The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Huszonnyolcadik fejezet

Sziasztok, Tücsik! ❤️❤️
Megjött az új rész! Remélem, tetszeni fog! 😇😊❤️
Ha ajánlhatom, úgy olvasd végig, hogy benyomod a kedvenc sírós számodat!  ❤️👌🙄

Levi's POV:

Eren a földön fekszik, hason, kezei hátul összekötve, és csak azért nem üvölt, mert a szájában egy rongydarab trónol. Sírva vonaglik, és kapálózik, de nem szabadul, amikor pedig meglátja a merev alakomat, csak még jobban sírni kezd, látom az arcán a szégyent.

-Ó, a vendég! - lelkesedik Michael, és felül a földön.

- It te vagy a vendég - sziszegem neki, és nagyon igyekszek visszafogni az előtörni készülő szörnyeteget. - Takarodj! - köpöm oda neki a korábban Eren által kiejtett szót.

- Hmm, hadd gondolkodjam! - az égre emeli a tekintetét, és tettetett gondokozással néz körbe. Eren a szemeivel könyörög nekem, hogy segítsek neki. - Á, megvan! Nem! - és a szemem láttára kezdi el csókolgatni a földön fetrengő, rémült fiút. - Nem igaz, milyen ostoba vagy, Levi! - cöccög.

- Neked Rivaille - szűröm a fogaim között.

- Jaj, bocsánat - kacagja, és szorítani kezdi Eren torkát. Ő még jobban kezd sírni és kapálózni, nehezen veszi a levegőt. - Csak nem fáj, Csodacsibe? - a méreg elveszi az eszemet, megmozdulni pedig egyszerűen képtelen vagyok. Csak állok és nézem. Eren kinyitja a száját, azt hiszem, hogy könyörögni fog, de tévedek.

- Nem vagyok Csodacsibe! Neked nemhh - felnyög, amikor Michael ujjai jobban a torkába mélyednek. Ledermedve állok, és lejátszódik a szemeim előtt a ma reggeli beszélgetésünk.

"- Ere-

- Mondtam, hogy nem vagyok Eren! - acsargok halkan a vállába. - Ne hívj így! Te ne!

- Jó. Mit művelsz?"

Nem voltam hajlandó úgy szólítani. Nem akartam... De ő az enyém, én becézhetem! De hogy más tegye, azt nem tűröm el!

- Na, mi lesz, Ackerman? Hagyod, hogy betömjem a szerelmed száját...mással is? - húzogatja a szemöldökét.  

- Elereszted, vagy kitépem a torkodat - felelem. Meglep, még engem is, milyen jeges a hangom, azt hittem, hogy nehezebb lesz majd kontrollálni.

- Ohohó! - kihívó fény csillan a szemében. - Játszunk Rómeó és Júliásat? A végén mindkettő megdöglik! - ordítja, majd fordít egyet Eren fején, a fülsiketítő reccsenés, ami a nyakától jön, majdnem ledönt a lábamról.

Kitörte... Kitörte a nyakát! Eren!

- Na, Rómeó? Megbosszulod szép szerelmed halálát? - felröhög.

- Meg...? - lassan nézek rá, a látottak és hallottak elveszik a józan gondolkodásomat, alig bírok bármire is reagálni.

Megölte...

- Na, mi lesz? - széttárja a kezét. - Jössz, vagy mehetek haza? - elém sétál.

Halott...

- Mi? - bambán nézek fel rá. Minden homályos, és szürke, egyszeriben úgy érzem, teljesen mindegy mit tesz. Aztán meglátom, ahogyan a kezéről csorog valami.

Vér... Erené?

Ez úgy kizökkent, hogy még mielőtt gondolkozhatnék, visszakézből szájon vágom. Elvágódik, és feltörli a padlót, szitkozódva fogja a fajét, amiből csöpög a vörös lé.