Őrület Vonat×Egyszer Élünk

25. rész

Május 13. hétfő

Azt hiszed ez életem szerelmének a története? Vagy hogy majd Zack kirángat ebből és minden jó, happy end?
Nagyot tévedtél.
Nem létezik happy end!
Pont az ellenkezője.
Tudod hol vagyunk most Zackkel?
A pszichiátrián.
Azt mondta elege van belőlem és, hogy itt a helyem. Persze az itteni orvosoknak úgy szólt, hogy jövünk, hogy "aggódik értem".
Nem tudom, hogy a k*csög Zack mondta, csak azért, mert orvossal beszélt, vagy a rendes Zack őszintén. Én már semmit sem értek.
Most épp a pszichiáterre várunk.
Zack nagyon begurult, ezért jöttem el. Nem hagytam magam, de a végén muszáj volt.
Innentől csak találgass miért...
1.: hosszú és bonyolult lenne leírni
2.: az utóbbi időben sokszor kutakofott a cuccaimban. A naplóm is megnézte.
Mondanom sem kell. Nagyon pipa lett.
Ahh. Jön az "orvos"...

Elraktam a tollam és a naplóm, felálltunk és bemutatkoztunk. Egy nő volt. De jött egy másik is. Ő pedig férfi.

Csak ne Őt...nem akarok egyedül lenni. Egy férfival...

Hála az égnek Zack ment vele (persze ellene, volt ugyanis idézem: "engem hozott ide" [...]), én pedig a nővel.

Bevitt egy szobába. Ott minden nyugis volt. Beszélgettünk, persze akaratom ellenére.
Túl sokat akart megtudni.
Nem mindenre válaszoltam nyilván.
Ki teregeti ki az életét?
Mondtam annyit, hogy elkezdtem a saját életem, azóta nem találkoztam a szüleimmel és megismertem Zacket. Ennyi.

- Nézd kedves Anastasia. - furcsán néztem rá. Avagy kérdőn. Kinek mi - Nem jó híreket kell közölnöm veled. Nem is egyet.
- Essünk túl rajta..- sóhajtottam, majd hátradőltem.
- Zack. Tudod...beteg.
- Tessék? - leesett az állam.

Hogy...mi? Hogy lehet? Milyen beteg?

- Egy bizonyos betegsége van. Amit úgy hívnak skizotíp személyiségzavar.

Ne sírj..nem láthatja, hogy gyenge vagy.
Ne tedd. Nem szabad. Csak nézz előre.
Jó kislány.

- Ez a betegség a beteget teljesen kifordítja önmagából. A páciens másnak adja ki magát. Mert azt is hiszi, hogy más. Nem vett észre erre utaló jeleket?
- Én...én. Nem tudom. - mondtam. Le voltam sokkolódva...

"Örülj neki...legalább együtt lehettek bolondok!"

Kussolj...nem őrülhetsz meg Ani! Nem.
Idióta hangok...

- Tudja ez nagyon veszélyes lehet. Mindenkire Zack környezetéből. Ki tudja "kivé" és hogyan alakul át.
- És bezáják valahova? Bent tartják? Diliházba kerül?? - kérdezgettem aggódva.
- Nyugodjon meg. Csak hetente kezelésekre, illetve terápiára kell járnia.
Egy nagy kő esett le a szívemről, mikor neki újra visszakellet építenie a belepofázásával.
- Az a baj, hogy még nincs vége. - ismét csak kérdőn, szinte már dühösen néztem rá - Tudod...van a lelkeden sok - sok teher. Ha nem mondod el, mi orvosok akkor is tudjuk. Nézd én erre szakosodtam..- jajajaja - Már van tapasztalatom...És mivel ezeket a terheket cipeled, nagy súlyt raksz az elmédre és a testedre egyaránt. Kihat rájuk. De nem ragozom tovább, kimondom. Ugyebár tudsz a pánikroham nevezetű betegségedről. - bólogattam.

Betegség...beteg vagyok?

- Egyre lejjebb mész és tudod...már nem csak pánikbeteg vagy.
- Hogy mi?
- Üldözési mánia, mániákus depresszió, súlyos paranoia, emellett sok olyan fóbiád van, amik nagyon elfajultak de...ami a leginkább veszélyes és pusztítja a tested az az, hogy....- a fejem lehajtottam. Szemeim becsuktam. Pár könnycsepp elő is tört, de nem foglalkoztam vele. Szinte észrevehetetlen volt. Csak vártam mit válaszol, mennyire lesz durva, vagy akármi. De nagyon féltem.

Követem anyámat? Nem az nem lehet. Nem lehetek én is bolond. Nem. Lehetetlen. Elmegyógyintézet?