The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Második évad - Ötödik fejezet

Sziasztok, Tüccsentések! 😍
Naaaagyon, naaaaaagyon sajnálom, hogy nem volt rész tegnap... 😢😭
Kettő darab hírem van. Melyikkel kezdjem? A rosszal? Biztos? Na, jó.
A rossz hír, hogy holnap sem lesz rész, mert ballagok és kicsit feszített a tempó. 😐😊
A jó hír, hogy ez egy giga-mega rész lesz! 😇
Kellemes olvasást!
U.i.: Vannak itt Percy Jackson fanok? 😍😂

Eren's POV:
Reggel későn kelek, mivel még tegnap este, félálomban elhúztam a sötétítő függönyöket. Kábán nyúlok a telefonom után, és magam elé emelem. Hunyorgok a fényétől, de azért valahogy sikerül kitalálnom a képernyőn virító számokat.

11:23...

Az még jó. Bőven jó.

Várj, mi?!

Rémülten ugrok ki az ágyból, és amikor tudatosul bennem, hogy nincs rajtam semmi, elpirulok. És olyan durván rohannak meg a tegnap este emlékei, hogy megszédülök és le kell ülnöm a matracra. Próbálom magamat nyugtatni, de a gyomromban - mint valami szerelmes tinilánynak - csapkodnak a lepkék. Hát még, ha arra gondolok, hogy miket műveltem és mondtam...

Rémülten menekülök be a fürdőbe, és magamra eresztem a hideg vizet. Percekig folyatom, aztán össze pepecselem magamat a Levi illatú tusfürdővel, és leöblítem. Kikászálódok, majdnem megint elcsúszok, de szerencsére sikerül elkapnom a kád szélét.

- Ahj, basszus... - szitkozódok, majd ügyesen talpra állítom magamat. Annyira dejavu érzésem van... Sieve magam köré tekerek egy törölközőt, és visszabattyogok a szobába. Megtorpanok, amikor meglátom az ágyon ülő Levit. Jöttömre felemeli a fejét, és perverzen elvigyorodik.

- Szia, Csodacsibe. Későn keltél. Csak nem fáradt voltál? - kihívóan mér végig a megnyalja a száját.

- De, az voltam - mondom halkan, és imádkozok, hogy ne legyenek problémák lent.

- Áh! - feláll és közelebb sétál, megáll előttem. - A család már tudja a nevedet... - megnyalja a száját, közben pedig vigyorog. Teljesen elvörösödök, és félre nézek, motyogok valamit, de azt még én magam sem értem, hogy mi volt... - Jössz ebédelni? Anyám főzött - mondja, én pedig kikerülöm, hogy felöltözzek.

Ebéd. Velük. Ezek után.

- Kizárt! - vágom rá gyorsan. Halkan kuncog.

- Miért is nem? - mögém jön, és átkarol. Apró köröket rajzol a törölköző széléhez, amitől kiráz a hideg. - Biztos éhes vagy... És elmondom neked, hogy anyám nagyon jól főz... - bele suttog a nyakamba, mitől az egész testem megremeg. - De ha itta akarsz maradni - megnyalja a nyakamat - én abban is benne vagyok... - óvatosan szívni kezdi a bőrömet, én pedig automatikusan hátrébb hajtom a fejemet, hogy több helyet adjak neki.

- Hhh... - motyogom, majd rájövök, hogy mit is akar. Megpróbálom eltolni, de nem enged.

"Nem olyan áldott jó lélek ő, mint ahogy azt te gondolod..."

Kétségbe esek, ahogyan az ujjai lassan a csuklóm köré csavarodnak. Nem enged el, nem veszi észre a szökési szándékomat.

Félek... Erőszakos velem... Engedj el!

Nem értem, miért vagyok ilyen a tegnap este ellenére... De én ezt nem akarom.

A tervezettnél erőszakosabban lököm el, rémülten nézek rá. Megremeg, és szégyenkezve viszonozza a pillantásomat.

