The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Huszonegyedik fejezet

Sziasztok, Tücsik! ❤️
Ahogy ígértem, itt is az új rész! Jó hosszú lett!
Kellemes olvasást! ❤️
U.i.: Ne öljetek meg, Pls! 😊

Eren's POV

Már napok óta itt sínylődök a kórházba, és minden kisebb zajra össze rezzenek.
Naponta többször jönnek ellenőrizni, de egyszer sem vagyok hajlandó megszólalni, így beküldtek hozzám egy dili dokit, hogy húzzon ki belőlem egy, s mást. Nem járt sikerrel, rendszerint azt érte el, hogy elsírtam magam.

Az utolsó napot tűkön ülve várom, amikor pedig a főorvos bejön, izgatottan nézek rá. Biztató mosolyt küld felém, fészkelődök kicsit.

- Nos - kezdi, az aktámat nézegetve -, úgy nézem, eljött a várva várt nap -lapoz egyet. Olvas.

- Szóval ma már haza mehetek? - feljebb tornászom magamat.

- Aha - mondja, és elmélyedve olvas valamit. - Igen! - feleli immár teljesen rám figyelve. - Készülődj, felhívtam a barátodat, azt mondta, hogy nem sokára jönnek érted.

Barátom? Ki? Levi? - pörögnek a gondolatok a fejemben.

- Eren? Figyelsz? - meglobogtatja a kezeit az arcom előtt. Ettől rémülten megugrok, rápillantok. - Jaj, ne haragudj, nem szerettelek volna megijeszteni - szabadkozik. - Csak annyit mondtam, hogy kezd el pakolni. És kérlek, legyél óvatos, a varratok még könnyen szakadnak.

- Jó - motyogom, és kicsusszanok az ágyból. Ő még megereszt egy mosolyt, és kisiet a szobámból.

Végre! El sem hiszem, hogy haza mehetek! De... - elkomorodok, az iménti jókedvem semmivé foszlik. - De akkor állandóan nyaggatni fognak. Nem akarok haza menni! Itt akarok maradni!

Nyüszítve bújok vissza a kórház kényelmetlen ágyába, ügyelve, hogy ne nyomjak meg semmilyen fájdalmas pontot. Az orromig húzom a fertőtlenítő szagú paplant.

Fertőtlenítő...? Levi.

Erre a gondolatra reszketni kezdek, és jobban a fehér anyagok közé fúrom magamat. Erősen össze szorítom a szemeimet.

Őt sem akarom! Senkit sem akarok! Mikasát sem! Armint sem! Menjenek a fenébe! NEM AKAROK HAZA MENNI! - annyira kétségbe esek, hogy a könnyek némán kezdenek el folyni az arcomon. A fal felé fordulok, hogy még jobban el tudjak rejtőzni.

Kopogás.

Nem, nem, nem és NEM! - az ágy szélébe kapaszkodok, érzem, hogy az ujjperceim elfehérednek.

Az ajtó kinyílik, majd valaki kecsesen besurran. Halk kattanás, majd suhogó léptek.

Ez nem Mikasa... Ez egy lány. De ki a csuda jött? Szobát tévesztett?

- Szia, Eren - kedves, meleg hang. - Még nem vagy össze pakolva? - majd, mint aki választ kapott, csöndesen kezd el pakolászni. Meghallom a pár napja Mikasa által behozott bőröndöm tompa gurulását. - Így, kész is. Mehetünk? - óvatosan kilesek, hogy ki is jött hozzám.

Barna haj.

Nem, ez így nem jó! - lassan felé fordulok az egész testemmel. Aranyszínű szeme van, arca furcsa egyveleget alkot a kislányos és a nőies vonásokból. Felnőttes arcán gyermeteg mosoly ül, a hangja egy anya gondoskodó búgása.

Kitágult szemekkel nézek rá, amit ő egy mosollyal fogad.

- Na, ne vágj ilyen rémült arcot! - mosoly. - Gyere, kész a motyód. Mehetünk?