The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Második évad - Harmadik rész

Sziasztok, Tücskök! 😊❤️
Egy kicsi kavarodás van, bármit is mondott Levi a szüleiről meg Isabelről, rohadtul nem nyáron, hanem eltolva, télen érkeztek, vili?! 😤
Remek! 😊❤️
Akkor kellemes olvasást! 😄❤️
U.i.: Bocska, rövid lett...

Eren's POV:
A kapu halkan kattan, ahogyan Maria kinyitja, követem, és nem csukjuk be. Percekig csendben állunk, a kínos félében, mire végül megszólal.

- Nos... - össze húzza magán a kabátját - hol van már ez a Farlan gyerek?

Kifújom a levegőt, ami pára formájában gomolyog.

- Öhm... - kínosan nézek oldalra. -Szóval...

- Áh, ne fáradj! Készültem ám kérdésekkel! - értetlenül nézek az ő nyugodt, bölcs arcába. - Hány éves vagy?

Egyáltalán nem erre a kérdésre számítottam, így először makogni kezdek.

- Ő... izé, hát én... - dadogok. - Nos, én... Én huszonegy éves vagyok! - bököm ki végül, és szörnyen büszke vagyok magamra.

- Akkor még sokáig lehetsz a családunk tagja! - mosolyog rám. Egyből én is megnyugszom, így a tovább (számoltam!) tizenhárom kérdésére nagyjából normálisan tudok válaszolni.

Farlan háromnegyed óra múlva sem tűnik fel, így átfagyva bebotorkálunk a házba, és levesszük a kintre szolgáló darabokat.

- Na, végre! Hárman nem jó játszani! - sikkantja Isabel, és előcibálja az Activity-t. Értetlenül nézek a makulátlan földön ülő Levire, aki csak megadóan rángatja a vállát. - Gyertek máár! Eren, Mama! - a földre borítja a játékot, mi pedig leülünk törökülésbe. Én Levi mellé, Maria pedig Thomas jobbjára ül mosolyogva. Játszani kezdünk, amiből végül a csengő hangja szakít ki. Sietve rohan ajtót nyitni, majd hallom, ahogyan visítva valaki nyakába ugrik, a valaki pedig csak nevetgél.

- Hoztam izé... mi ez, na. Twister! Ez az!

- Juj, Farlan, de kis édes vagy! - nevetgéli Isabel, majd beugrál a játékkal. Thomas felkel, hogy kezet fogjon Farlannal, Maria pedig egy puszival üdvözli.

Aha, tehát ő már régebbi családtag. Jó lesz megjegyezni.

Farlan bejön a nappaliba, Levivel is kezet fog, aztán velem. Kellemes modora van, és figyelmes személyisége. Ismét játszani kezdünk, de ezúttal a Twister kerül terítékre. Meghökkenek, amikor Isabel valami pörgős számot kapcsol, és a két idősebb szülő is beáll. Ez csak tovább fokozza a hangulatot, és olyan hepjat csapunk, hogy hamarosan nem lehet hallani a zenét. Egy fél órával később úgy össze vagyunk gabalyodva, hogy én a homlokomat Isabelének támasztom, éppen Levi tarkójába könyökölök, a bal lábam pedig valahol Thomas arcában lehet...

A helyzet negyed órával később sem javul, sőt, az arcom már Levi... hm... na, érted! Ott van! Az én arcom pedig teljesen vörös, Maria pedig megbotlik, és az egész társaságot a földre rántja. Csak röhögünk, majd leülünk, inni és sztorizgatni kezdünk. Az este hamar hajnallá fordul, én pedig legalább egy tucat hülye történetet ismerek meg Leviről és Isabelről.

- Anya... Mostmár elég lesz... - sziszegi a párom, és kínosan hátrébb ül.

- Nem, nem! Engem érdekel! - vágok közbe, mert fantasztikusan szórakozok.

- Na, jó. Azt már mesélt, ho-

- Jó éjszakát! Vendégszobák az emelten! - morogja Levi, és megragadja a csuklómat, felrángat az emeletre.

- Hangszigetelt szobák vannak? - szól utánunk Isabel, mire a bátyja megáll.

- Mi van? - fordul meg.

- Aludni akarunk este, nem pedig titeket hallgatni - vigyorog, mire az én fejem vörösbe borul, Levi csak kéjesen elvigyorodik.

- Sajnállak titeket... - azzal tovább ráncigál felfelé, amikor a szobájához érünk, belük rajta és nekem esik.

- Mih...? - kezdem, de belém folytja a szót.

- Isabel remek ötletet adott. Kár volt megszólalnia... - motyogja, és szenvedélyesen megcsókol.

Oké! Akkor... akkor én most elájulok.