the kids in the dark |HU!larry™|

161

Három napon belül két rész???!!! Még ilyet!

- Harry!

Harry nem tudja mihez kezdjen a hanggal, hiszen nem lát és nem érez semmit. Olyan távolinak tűnik, mintha valaki a messzeségben kiabálna.

Hosszú idő telik el, míg hallja újra hallja a hangot.

- Baszki, Harry! Térj magadhoz. Nem lehet, hogy meghaltál!

Ez egy kicsit közelebbről hallatszik, és Harry feletébb meglepőnek tartja, hogy nem tudja megkülönböztetni, hogy egy fiú vagy lány hang beszél hozzá. Hozzá beszél?

- Segíts már rajta!

Harry érez egy villanást. Vagy lát? Nem tudja eldönteni. Olyan, mintha a sötét egy pillanatra kiszakadt volna, és kilátszódna a repedés alól a valóság. Ez a hang a valóság?

- Hogy segíthetnék? Ha élni akar, fel fog ébredni.

Harry nem akar élni.

- Azt hittem orvos vagy!

- Az voltam, nem varázsló, nem tudok segíteni rajta.

Harry nehezen rakja össze a szavakat. Miért hallja ezt? Róla beszélnek? De kik, és miért?

- A francba! Olyan nyugodt vagy, de ő nagyon fontos!

- Látom, és segítenék is, ha tudnék.

Harrynek fogalma sincs kik ezek és nem tud gondolkozni se. Hiába próbál mozdulni, nem érzi a testének egy tagját se. A mondatok is csak beúsznak az elméjébe, aztán szépen kisuhannak.

- Ezt nem hiszem el.

- Nyugi, fel fog ébredni.

- De mi van, ha addigra jönnek értem? Harry, ha hallasz, kérlek ébredj fel.

Harry hallja, de nem tudja, hogyan kell felébredni.

- Nem lélegzik, Ed, csinálj valamit!

- Menj arrébb!

Harry érzi a szívverését, de nem úgy mintha a mellkasában lenne, sokkal inkább, mintha önmaga lenne a dobbanás. Aztán... olyan, mintha újból megszületne és először kapna levegőt. Fáj, ahogy a levegő betölti a tüdejét, és ahogy szétáramlik az oxigén, úgy érzi ismét a testét életre kelni. Harry csak annyit vesz észre, hogy köhög.

- Istenem, sosem örültem még ennyire neked -öleli át egy kar szorosan, egy pillanatra, és Harry csak ezután nyitja ki szemeit.

- Danielle? -kérdezi döbbenten Harry, két köhögés közt.

- Igen, én vagyok, de nincs sok időnk -tolja el magától a lány Harryt.

- Danielle... -mondja Harry újra, annyira szédül, és homályosan lát, hogy azt se tudja képzelődik-e.

- Figyelj rám jól, mert nagyon fontos amit mondani fogok.

- Hol vagyok? -kérdezi Harry visszafeküdve a földre.

- Az nem fontos -hadarja Danielle - Jegyezd meg, amit mondok. Ne adjátok fel a lázadást, tudom, hol vagyunk, talán segít nektek.

- Álmodom?

- Nem, Harry! Itt vagyok. Figyelj rám!

Harry lassan a lány felé fordítja a fejét, tényleg Danielle, sokkal jobb állapotban, mint utoljára látta.

- Louis... Itt van Louis?

- Louis... -kezdi Danielle, szürkés-kék szemei szomorúnak, de inkább szánakozónak tűnnek - Nincs itt.