- Bocs, nem akartam... - lehajtja a fejét. - Megyek, terítek, gyere te is, ha akarsz... - és kimegy a szobából.

Levi's POV:
Én. Nem. Vagyok. Normális! Rámásztam! Én! Rá! Mikor tudom, hogy mi a helyzet! Basszus... pedig olyan nehezen jutottunk el a tegnap estéig...

Ja, és ami a legjobb, hogy még a tetejében rendesen bocsánatot sem kéretem, csak ott hagytam. Faszba, Ackerman!

Ledübörgök a lépcsőn, és a konyhába tépek, anya éppen a tűzhely előtt kóstolgat.

- Na, még egy kicsike sócska... - és bele önt egy fél marék fehér cuccot. (Nem drog, nyugi... 😂😅 Szerk.)Áh, így már jobb! - leteszi a fakanalat, ésn közben lepecázok kellő számú tányért és elindulok az ebédlő felé. Annyira remegek hogy majdnem leejtem a porcelánt, de Isabel még idejében átveszi őket.

- Ujjujj, tesó. Szarul festesz - néz rám szomorkásan.

- Kösz - morgom és evőeszközökért megyek. Valahogy sikerül megteríteni, addigra Eren is lebotorkál, és csendes bólintással üdvözli a családomat. Isabel lelkesen a nyakába ugrik, apám jó reggelt kíván, anyám meg melegen rámosolyog.

- Végre felkeltél! - mondja Isabel. - Farlan elment, ebédre itthon lesz - meséli, majd elrángatja Erent a nappaliba.

- Levi - szólal meg anyám halkan. Kérdőn felé fordulok, ő meg int. hogy menjek be hozzá a konyhába. - Mi van Erennel? Olyan sápadt. Rosszul van? - fürkészi az arcomat, jól tudom, hogy igyekszik olvasni bennem. Ami valljuk be, jól szokott sikerülni neki...

- Úgy is mondhatjuk - felelem kínosan.

- Értem - nem hiszi el, tudja, hogy van még valami. - Akkor... Áh, Farlan! - az ajtó nyitódására és csukódására figyelünk fel.

- Huh, de hideg van! - leveszi a kinti cuccait, majd papucsba lép, és bejön a meleg házba. - Isabel?

- Lelkizik Erennel - morgom.

- Oh - adja Farlan a választ, majd iszik egy pohár teát. - Mikor van ebéd?

- Amint a pletykás népség vissza tér - motyogja derűsen apám, majd leteszi az újságot. - Emlegetett szamarak - leteszi a napi lapot, és vidáman néz ránk. - Na? Evészet van?

Kap néhány helyeslő bólintást és Erentől egy gyomor korgást. Anyám csak mosolyog, majd leültet minket és bármennyire ellenkezek, egyedül szolgálja fel a nagyon jól kinéző, és jó illattal rendelkező ebédet.

- Jó étvágyat! - mondja apa, és mindenki csendben enni kezd. Valahol a leves végén Farlan szólal meg:

- Ja, Levi. Asszem, nyertél - mondja, nekem pedig elkerekedik a szemem, és elsápadok. Némán könyörögők, hogy fogja be a száját. - Most mi van? Nem örülsz?

- Egy fogadás...? - Eren lassan ránk néz. Látom hogy tudja, miről van szó. Ne, ne, ne... Ne!

- Jah. Nem is tudtad? - kérdezi Farlan. - Fogadtunk, hogy az első estén hallani forgunk titeket...

-Ez kész! Melyik épeszű ember mond ilyet, hm?! Ó, basszus,a rohadt kurva....

A család többi tagja elképedve figyl fel a beszélgetésre.

- E-ez titok volt? - nyögi Farlan, mire egy gyilkos pillantást küldök neki.

- Köszönöm szépen - hallom meg Eren hangját, majd feláll, és csendben elhagyja az ebédlőt.

Na, most mindent elkúrtam... Cseszettül elkúrtam...