The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Tizenharmadik fejezet

Sziasztok, Tücsikék!
Itt is az új rész! Kellemes olvasást kívánok!

Eren's POV
Sóhajtok, ahogyan a keze lejjebb siklik az oldalamon. Beletúrnék a hajába, de a csuklóim a fejem fölé vannak bilincselve, így csak élvezkedek.
Megcsókol, olyan vadul, hogy az szinte már agresszívnek mondható. Erősen ráharap a számra, amire az azonnal végezni kezd. Sietve lenyalja a cseppeket, majd áttér a nyakamra. A gyengémet kezdi keresgélni, amikor pedig megtalálja, erőből megszívja, én pedig egy hangos nyögéssel válaszolok. Elvigyorodik, de folytatja a műveletet, nem tehetek mást, csak nyögök és tűrök.
Keze közben már a sliccemmel szórakozik, mire végre sikerül lehúznia, a farmeromat is eltávolítja, egy pólóban és egy boxerben feszítek alatta. Jobban mondva feszülök...
Megtépkedem a felsőjét, jelezve, hogy ő még túlöltözött. Azonnal reagál, felmordul, és letépi magáról a kockáit takaró anyagot. Éhes tekintettel nézek rá, de nem hagy időt, azonnal folytatja a tevékenykedést.
Terheit a két lábam köze teszi, neki nyomva annak, így tisztán érezheti, mennyire vágyom már rá. Ezen is csak mosolyog, és szándékosan mozgatni kezdi a lábát, tovább izgatva ezzel engem.
Már ennyitől olyan hangokat adok ki, mint egy idióta, és úgy rángatom a kezemet, a bilincs belemélyed a bőrömbe.

- Türelem... - mormolja a bőrömbe, kiráz a hideg. Megadóan felnyomom egy kicsit a csípőmet. - Hm, nem rossz -   és megnyalja az egyik kiszívott foltomat. - Mondd csak, Csodacsibe - sokkal mélyebb a hangja, rekedt a vágytól -, akarod te ezt egyáltalán? - sután bólintok, a szemeimet összeszorítom. - Nem hiszem - morogja és a kezét óvatosan rásimítja arra. Egy fuldoklás szerű hangot adok ki, kitágult szemekkel kapok levegő után. - Mmm, vagy mégis - kaján mosollyal néz rám, én pedig annyira akarom őt, hogy majdnem sírva fakadok. - De, ugye, néma gyereknek anyja sem érti a szavát... - ártatlanul vállat von. Szeme most nem a megszokott acélszürke, hanem viharos, egy kis sötétkék vegyül bele. Mint a háborgó tenger. - Csodacsibe... - énekli a fülembe. - Meséld el nekem, mit akarsz, mit tegyek a te kis ártatlan testeddel? - nagyot nyelek a szavaira. - Csodacsibe! Hallod?

Rémülten nyitom ki a szemeimet. Kell egy kis idő, hogy felfogjam, hol is vagyok.

Á, már emlékszem! Ebéd után elaludtam a filmen. Mi is volt az?

Fekve szemlélődök, és amit először észre veszek, az egy mellettem ülő, perverzen vigyorgó Levi.

- M-mi az? - a mosoly kiszélesedik, én meg riadtan nézek körbe. Nem is kell sok idő, hogy rájöjjek a problémára. Ami kicsit feszítőbb, mint azt először gondoltam. Szó szerint...
Pipacspiros arccal nézek a nem éppen nyugalmi állapotban levő férfiasságomra. - É-én meg tudom m-magyarázni! - kezdem, de csak megrázza a fejét.

- Ne fáradj! Azt hiszem, tudom, mitől van - és tovább vigyorog. Kicsit mérgesen nézek rá.

- Meddig akarsz még kínozni?!

- Álló farokkal befognám - jegyzi meg, nekem pedig még a fülem is fellángol. - És megmondtam. Péntek. De addig mindent megteszek, hogy meggondold magadat.

- Azzal csak magad alatt vágod a fát, ha kiéheztetsz - még én is hallom, hogy mennyire túlfűtött a hangom.

- Hidd el, ez a legjobb módszer, hogy lebeszéljelek erről a hülyeségéről.

- Hülyeség?!

- Az - unott fejjel néz rám, azzal az arccal, mint a megismerkedésünk napján.

- Szóval szerinted hülyeség, hogy le akarok feküdni azzal az emberrel, akibe szerelmes vagyok?! - alig bírom visszafogni a könnyeimet, a dühtől és a fájdalomtól majdnem elsírom magamat. Elképedve bámul rám.
Erre nem számítottál apukám, mi? Úristen, mi a jó élet ütött belém?! Nem vagy normális!

- Szerelmes - ismétli meg a szót halkan. Szipogva, vörös arccal bólintok, nem merek ránézni. - Szerelmes... Azt hiszem, menned kéne - jegyzi meg csendesen.
Az eddigi zavarom, fájdalmam és szégyenem egyetlen pillanat alatt semmivé foszlik, helyett most fellángol bennem a düh. Színtiszta, és éget belülről, mint a tűz. Mielőtt meggondolhatnám magamat, egy hatalmas pofont keverek le neki, akkorát, hogy még én is majdnem felszisszenek az égető érzéstől. Az ütés ereje miatt elfordul a feje oldalra, elöl kicsit hosszabb haja a szemébe hullik. Mozdulatlan.

- Mikasának igaza volt! Utállak! - üvöltöm és becsapom az ajtót magam mögött.

A hideg levegő csípi mindenemet, a csontomig hatol, de nem veszem fel a kabátomat. A cipőm is csak hanyagul a lábamra van rángatva, dideregve kolbászolok az utcán. Elveszettnek érzem magamat, belül pedig teljesen üres vagyok.

Pedig én komolyan gondoltam... Ő meg? - arrébb rúgok egy kavicsot - Csak szórakozott velem! - a kődarab hangosakat koppanva pattan neki az egyik házfalnak, mintegy nyomatéket adva a szavaimnak. - Végig!

Amiket a imént a szemébe vágtam, üres szavak voltak, de most valami más, erőseb, mindent elsöprő érzés kezdett bennem kibontakozni.

Szinte érzem, hogyan a szemem zöldje kicsit elsötétül. Sietős léptekkel megyek haza.

Utálom? Nem... Gyűlölöm! És mindent meg fogok tenni, hogy tönkre tegyem őt!