Őrület Vonat×Egyszer Élünk

12. rész

- Mióta vagy úton? - kérdezte Zack, miközben mind a ketten zsebretett kézzel rugdostuk a kavicsokat az út szélére.
- Egy napja.
- És hol aludtál? Csak nem aluljáróban? - nevetett.
- Haha nagyon nevetséges. Ha ennyire tudni szeretnéd kórházban. - mondtam büszkén, magam sem tudom miért.
- Ó. Én. Ne haragudj, nem gondoltam komolyan. Hogy - hogy bent voltál? - kérdezte aggódva.
- Tudod mi az a pánikroham ugye? - kérdeztem vissza.
- Azt hiszem. Hallottam róla, de azért elmondod légyszi?
- Annyi, hogy. Néha. Csak úgy rámtör egy érzés, ami a hatalmába kerít. Összeesek, sírok, és addig nem tudom abbahagyni, amíg el nem alszok. Ez valakinél máshogy van, de velem nemnagyon tudnak mit kezdeni, mert amíg ébren vagyok nem hagyom abba.
Pedig mindennél jobban szeretném.
Szörnyű érzés. És a legrosszabb, hogy...
Akármikor előtörhet. És félek. Volt, hogy hónapokig ki sem mentem az utcára.
- Azta! Igazán sajnálom.
- Ugyan, nem kell! Megszoktam. - nevettem. De azért. Annyira nem volt vicces, amit mondtam, de próbálkoztam magamra erőltetni.
- És mi az az érzés, ami rádtör ilyenkor?
- Mi vagy te pszichológus? Magadról még alig beszéltél! Rajtad a sor.
- Majd rajtam is lesz. Ez után. Vagy megint megcsikizzelek? - közelített a kezével mire hátráltam.
- Jó! Jó....szóval. Képzeld el, hogy valaki elkap az utcán. Rossz dolgokat tesz, vagy csak simán gonosz. Vagy lehet nem is egy szimpla idegen, hanem egy ismerős. De gonosz. És te úgy érzed egyedül vagy, és nem vagy biztonságban. Hogy valaki bántani fog. És senki sem segít rajtad. Félelem. Na ilyen érzés a pánikroham.
- Uram Isten! Ezzel hogy tudsz együtt élni?
- 4 év alatt megszoktam. Csak felkelek valahol, ahol nyugtatgatnak.
- Ne szivass. 14 éves korod. Ahh. Ez..azta. Jézus. Durva. Nem tudod legyőzni?
- Most komolyan. Te jössz. És nemleges választ nem fogadok el! - háborodtam fel.
- Ani! - úgy tűnt Ő is. De komor tekintetem láttán megenyhűlt - Jól van ha ezt szeretnéd. 2 hét múlva 23 éves leszek.
Sokat edzek. Megnyugtat. Levezeti a feszkót. Szüleim valahol Amerikában vannak. Nagyapám nemrég halt meg, egy idióta volt osztálytársam miatt. Aki egy vadbarom. És a nagyimmal éltem. De. Úgydöntöttem elkezdek élni...
*hatásszünet*
Megfelel a monológ hölgyem? - kérdezte, miközben leültünk egy padra, a kis tó széléhez.
- Hogyne. - nevettem - Részvétem! - váltottam szomorkásra.
- Köszi, de megvagyok. Az emlék megmarad, mikor kissrác koromban együtt szereltük a kertben a bicóm. - majd lökött egyet rajtam az oldalával.
Én meg visszalöktem. Megint meglökött.
- Hogy képzeled, hogy egy hölgyet meglöksz? - kérdeztem megkomolyodva, mire Zack megállt, és szinte láttam a tekintetében, hogy egy kicsit beparázott, de nem gondolta komolyan. Úgyhogy újra löktem rajta, de úgy már lecsúszott volna a padról, ezért lendületében még fel tudott gyorsan állni.
- Na! Pedig megnéztem volna hogy milyen seggest vetsz a földre. Vagy vízbe jobban szereted? - röhögtem nagyokat, mire felkapott a kezébe és lendítette azt, hogy bedobjon a tóba de szerencsére nem tette. Csak pördült egyet. Majd szorosan magához húzott.
- De hisz egy napja sincs, hogy ismerlek. - súgtam a fülébe, miközben akaratlanul is átöleltem.
- Akkor imerjük meg egymást Ani! - súgott vissza. Csak mosolyogva bólógattam egyet.
- Zack! Ezt te is látod? - nagyon megrémültem, mikor megint megláttam. Megint az az alak. A fák mögül bámult. Mozdulatanul.

Ez kikészít engem.

- Miről beszélsz?
- Arról! - emeltem fel a mutató ujjam. Zack lerakott a földre, és kereste mi után mutattam, de nem találta.

- Nem látom. - mondta. Ez nem nyugtatott meg ugyanis láttam besuhanni a többi fa közé. Ahol láthatatlanná vált számunkra.
- Persze mert baszki elfutott! - tört ki belőlem a zokogás, miközben nagy erővel lehuppantam a padra, majd magzatpózban folytattam a sírást.
Zack leült mellém, és a hátamat simogatva nyugtatott és csitítgatott, ami jól esett.
Szép lassan abbahagytam.

- Megkeressem neked? Utánamenjek?
- Nee! Nem...ne menj el légyszi. - kértem, mire Ő bólintott egyet.

- Gyere keressünk egy szállást! - mondta, és elkezdtünk sétálni a belváros felé.