The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Huszonketedik fejezet

Sziasztok, Tücsik!
Itt is át új rész, most készültem el vele! 😊 Remélem, tetszeni fog! ❤️❤️
Kellemes olvasást! ❤️

Eren's POV

Egy csepp, két csepp, öt csepp, meg tíz. Olvad a jégcsap, csepereg a víz.

Amikor Petra haza vitt, én pedig azonnal bezárkóztam a szobámba, csak őt engedtem be.

Egy csepp, két csepp, öt csepp, meg tíz. Olvad a jégcsap, csepereg a víz.

Percek múltán jött csak utánam, kecses lépteiből azonnal rá ismertem.

Most pedig itt ülök az ágyamon, ő velem szemben és igyekszek érthetően beszélni, bár van, amit csak harmadszorra sikerül kinyögnöm. Ő türelmesen hallgat, látom az arcán a döbbenetet.

- E-ez... Úr Isten, Eren! Ezt el kell mondanod Levinek! - rémülten nézek rá, a szemem csupa könny.

- Nem! - kilatok fel ijedten. - Nem mondhatok el neki! És te sem!

- Eren...

- Petra, jelenleg te vagy az egyetlen, akiben bízom! - kezdem indulatosan. - Ne játszd el!

- Jó, felfogtam! - megemeli az kezeit. - De... ez nagyon durva. El kéne menned egy vizsgálatra...

- Nem vagyok terhes - mondom maró gúnnyal.

- Véreztél - feleli a szemembe. Olyan őszinte a pillantása, hogy én, hazug emberként nem tudom sokáig állni. - Lehet, hogy sérült valamid.

Fújtatok és megrázom a fejemet.

- Eren...? Jól vagy?

- Persze, miért? - zavartan pillanatok rá. Aranybarna szemei fürkészve figyelnek.

- Olyan arcot vágsz, mint valami eszelős tömeggyilkos.

***

A nappali és a konyha között flangálok, szórakozottan majszolom az almámat.
Meghallom a lépcsőn ledübörgő lépteket. Annyira megijedek, hogy félre nyelek, majd fuldokolva elvágódok a padlón.

- Csodacsibe? - a hang még jobban megrémiszt. Megpróbálok felállni, de gyorsan mozdulok, és a fejemet is bevágom.

- Ouch... - nyögöm.

- Jól vagy? - leér, először segíteni akar nekem felállni, de végül megáll tőlem tisztes távolban, ami miatt nagyon hálás vagyok neki.

- Persze - biztosítom, miközben talpra küzdöm magamat. Felszedem a félig megrágott almát, és kidobom.

- Remek.

Valaki dörömbölni kezd az ajtón, megugrok, Levi is láthatóan furcsállja a határozott, minden falat megremegtető kopogást.

- Kinyitom - mondja, én pedig a kanapé mögé állok. Hallom, hogy megteszi, amit az imént mondott, majd arra is figyelmes leszek, hogy dühtől remegő hangon beszél valakivel. - Na, takarodj... - sziszegi.

- Ne már, tesó! Tudom, hogy itthon van.
Majdnem elsírom magamat a hangra. Remegve teszek pár lépést.

Michael... Itt van... Értem jött!