The Alpha /BEFEJEZETT/ - The Reign Chronicles I.

Chapter 32

  - David sajnálatát fejezi ki az erdőben történtekkel kapcsolatban és...
  - Köszönöm, Sam, innen átveszem! - hallatszik egy higgadt, mégis ellentmondást nem tűrő hang az ajtó felől, amin egy férfi lép be.
  Nyugtalan tekintete, amiben mintha most is tűz izzana végigsöpör a szobán és rajtam állapodik meg. Elborzaszt a látvány. Dave szemmel láthatóan megváltozott.
  Az ablaknál álló Alex keze ökölbe szorul, Janet morogva pattan fel a bátyja mellől és minden bizonnyal neki is ugrana a hívatlan vendégünknek, ha nem lépnék elé és kapnám el időben a karját.
  - Janet! - szólok rá élesen.
  - Engedj el! - sziszegi tagoltan. - Most megölöm!
  - Az én házamban senki nem öl meg senkit! - szorítok a fogásomon.
  - Mindigis szórakoztatónak találtam a lányok gyermeteg civakodásait, de erre most nincs időnk - fonja karba a kezeit az ajtóban álló idegen.
  - Istenre esküszöm, David, ha még egyszer így mersz beszélni velem nem fogom vissza Janetet és még előtte kaparom ki a szemed! - fordulok vészjóslóan a fiú felé. - Fehér zászlót lengetve érkeztetek, legalábbis Sam, akit be is engedtünk, de te nem vagy kívánatos! Tudd hol a helyed!
  - Nekem kéne tudnom hol a helyem?! Nem, ebben a szobában csak egy ember van, aki pályát tévesztett és az Felséged!
  - Ismét párbajra hívsz, David? - ráncolom a homlokom.
  - Az előbbi is csak a szerencsén múlt... Pontosabban azon, hogy beáldozta az egyik farkasát - bök az állával az ágyon fekvő Jake felé.
  Janet kirántja magát a karomból, de utánaugrok és ezúttal átkarolva fogom le.
  - Elég! - kiáltom. - Itt ma este nem fog vér folyni! Éppen elég kárt okoztál! Nem akarsz inkább arról beszélni, hogy miért lettél te is ilyen tüzes?
  - Az egy... ajándék volt - süti le a szemét.
  - Fenyegetővé váltál! Fel sem tudod fogni, hogy az mivel jár! Láttam már ilyet és szeretném ha leállnál ezzel!
  - Nekem te nem parancsolsz!!! - tör ki belőle.
  Janet összerezzen a karjaimban, de én nem ijedek meg, sőt még azt is látom, hogy a fiú keze vörösen felizzik és még a távolságtartó magázást is elfelejti.
  - Kezded elveszíteni a fejed, Dave.
  - Nem tudsz te semmit! - köpi a szavakat.
  - Épp eleget tudok. Többre nem vagyok kíváncsi a fajtáddal kapcsolatban. Tudom, hogy pusztítás jár utánatok és az elmétek elborul. Vakmerőek lesztek és kihal belőletek az emberségesség. Szóval utoljára ismétlem meg: távozz!
  Összehúzza a szemét, a keze ismét felizzik.
  - Sam, indulunk! - veti oda a fiúnak, majd megfordul és szinte futva rohan ki az ajtón.
  A másik fiú egy utolsó, bocsánatkérő pillantást vet ránk és ő is távozik.
  Lazítok a szorításomon, mire Janet kilép a karjaim közül.
  - Miért nem engedtél? - kérdezi vádló hangon.
  - Mert fontos vagy nekem - sóhajtom. - Sam valószínűleg megtámadott volna és nem akartam, hogy több farkasvér folyjon. De elhiheted, hogy nehezemre esett, mivel egyetértek veled.
  - Néha annyira csodállak, Grace - süti le a szemét.
  - Nem akartok valamiről beszélgetni? - fordulok a két fiú felé. - Mindjárt elpirulok...
  - Már késő - mosolyodik el Jake. - De tény, hogy nem áll rosszul.
  - Lázas vagy! - rázom meg a fejem.
  - Khm, akkor én most megyek - vakarja a tarkóját Alex.
  - Miért? - kérdezzük egyszerre Janet-tel.
  - Mert dolgoznom kellene? - válaszol cinikusan.
  - Szükségem van rád - legyintek. - A királnyőnek senki nem mer ellent mondani. Vagy te igen?
  - Isten óvjon! - emeli fel védekezően a kezeit.
  - Helyes - bólintok mosolyogva.
  - Grace, meddig leszek a foglyod? - kérdezi égnek emelt tekintettel Jake.
  - Amíg jobban nem leszel.
  - És ezt ki ítéli meg?
  - Az orvosok és én. Felelősséggel tartozom érted.
  - Igenis, anya - neveti el magát.
  - Tényleg, anya! - csap a homlokára Janet. - Mostanra biztosan feltűnt neki, hogy nem vagyunk otthon! Mit fogok mondani neki?!
  - Hogy az erdőben járt és megtámadta egy vaddisznó - javasolja Alex.
  - És mit keresett az erdőben? - ráncolja a homlokát Janet.
  - Alvajárt - vonom meg a vállam.
  - És én?
  - Láttad és utána mentél.
  - És engem nem bántott a vaddisznó? Ez nagyon sántít...
  - Akkor találj ki valami jobbat! Kreativitás, húgi! Én már párszor kimentettem magamat. Meg egyszer minket - ül fel az ágyban Jake.
  - Jó, megoldom - mondja Janet inkább magának, mint nekünk. - Sziasztok!
  Úgy általánosságban int mindenkinek, majd kilép az ajtón.
  - Sajnálom, de tényleg mennem kell! - tárja szét a karjait Alex.
  - Maradsz! - jelentem ki.
  - Veletek? Harmadik kerékként? Kizárt! - rohan az ajtó felé.
  - Akkor legalább szólj az orvosnak! Kérlek! - kiáltok utána.
  - Ahogy Felséged parancsolja!
  Mosolyogva, a fejemet csóválva fordulok vissza Jake felé.
  - Nem mintha nem élvezném a társaságodat, de nekem nincsenek, tudod... "királynői teendőid"?
  - Ugyanolyan vagy, mint voltál, Jake Eagleston - mosolyodok el. - De amúgy igazad van, és ez a másik oka, hogy most megyek is! Ha csak nem szeretnéd, hogy maradjak...
  - És fosszam meg az országot az uralkodójától? Milyen hazafi lennék én?
  - Mint Alfád felelősséggel...
  - Ne kezdj megint bele! Janet a húgom, én is tudok olyat mondani, amitől elpirulsz! Inkább menj! - neveti el magát.
  - Valóban az lesz a legjobb! - húzom be a nyakam. - Gyógyulj meg!
  - Azt hiszem nincs más választásom - vonja meg a vállát. - Különben örökre itt kell maradnom.
  - Arra mérget vehetsz! Erről nem nyitok több vitát!
  - Jó ég, tényleg úgy beszélsz, mint az anyám!
  - Néha úgy is érzem magam, mintha én lennék mindegyikőtök anyja - sóhajtok.
  - Szerintem ez így is van rendjén Miss Alfa.
  - Na jó, most már tényleg megyek! - fordulok meg gyorsan, hogy ne lássa a hatalmas mosolyomat, amit még akkor sem tudok elrejteni, amikor már a palota másik felében járok.

Sziasztok! Ezúttal egy kéréssel fordulnék hozzátok, ami a következő lenne: az On my mind című könyvembe kiraktam egy szavazást, hogy milyen fanfictiont kezdjek el írni! Kérlek szavazzatok! 😘