The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Huszonnegyedik fejezet

Héj, evribádi! ❤️
Meghozam az új részt!
Kellemes olvasást kívánok! ❤️
U.i.: Légyszi, ne öljetek meg! 😂😇

Petra's POV:

Idegesen babrálok a telefonommal. Dühösen próbálom feloldani a zárat, és amikor végre sikerül, kikeresem a nevet a jegyzékből, majd hívom.

Egy...
Kettő...

Ahj, vedd fel! Eren másodpercek meg vannak számlálva!

Három...
Né-

- Petra - közli a nevemet, semlegesen.

- Hol vagy?! - üvöltöm a telefonba.

- Fogd már be! Hajnali fél egy van - morogja ingerülten. - Inkább mondd, mi van?

- Eren! - nyögöm ki, miközben bekormányozom a kocsimat a sarkon. Erre már figyelmesebb lesz.

- Mi van vele? - szememmel a házakat pásztázom, így nem felelek azonnal. - RAL! - üvölt, én pedig megugrok.

- A-azt hiszem, hogy meg akarja magát ölni!

- Mi? - hitetlenkedik.

- Felhívott! - mondom hisztérikusan, majd egy orbitálisat fékezek, nehogy matricát csináljak egy macskából. - Mindegy, a körítés lényegtelen! Azonnal menj át! Nézd meg, mi van vele! - visítom.

Kinyomja.
Vagyis elindult. Kicsit megkönnyebbülök, de még mindig robbanás veszély van bennem.

Negyvennel száguldok a szűk, egyirányú utcákon forgalommal szemben. Cégül satufék és hanyagul leparkolok Erenék háza előtt. Kipattanok, és úgy lövök ki, mint a puskagolyó. Feltépem a külső ajtót, majd ráfekszek a csengőre, bentről kihallatszik a fülsiketítő csilingelés.

Percek óta nyomom, nekem legalábbis úgy tűnik. Meghallom az ajtó másik feléről kihallatszódó halk neszeket, majd fordul a zárban a kulcs, és meglátom Mikasa értetlen tömeggyilkos fejét.

- Jézusom, Ral! Normális vagy te?! Van fogalmad róla, hogy mennyi az idő? - sziszegi dühösen, rekedt hangon.

- Nézd, erre mo-

- Húzzál haza kurva gyorsan! Semmi keresnivalód itt! - Hát ez a némber tényleg ennyire balfasz?! Nem látja, hogy sietnék?!

- Mikasa, szerintem nem véletlenül jött - meghallom az álmos, szelíd hangot.

- Mi?! - kikerekedett szemmel kapja hátra a fejét az álmos szőkére.

- Engedjük be! Szerintem nem csak szórakozni akar - mondja Armin határozottan, majd félre tolja Mikasát, és jámboran beljebb invitál. A fekete hajú hápog a méregtől, amikor elfogadom Armin kinyújtott kezét, ő pedig behúz engem a házban, el a lány mellett. - Gyere, ülj le a nappaliban! - kedvesen a kanapék felé bök.

- Nem, nem! - ellenkezek hevesen. - Ne haragudj, hogy így rátok török, de nagyon fontos dolog miatt jöttem - lihegem.

- Mikasa, csukd már be az ajtót! - szól oda Armin a még mindig dermedt lánynak. - Akkor ne ülj le! Csak mondd, mi a baj!

- E-Eren!

- Pff, már megint itt tartunk, te ringyó?! - sikít fel Mikasa. Kicsi választja el attól, hogy nekem essen. - Fogjad már fel, hogy semmi közöd hozzá! Mi vagy te, az anyja?!

- Inkább te - mondom dühtől remegve. - Eren soha, egyetlen egyszer nem kérte a segítségedet, te pedig mindig ráakaszkodsz, mint valami pióca! HAGYD MÁR ÉLNI, AMÍG MÉG LEHET! - üvöltöm, érzem, ahogyan az ereim megfeszülnek, és előrébb nyomják a bőrömet.