Harry és Louis egészen hajnalig maradnak az udvaron, várva, hogy a nap felkeljen, és sugarai megvilágítsák ennek a kastélynak zord falait.
Egy ponton Harry elaludt hajnalban, de kölcsönösen fent tartották egymást, hogy megnézhessék a napfelkeltét reggel.
- Amikor Franciaországban éltem, egy városkában a hegyen, anyukámmal néha kimentünk, fel a hegycsúcsra, hogy lássuk a nappementét. A francia hegyekről a legszebb, annyi szín volt, akár egy festmény. Élénken él a fantáziámban a kép, mikor arra gondolok szabadság -mondja Louis az eget bámulva. Ugyanott ülnek, Harry törökülésben a füvet tépkedve, Louis pedig kinyújtott lábakkal a karjára támaszkodva.
- Sosem voltam még hegyen -válaszol Harry fáradt hangon.
- Bármilyen lehetetlen, szeretném ha egyszer látnád a tájat a hegyekről.
- Ne mond ezt -nyel egyet Harry, majd oldalra néz Louisra.
- Mindenkinek látnia kell -ásít Louis.
Az ég alja rózsaszínes színben játszik, a nap sugarai pedig szépen lassan látszani kezdenek.
- Az ok, amiért hazudok -fordul hirtelen felé Louis. Hajnalban és ilyen fáradtan az ember őszintébb, és ez így van Louisnál -És emiatt talán sosem fogok teljesen igazat mondani. Illetve muszáj mindig valamiről hazudnom. Azért, mert képtelen lennék teljesen megbízni bárkiben, alapból jön a hazugság. Vagyis nem tudom, annyira sebezhetővé tenni magamat, hogy mindent tudj, még akkor sem, ha akarnám. Egyszerűen nem tudnám, a dolgok, amik történtek velem, amiket átéltem még gyerekként... nem tudok beszélni róluk, de azt hiszem azok tettek ilyenné. Nem engedhetem, hogy tudd azokat, és emiatt vannak dolgok, amikről nem mondom el a teljes igazságot. Ez nem azt jelenti, hogy soha az életben nem fogom elmondani őket, de nem most. Szóval, amit kérek, hogy csak légy velem türelmes, tudom, hogy fogunk még veszekedni emiatt -Louis elneveti magát - Isten tudja, hogy fogunk, Harry!
- Rendben -bólint Harry. Hajlamos elfelejteni, hogy Louis törött... hogy Louis életét tönkre tették, és nem bízott igazán senkiben.
- De nem hazudok arról, hogy szeretlek-e, vagy ilyesmi, ezt ne felejtsd el -mondja Louis kicsit zavartan, de komolyan.
Harry nem tehet róla, de elmosolyodik, Louis sosem mondta ki, hogy szereti őt, de...
Ne hidd azt, hogy nem szerettelek...
Ne hidd azt, hogy nem szeretlek.
...nem hazudok arról, hogy szeretlek-e...
Harry úgy hajol közelebb Louishoz, hogy a keze a fiú arcán van. Érzi a borostáját a tenyere alatt, ahogy megcsókolja. Louis is belemosolyog a csókba, majd hátradönti Harryt a fűben, és átveti rajta a lábát.
- Louis... a nap -húzódik el egy kicsit a fiatalabb, és az égre pillant.
- Nyugi, csak csókolózunk -mondja Louis mosolyogva - Megvár.
Pár pillanatig Harry még hagyja magát, de a józan esze rászól.
- Világosodik, Lou.
- Oké -gördül a hátára Louis -Nem látom a csillagokat, Louis. Nem látom a napot, Louis -változtatja el a hangját Louis.
- Nem ilyen vagyok -szól rá Harry nevetve.
- Dehogynem.
- Na és eldöntötted, hogy megyünk vissza? -kérdezi Harry.
- Még nem. Most nem gondolok ilyenekre -teszi a kezét a feje alá Louis.
- Akkor én se.
- De akkor is Louis, hamarosan reggeli lesz -utánozza Louis Harryt újra.
YOU ARE READING
the kids in the dark |HU!larry™|
FanfictionBEFEJEZETT Pszt, már elmúlt este tíz óra. Mégis mit keresel itt? Nem tudod, hogy ilyen későn veszélyes fent lenned? Ja, hogy új vagy? Akkor jól figyelj. Ilyenkor már rég ágyban a helyed. Tudom, eléggé tönkre van menve, de ne panaszkodj. Vannak köztü...
