the kids in the dark |HU!larry™|

157

Ez a zene mindig is nagyon a történetre illett szerintem, ha megnézitek a szövegét, ti is látjátok/halljátok.
De főleg ehhez a részhez akartam odarakni, szóval hallgassátok meg!

Leo ugyanúgy ül a szobában, pedig Harry már fél órája mehetett el.

- Holnap gyere el a lázadásra, és utána beszélünk róla -mondja Harry köszönés nélkül.

- Persze, megyek -bólint a szemüveges fiú - Ki tudott valaha bárki jutni innen egyébként?

- Aha, de mindet megtalálták, és bezárták lentre.

- Hova?

- Van lent egy hely, külön azoknak, akik már túl ságosan belebolondultak a helybe. Aki megszökik, odakerül -magyarázza Harry, de aztán elhallgat. Nem igazán akar beszélgetni.

*

Harry nagyon rég volt utoljára ennyire izgatott, mint most, hogy elérkeztek a tüntetésük reggeléhez. Ez izgatottság persze csupán a gyomra összeugrásából áll, de ez is valami. Az a terv, hogy reggelikor mennek ki, és bárki bármikor csatlakozhat.

Harry még a hang előtt felébred, hiszen nem tud nyugodt lenni. Annak ellenére, hogy ez egy kis lépés, akkor is előre haladás. Talán most lesz változás. Talán visszajön Artmenson.

Halkan öltözik fel, nehogy felébressze Leot. Egy szakadt pólót vesz fel, a térdénél szakadt nadrággal, emlészik, hogy ezeket Perrie válsztotta neki. Egy pillanatra megáll az ajtónál, hogy neki dőljön az ajtófélfának. Egy pillanatra lehunyja a szemét, és hagyja magát érezni. Louis... Louis sosem támogatná ezt az ötletet, azt mondaná értelmetlen és hülyeség. De... Louis nélkül amúgy is minden az. Harry a mellkasára szorítja a kezét. Mi lesz, ha hónapokig, akár évekig nem történik semmi? Mi van, ha Louis nélkül kell leélnie az életét? Élet lenne egyátalán?

- Nem megy -suttogja magának, ahogy összeszorítja a szemét. Túl sokszor vesztette el Louist. Erősebben szorítja bal kezét a mellkasára, hátha megállítja a fájdalmat és könnyebb lesz lélegezni. De mintha csak nehezebb lenne... Mindennap egy kicsivel nehezebb összetartania magát, hisz olyan, mintha egyre távolabb kerülne Louistól. Sosem akarja elfelejteni Louis hangját... de ahogy az idő múlik, egyre nehezebb felidézni.

Harry erőt vesz magán, hogy kimenjen a folyosóra. Most nem szabad megtörni.

Lesiet a lépcsőkön, a nagy ajtóhoz, ahol mindig egy őr szokott állni. Minden csendes, és hűvös a lenti téren. Csak Liam áll az egyik sarokban. Harry nem igazán beszélt még vele, és veszélyes is lenne, főleg most, de mégis megszólítja.

- Szia! -köszön neki Harry - Lehet egy kérdésem?

- Persze -vonja össze a szemöldökét Liam - Csak gyorsan.

- Miért lettél őr itt?

- Mi? - Liamet láthatóan hirtelen éri a kérdés, ezért Harry nyugodtan megismétli a kérdést - Hadd mondjak el valamit, ez a hely Amerikában teljesen máshogy fest, ahogy maga Robert Artmenson is. Nem erre készültem, de már nem lehet mit tenni.

- Nem lehet mit tenni? -kérdez vissza Harry.

- Nem -rázza a fejét Liam, majd kémlelve körül néz, de nincs senki a közelben.

- Itt gyerekek halnak meg -mondja lassan Harry.

- Tudom -nyel egyet Liam zavartabban, látható ahogy mozog az ádámcsutkája.

- Biztos lehet valamit tenni.

- Mi is ugyanúgy be vagyunk zárva -rázza meg a fejét Liam - Én pedig egyedül semmire nem vagyok képes. Most viszont menj az udvarra, mielőtt még jön valaki.