The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Huszonkilencedik fejezet

- É-én azt hiszem, hogy -elhallgatok, vágni, tapintani lehet a feszültséget - Michaelt...

Levit figyelem, ahogyan alakja alig láthatóan megmerevedik. Rám pillant, nem tudok semmit leolvasni az arcáról, szemei világosodni kezdenek.

Biztos ezt akarod?

Igen! Akkor meg?! Mit totojázol, balfék? Csak mondd! Mondd ki! Gyerünk Jäger!

- Michaelt találom bűnösnek - jelentem ki végül remegő, de határozott hangon. A megjelentek egy emberként fújják ki a levegőt, Levi pedig ájultan esik össze a neki kijelölt helyen. Bevágja a fába a fejét, majd pedig sápadtan, mozdulatlanul fekszik a hűvös padlón.

Szinte azonnal kiugrok a helyemről, s felé rohanok. Mellé csúszok.Ahogy a kezemet a homlokára teszem, még látom a szemem sarkából, hogy az őrjöngő Michael-t elviszik. De ez ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekel, Levi homloka olyan forró, hogy először riadtan szisszenek fel.

- Mi történt? - kérdezi kíváncsian Armin, majd megjelenik Petra, és óvatosan hátrébb tol minket. Nem tudok megszólalni, de a lány azonnal felméri a helyzetet, orvosért kiált.

Kevesebb, mint tíz perc múlva már a váróban vagyunk, és idegesen figyelünk. Amikor a fehér köpenyes orvos megjelenik, és megáll előttünk, feszülten kezdünk figyelni.

- Hozzátartozó?

Szinte azonnal rávágom:

- Én! - majd amikor a férfi várakozóan néz rám, halkan szólalok meg újra. - A... barátja vagyok.

Bólint, majd darálni kezd, barátságtalan arccal.

- Nos, magas a láza, hallucinál - megingok, teszek egy akaratlan lépést hátra. - Egyenlőre semmi jóval nem szolgálhatok, mondjuk ki, életveszélyben van. Ha láza 42 fok fölé emelkedik - márpedig a jelenlegi állapota miatt ez könnyen megeshet -, akkor kicsi a valószínűsége, hogy bármit is tudunk érte tenni - megvonja a vállát, bennem pedig elpattan egy ideg.

- Mi az - kezdem fenyegetően halkan -, hogy "kicsi a valószínűsége, hogy bármit is tudunk érte tenni "? Maguk orvosok, nem?

- De, viszont-

- Akkor kapják össze magukat kurva gyorsan, és csináljanak vele valamit, hogy a szájba baszott láz lemenjen! - tajtékozok a dühtől, Petra csendesen megfogja a kezemet és szelíd erőszakkal lehúz maga mellé.

- Megtesszük, amit tudunk! - mondja az orvos szárazon, majd elviharzik. Én kétségbeesett nyűgösséggel temetem az arcomat Petra vállába, és hagyom, hogy simogassa a hátamat.

- Rendben jön - mondja halkan.

- Honnan tudod? - kérdezek vissza kétkedve.

- Onnan - kezdi, és eltol, hogy a szemembe tudjon nézni -, hogy Levi erős, és van miért élnie. Érted. Magáért. Értünk. Nem fog meghalni, oké? - Komolysága, szava súlya egyaránt döbbentenek meg, és nyűgöznek le. - Egyébként meg - kezdi játékosabb hangnemben - mi volt ez az előbbi?

- Semmi - morgom lehajtott fejjel. Már szégyellem.

- Hah, a végén egészen olyan leszel min ő! - értetlenül nézek rá. - Na, most pontosan ugyanazt a világfájdalmas fejet vágod! - neveti. - Sőt! Az előbbi káromkodásokat is mintha ő mondta volna! - jó ízűen nevet, és csak pislogok néhányat.

- Mi? - kérdezem végül, ire csaj jobban kacag.

- Ne haragudj, de az egész helyzet abszurd!

- Tessék? Te nem aggódsz? - kérdezem és idegesen elkezdek felállni.

- Nem - feleli halál nyugodtan, amire elképedek. Dühöm egyből semmivé foszlik, kíváncsi leszek.

- Miért nem?

- Előbb mondtam! - mosolyog. - Kizárt, hogy ő, Rivaille Ackerman meghaljon. Erős, és túl sok szál fűzi őt az életéhez - magyarázza, és vissza ültet. - Te viszont nyugodtan pihenj egy kicsit, Armin is... Jé, hol van Armin? - értetlenül forgolódunk, de szőke barátomat nem találjuk.

- Majd előkerül - legyintek, majd fészkelődni kezdek.

- Ezt is tőle tanultad? - hallom, ahogyan mosolyog.

- Mit? - kérdezem csukott szemmel.

- Semmit - feleli halkan. Aztán újra beszélni kezd. - Tudod, régen, ha valami baja volt, vagy csak rossz volt a kezdve, mindig bújt. Mint egy macska. Általában hozzám, és rendszerint elaludt a vállamon - halk hangja pont úgy hat, mint amikor megtalált vérezve a kórtermemben. Csendes mesél, mint egy anya a kisfiának, én pedig úgy hallgatom, mintha én lennék az a kisfiú.

Ő...Ő nem bánt, ő jó, ő megvéd, ő kedves. Bízom benne... Olyan, mint amilyen anya volt.

- Eren - súgja.

- Hm? - már majdnem teljesen aludtam, de még így is alig ébredtem fel.

- Alszol?

- Aha - súgom fáradtan, és még jobban hozzákucorodok. Hallom, ahogyan halkan nevet, majd átkarol és simogatni kezd.

Anya! Vissza jöttél hozzám? Általa? Vigyázol rám? Itt vagy velem?

Keze óvatos féltéssel jár a hátamon, egyszer még a hajamat is kisimítja az arcomból.

Anya! Úgy hiányzol! Szeretsz, ugye szeretsz?

Aztán egyszer csak megszólal halkan ugyan az a dallam, amit nemrég Levi énekelt. Csak alig hallhatóan, gyönyörű tisztasággal, nyugtatóan. Árad belőle a szeretet, a féltés.

Anya! Már nem félek, tudod? Vigyázol rám. Itt vagy velem. Énekelj nekem még!

És ő halk angyalhangon folytatja a kis éneket, én pedig még utoljára beszívom az illatát, ami egészen olyan, mint amilyen anya parfümje volt. Aztán elalszok.

Anya... Itt vagyok. Szeretlek, és tudom, te is szeretsz. Vigyázol rám. Itt vagy velem. Énekelj nekem még!

Sziasztok, Tücskök! ❤️❤️
Ez egy ilyen kicsit szomorkás rész lett - szerintem. Remélem, nektek azért tetszett! 😊❤️
Lesz ma egy közérdekű rész! Kérlek, olvassátok el! ❤️