The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Huszonharmadik fejezet

Sziasztok, Tücskök! ❤️❤️
Megvan a 4K megtekintés! Köszönöm szépen! 😍😍😭
Akkor ezúttal is lehet kívánni, ha nem jö semmi ötlet, akkor játszunk egye, jó?
Kellemes olvasást! 😍❤️

Eren's POV

Sokadszorra hívom Petrát, de sokadszorra nem veszi fel.

Hangposta.

Dühösen lecsapom az ágyra a telefonomat.

Már megint! Elegem van! Pedig most nagy szükségem lenn rá... Ebben az átkozott házban semmi jó nincs, azok ketten is folyamatosan nyaggatnak!

Levi... Nos, ő, azt hiszem, pipa rám. Megértem... Nekem is elegem lenne egy nyafogó kisfiúból, akire ráadásul vigyázni kell... De nem mondhatom el neki!

A dühtől, a félelemtől és a fájdalomtól egy könnycsepp szánkózik végig az arcomon. Nem, törlöm le, minek?

- Eren! - meghallom Mikasa hangját a szobaajtóm másik feléről. - Hoztam neked vacsorát!

- Nem kérem! - vetem oda foghegyről. Össze húzom magamat, és a fejemet az ölembe gyűrt takaróba tuszkolom.

- Bemehetek?

- Nem! - Istenem, ez a csaj kikészít! Tudom, hogy csak jót akar, de azért na!

- Jó, akkor bemegyek - közli, majd nyitódik az ajtó, feltűnik benne a fekete haj, és a tompa színű szemek. Leteszi a tálcát az asztalomra, és közelebb jön.

- Maradj ott! - szólok rá a fejemet kicsit megemelve.

- Ezt meddig akaro-

- Sokáig! Maradj ott! - ismétlem meg rémült indulatossággal a szavaimat. Beljebb fészkelem magamat a sarokba, de Mikasa megrázza a fejét, és határozott léptekkel közelebb jön. És leül az ágyamra. Kiszökik a számon egy hitetlenkedő vinnyogás. Felpattanok, és már száguldanék ki a szobából, de elkapja a csuklómat, és vissza ránt az ágyra. Hiába a puha matrac, a fejemnek fáj az ütődés, az pedig, hogy a bőre az enyémhez ér, rossz reakciókat vált ki belőlem.

A könnyek már gyűlnek is a szememben a könnyek, rángatom a kezemet, de Mikasa kőkeményen fogja.

Mikor lettem ilyen puhány?! Elvégre férfi volnék, nem igaz? Az volnék...

- Azonnal engedj el! - követelem sírva.

- Nem. Eszem ágában sincs végig nézni, ahogyan az a kis ringyó Petra rázza magát neked, és te őt választod, amikor én is itt vagyok - sziszegi idegesen. Közel hajol, nekem pedig rázza a testemet a remegés. - Évek óta szerelmes vagyok beléd, te pedig még csak észre sem veszed. Akkor most felnyitom a szemeidet! - szinte kiabál, a mondandója végén pedig egyszerűen megcsókol.

Ledermedve bámulok, alig bírom felfogni a történéseket. Az adrenalin száguldani az ereimben, amikor megpróbálom ellökni őt. Már napok óta alig eszek, így meglehetősen le vagyok gyengülve.

Ingerülten követeli a csók viszonzását, de nem vagyok rá hajlandó.

Megint... Ő is olyan erőszakos, mint Michael! Nem akarom! Tűnés!

Mielőtt átgondolhatnám, zokogva megpofozom Mikasát. Semlegesen néz rám, aztán feláll, és kiviharzik. Úgy bevágja az ajtót, hogy a szobám falai is beleremegnek.

Felpattanok, és remegő lábakkal kezdem róni a köröket a szobám szőnyeges padlóján.

Egy csepp, két csepp, öt csepp, meg tíz. Olvad a jégcsap, csepereg a víz...

Ismételgetem, mint egy mantrát, közben a könnyeim a dühtől folyamatosan csordogálnak. Percekig. Órákig. Amikor legközelebb az órámra néztem, már éjfél is elmúlt.

Száraz a torkom... Szomjas vagyok.

