Őrület Vonat×Egyszer Élünk

11. rész

- Itt jó lesz? - nyújtotta ki a kezét egy asztalra mutatva Zack.
- Naná. - kihúzta nekem a széket, hogy leülhessek rá - Hűha, micsoda úriember. - böktem meg a vállát, mire mindketten elmosolyodtunk.

Az étterem nagyon szép volt. Megvolt a hangulata. Mint az 50-es évek beli amerikai éttermek, reggeliző stb. helyek.
Tipikus piros szín a legtöbb helyen.
Például piros asztalok. Ezüstös fém szegéllyel.
Nagyon klassz volt.

- Mit isztok? - jött oda egy pincér, majd mindketten odafordítottuk fejünket.
- Én bubis vizet. - mondtam.
- Én egy Pepsi kólát. - mondta Zack is.
- Rendben akkor mindjárt hozom. - elsétalt a pincér, mire visszafordultunk egymással szembe. És folytattuk a beszélgetést. Egy kis viháncolással vegyítve. Azt hiszem. De nem biztos.

- Hát de akkor se mondtam el! - nevettem.
- De én meg kitaláltam. - Ő is nevetett.
- Ez akkor sem ér! Te csak ne találgass ilyenekről! - és erre megint felémnyúlt és elkezdett csikizni.
- Ne már. Hagyd abba! - már annyira nevettem, hogy szinte alig kaptam levegőt.
- De én keresem a legcsikisebb pontod. És kész. - mosolygott.

- Az italuk! - szólt közbe a pincér, amire mindketten rendesen visszaültünk a helyünkre és mosolyogva támaszkodtunk, mint az 5 évesek, akik el akarják hitetni másokkal, hogy normálisak.
- Köszönjük! - mondta Zack, én meg csak tovább vigyorogtam.
- Valamit enni hozhatok esetleg? - kérdezte a felszolgáló.
- Hölgyem? - vicceskedett Zack, én pedig csak próbáltam visszafolytani a nevetést.
Több-kevesebb sikerrel.
- Van. Ő. Khm. Salátájuk? - próbalkoztam én, de mint mondtam volt a siker dolognak "kevesebb" része is.
- Van. Kis vagy nagy adag?
- Kicsi.
- Öntetet hozzá?
- Igen. Majonézt, csak simán ha lehet. Köszönöm. - mondtam. Amúgy annyira azért nem vagyok válogatós.
- Én meg kérnék rántotthúsos menüt, sültkrumplival, ketchappal, és egy rántottsajttal. Ennyi. - Zack is kért.
Majd amikor a pincér mindent felírt elsétált.

- Ez a jó öreg Pepsi még mindig állati. Kérsz? - kérdezte Zack.
- Öhmm. Még sose ittam. - nevettem, de nem viszonozta. Tátott szájjal meredt rám, miközben én szürcsölgettem a finom italt.
- Micsoda? - kérdezte meglepődötten.
- Tényleg. Haha. - nevettem kissé kínosan.
- De hogy - hogy?
- Hát...mindig ilyen természetes, vagy bio, vagy gyümölcs szarokat ihattam. Ilyet soha nem engedtek. - mosolyogtam.
- Azta! Az durva. Hogy bírtad ki? - viszonozta a mosolygásomat.
- Egyszerű volt. Mivel nem ittam, nem tudtam milyen isteni. Így meg tudtam állni. De most félek nem fogom tudni. - és mire végeztem a mondandómmal kiittam az utolsó kortyot belőle - Upsz. Bocsi. - ferdítettem el a szám.
- Ugyan semmi baj. Észre sem vettem milyen hamar kifogyott. Hozzak még neked?
- Megtennéd értem? - váltottam bociszemre.
- Naná hölgyem. - válaszolt bóhókásan, és egy másodperc múlva már ott is termedt 2 kólával.
- Egyet az úrnőnek, egyet pedig. Hm... - hatásszünetet tartott - nekem.
- Agyament vagy tudtad? - kezdtem el kortyolgatni az italom nevetve.

5 vagy 10 percen keresztül néma csendben ültünk. De nem baj így tudtam a saját gondolataimban is furikázni. Nem csak a Pepsi és a kedves zöld szempár világában.

- Ez után hova szeretnél menni? - kérdezte, miközben kihozták a kaját.
- Hát nem hinném, hogy jó..szóval, hogy jó ötlet lenne.
- Miért? Haza kell menned?
- Nem. Nem csak...
- Van jobb dolgod? - mosolygott és államnál fogva felhajtotta a fejem. - Nézz a szemembe! - majd a padlóról egyenesen a szemébe néztem. - Van jobb dolgod?
- Nincs.
- Helyes. - és ismét elkezdett csikizni.