The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Második évad - Befejező rész

Eren's POV:
Rápillantok a telefonomra, nyolc nem fogadott hívás, tizenhárom üzenet. Nemrég kapcsoltam vissza a telefonomat, így hangpostából sincs hiány.

Egyikkel sem foglalkozom, illetve nem akarok, de amilyen béna vagyok, félre nyomok, és az egyik kis iromány megnyílik a szemem előtt. Ki akarok lépni, a szemem viszont megakad egy szón.

Szeretlek.

Egyszerre dühít, melenget meg és kínoz a rövidke betűsor. Iszonyatosan mérges vagyok, és sajnos a kis szavacska láttán ez az érzelem felül kerekedik a többi érzelmemen. Anélkül, hogy tudnám, mit teszek, ledübörgök a lépcsőn, és felveszem a kabátomat, meg a cipőmet.

Boldog karácsonyt, meg miegymás, már tavasz van, a telet Levi nélkül éltem túl, azóta minden egyes nap üzenetekkel és hívásokkal bombáz. Én viszont annyira ki vagyok még mindig akadva, és annyira csalódott vagyok, hogy nem akarok és nem is tudok reagálni.

Az utcán kóborlok, már isten tudja mióta, a kellemes tavaszi idő jót tesz, a közérzetemnek, a dzsekim zsebébe süllyesztem a kezeimet, és a bélést piszkálom. Michaelék utcáját szigorúan kerülöm, és egykori barátom háza tájékát is jól kihagyom az útvonalamból.

Nagyjából másfél órát kóborlok, amikor a telefonom - sokadszorra - csörögni kezd. Tudom ki az, a fellángoló mérgem ellenére automatikusan felveszem.

- Nem hagynád végre ezt abba!?

- Elértem a célomat, felvetted - feleli egy pimasz hang a másik oldalról, és mégis kiérzem a fájdalmat.

- Nem hagytál más választást - morgom kelletlenül, miközben a kisbolt felé indulok. - Mi akarsz?

- Beszélni - adja az egyszerű választ.

Jobbra, balra, balra... Mi?! Hol a fenében vagyok?! Mindegy...

- Rendben. De nem velem és nem most - vágom rá ingerülten. 

- Ere- - éééés lecsaptam. De az az áldott jó szívem, meg a hülye naiv fejem, hogy halnék bele...

Újabb harminc perc múlva Levi kertjében állok, vele szemben, igyekszem számára minél kínosabbá tenni a szitut.

- Eren! - mondja ki a nevem, ahogyan azt a telefonban is akarta volna.

- Mondjad már, mit akarsz?! Elegem van a telefonjaidból, üzeneteidből, nem tudok tőlük élni! - vágom a fejéhez dühösen. 

- Meg szeretném beszélni a köztünk történteket - bűntudatosan lehajtja a fejét.

- Jó, kezdem. A hülye Mikasa felfogadott téged - vagy mi -, hogy védj meg engem. Ezt te megígérted, majd ezt követően alig fél év alatt háromszor megerőszakoltak, össze törték a szívemet, kórházban voltam, és a barátom - akit megsúgom, mindennél jobban szerettem -, fogadást kötött arra, hogy milyen hangosan nyögöm a nevét, miközben dönget. Kihagytam valamit? - nézek rá maró gúnnyal. 

- A bíróságot - feleli halkan.

- Áh, valóban! Ennyi dolog között ez már elenyésző, nemde? Mindegy, a sztori ennyi, így dióhéjban. Ezek után mi a francot akarsz? - vágom hozzá dühösen. 

- Én csak... vissza akarlak kapni - még életemben nem láttam őt ennyire esedezőnek és elveszettnek. 

- Nos, én meg köszönöm szépen, megvagyok nélküled - zárom le a témát. Haza indulok, de még ki sem érek, utánam szól.

- Csodacsibe! - szinte könyörög, hányingerem van a becenévtől. Fáj... - Ennyi? Ezzel befejeztük? Ez a...vége?

Dacosan vissza fordulok, szinte csak undorodva sziszegem oda:

- Vége.

- Ha tudom, hogy az az utolsó csókunk, jobban kiélvezem - mondja egy szomorú mosollyal.

- Nekem úgy rémlik, hogy megtetted - felelem szárazon, és szinte kimenekülök az utcából.

Ahogy mondtam vége. Nem csak a témát zártam le, de a mi kapcsolatunknak is befejeztem. Életem első, igazán nagy szerelme ő volt, akit feltétel nélkül szerettem, és afelől, hogy ő is így érzett, nincs kétségen. Én még mindig szeretem... De ez az érzelem nem elég biztos és erős a folytatáshoz.
Nem bántam meg semmit, minden úgy van jól, ahogy megtörtént. Szomorú, csalódott és egy kicsit elégedett vagyok. Mellette meg kellett tanulnom kiállni magamért és ügyesen kifejezni magamat - az élet minden terén.
Nem voltunk együtt, csak fél évet, nekem mégis úgy tűnik, mintha évekig éltünk volna egy párként.

De egyszer mindennek vége van, ahogy ennek is. De ahogy a Republic egyik dala mondja:

"Lehet, hogy most kezdődik minden,
Lehet, hogy most kezdődik el.
Lassan ébred már a hajnal,
A napsugárral érkezem." 

**Vége**

Tücskök!
Köszönöm szépen az eddigi olvasást, csillagot, kommentet! Nagyon sok boldogságot okoztatok nekem, fáj a szívem a blogért, de úgy gondolom, hogy ez egy méltó befejezés. 😊❤️
Legyetek rosszak, és semmi jót ne halljak rólatok! 😊
Kérlek, írd meg nekem a véleményedet a történetről! 😊

Titeket istenítő, immár fóbia mentes, elképzelhetetlenül hálás Lana Ignis
❤️❤️❤️

(U.i.: Percy Jackson fanoknak ajánlom a z új könyvemet! 😊😘
Hádész útja )