Rápillantok a tálcára, de ételen kívül nincs más rajta. Így hát csendesen elindulok, hogy egy kis vizet pecázzak magamnak. Halkan lesurranok a lépcsőn, ügyelve, nehogy bárkit is felébresszek. Minden zaj nélkül nindzsázok ki a konyhába, és becserkészek egy poharat, felkattintom menet közben a villanyt. A fény bántja a szememet, de kibírható. A csapot célzom meg, és töltök magamnak egy kis folyadékot. Szürcsölgetni kezdem, a hátamat a konyhapultnak támasztom. Szemem közben a konyha berendezésén jár.

Polc, asztal, szék, szék, szék, pult, tányérok, késtartó, fiók, ablak... Késtartó?!

Megindulok, mint amit megbabonázott a látvány, és lecövekelek a vágóeszközökkel teleaggatott fabútor előtt.

- Szia... - kezdem halkan az egyik pengével szemezve. - Milyen szép vagy... - úgy érzem magamat, mint egy eszelős őrült, de nem tehetek róla... Megsimítom.

Mi történne, ha ez a kés esetleg hozzám érne? Felvágná a bőrömet...az ereimet.

Megborzongok a gondolatra.

Nem, nem! Ha már meghalok, akkor stílusosan. De hogyan...? Altató... Altató! Mikasa mostanában folyton kever egy keveset a nekem szánt ételekbe. Hogy tudjak aludni... De hol keressem? Biztosan valahová oda dugták, ahol nem gondolják, hogy keresném. Pff. Nem nyilvánvaló? Mikasa szobája.

Elindulok, csendesen, de előtte még lepecázom a szekrény tetejéről a vendéglátás céljából otthon tartott alkoholt, úgy igyekszek a lány szobája felé. Benyitok, nesztelenül átsurranok, és az íróasztalát célzom meg. Kutakodok kicsit az egyik fiókban, majd meg is találom a keresett dolgot.

Némán vissza pakolok, majd kereket oldok. Halkan becsukom az ajtót, és a saját zugom felé iszkolok.

Beérve magamra zárom a bejáratot.

Telefon, telefon... Áh, meg van! Nem valószínű, hogy felveszi, de hátha...

Tárcsázok, várok. Nyolc csöngés után megszólal benne az álmos hang.

- Eren...?

- Szia, Petra! Hogy vagy? - nem tudom, mikor lettem ilyen hisztis, de a hangjától sírnom kell. Némán engedem el a könnyeimet.

- Tessék? Mi van veled?

- Semmi különös. Csak gondoltam felhívlak még egyszer - megremeg a hangom.

- Hogy mit csinálsz? -hallom, hogy mocorog, gondolom, felült.

- Úgy hiányzol! Tudod? Miért nem jössz? - összevissza beszélek.

- Eren, engem ott nem látnak szívesen - magyarázza fáradt türelmetlenséggel.

- De nekem kellettél volna! - kiáltom indulatosan.

- Jó,jó! Shh, éjszaka közepén kérlek, ne üvölts! ÉS mi az, hogy volna? - nyomja meg a szót. Némán várok, amíg meghallom a rémült levegővételét a vonal másik végéről. - Ne csinálj semmi meggondolatlanságot, hallod?! Tíz perc, és ott vagyok!

És kinyomja.

Ledobom a telefont, és a két szerzeményemmel kezdek szemezni. Vajon melyiket kell előbb? A dilibogyót vagy az alkoholt?

Végül az előbbinél döntök, A tenyerembe teszek három szemet. Majd a biztonság kedvéért még kettőt. Egybe bekapom őket, és ráiszom az alkoholt, minden bogyónak egy korty, azaz összesen öt.

Az ital marja a torkomat, mint a sav, köhögnöm kell. Szinte azonnal szédülni kezdek. Eldőlök az ágyamra, akármennyire próbálok még nézelődni, a szemeim is leragadnak. Hánytató hasfájás kap el, és érzem, hogy a számból kezd kifolyni valami hab szerű dolog.

Ennyi? Itt a vége? Nem is volt olyan rossz... Gyors, és fájdalommentes... Bár ez a csikarás csak nem akar szűnni! Várj csak! Enyhül... Ó, már alig érzem! Hmm, mi ez a kellemes érzés?

Megfordulok, egy nőt látok, ismerős arcáról meleg mosoly.

Anya?

Bólint, majd a kezét nyújtja felém, én pedig kis habozás után felé indulok...

- Eren~!