egy szál semmiben.

A másik, hogy a hangneme és a mondandója csak tovább ront a már amúgy is igen kemény helyzetemen - szó szerint! -, így elégedetlenül mocorogni kezdek alatta.

- Mit szeretnél mondani? - kekeckedve néz le rám, én pedig majdnem megőrülök.

- Csinál m-már valamith! - parancsolok rá türelmemet vesztve.

- Áh, persze. De tudod, elég csúnya volt az, amit az imént műveltél! - elrévedve néz a szemembe.

- A széph embherek cshúnya dolgokhat mhűvelnekh! - idézem fel a szavait lihegve.
Ez hihetetlen! Nem látja, mennyire szenvedek?! Wááá!

- Igaz is. Hát jó - perverz vigyorral néz rám, és érzem, hogy ebből már nem fogok jól elmenni...izé, na! Kijönni! Közelebb hajol a fülemhez, és halkan kezd el suttogni. - Szeretlek, ezért leszek veled kegyelmes. Ha sikerül elmondanod érthetően, hogy mit s szeretnél tőlem pontosan... - elharapja a mondatot, most egészen gyengéden csókolja meg az előbb megkínzott bőrömet - akkor, de csakis akkor segítek rajtad.

- Ehz nekedh a khegyelem?! - visítok fel. Közben próbálok úgy tenni, mintha normálisan tudnék lélegezni. Hát, nem jön össze...

- Hm, igen, lehet, hogy túl engedékeny vagyok - vigyorogja. Elegem lesz, és egy jól irányzott mozdulattal fordítok a helyzetünkön. A csípőjén ülök - és a pózna merev egyéb tagján... -, miközben annyira lehajolok, hogy ne tudjon megcsókolni.

- Na, figyelj szépen, Ackerman! Meguntam a szórakozásodat. - elhallgatok, próbálom össze szedni a a gondolataimat, néhány dolog - khm! - elveszi a figyelmemet. - Szóval leszel szíves ezúttal eljátszani a kapcsolatunk passzív szerepét! - Kikerekedett szemekkel néz rám, nekem pedig el kéne pirulnom, de a vágy teljesen elveszi az eszemet, olyanokat teszek és mondok, amik alaphelyzetben az eszembe se jutnának.

- Ezt értsem úgy, hogy...?

- Úgy! - Felnevet.

- És mégis hogyan akarsz hozzá fogni? - igyekszek egyszerre magabiztosnak tűnni, és közben felidézni, mit is tett velem a múlt éjszaka.

Na, akkor kezdjünk is neki!