The Alpha /BEFEJEZETT/ - The Reign Chronicles I.

Chapter 34

  Eddig eszembe sem jutott, hogy a vár börtöne ilyen rossz állapotban lehet. A szalmából font ágy túl kemény, és szinte biztos vagyok benne, hogy előbb a sarokban egy patkányt láttam. Vagy egy kisebb méretű kutyát...
  Körbenézek. A falakon a karcolásnyomok arról árulkodnak, hogy valaki puszta kézzel akarta kiásni magát a köveken keresztül, de néhány strigula is megtalálható itt, az egyetlen ablak alatt, ötösével áthúzva.
  Bár én a rövid uralkodásom alatt senkit sem dobtam ide, azért gondolatban bocsánatot kérek az elődeim nevében is mindenkitől, aki itt szenvedett.
  Hanyatt dőlök a kemény ágyra és a plafont kezdem tanulmányozni. Ha egyszer kijutok tuti, hogy felújítjuk a helyet. Ha egyáltalán én leszek még a királynő...
  Most komolyan, hogyan jutottam ide? És hogyan tovább?

  A dolgozószobában ülök és megpróbálom átlátni a papírhalmot, amit a távollétemben pakoltak le az asztalomra. Sóhajtva megdörzsölöm a halántékomat, amikor a farkasérzékeimnek köszönhetően gyorsan közeledő lépteket hallok.
  Valami baj van hasít belém és felállva fogadom az őrség négy tagját, akik szinte betörik az ajtót.
  - Grace Elizabeth Graedour! A Királyi Testőrség főparancsnokaként felszólítom, hogy mondjon le önként a trónról a jogos örökös javára...
  - "A jogos örökös javára"? - pislogok értetlenül. - Én vagyok az, Mark! Apám volt az előző király, emlékszik? Még a királyság is a házunkról van elnevezve! Tudja, a Graedour Birodalom, amiben élünk!
  - És előtte tudod-e hogy hívták? - lép be valaki olyan az ajtón, akire egyáltalán nem számítok.
  Keresztbe fonja a karját a mellkasa előtt és kérdőn pillant rám.
  - Előtte? - hápogom döbbenten.
  - Mielőtt apád idejött és feleségül vette anyádat. Sőt, még a nagyapád uralkodása előtt...
  - Akkor még nem is volt királyság...
  - Pontosan - bólint. - Orpheonnak hívták és egy szabad városállam volt. Egy bizottság igazgatta, aminek az elnökéről nevezték el. Amíg az erdőben rohangáltunk sosem kérdezted a teljes nevem - indul el felém. - Nos, David Edward Orpheon, személyesen.
  Teljesen ledermedve bámulok magam elé. Orpheonról hallottam már, de sosem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hiszen azóta számítunk igazán, amióta területeket szereztünk, vagyis ország lettünk, vagyis Graedour alapítása óta.
  - És most valami régi hülye városállam neve miatt követeled a trónt, amihez amúgy semmi, de semmi jogod nincs? - vonom fel a szemöldököm.
  - Ezt azért nem mondanám... - sóhajt színpadiasan. - Grace, ha jól tudom neked meg kellett tanulnod az országunk törvényeit. Elmondanád nekünk a tizenharmadikat?
  Lehunyom a szemem. Nem! sikítja minden porcikám. Nem lehet igaza!
  Pedig tudom, hogy sajnos így van.
  - "A Birodalom, mely neve mostantól Graedour utolsó törvénye pedig a következő lészen - szavalom. - Ha a király férfi örökös nélkül hal meg, leánya követheti a trónon egészen addig, amíg az uralkodói családból egy férfi - akár arany, akár oldalsó ági leszármazott - nem áll készen arra, hogy a helyébe lépjen, átvéve a királyságot..."
  Az utolsó szavaknál elcsuklik a hangom dühömben.
  - Nem teheted! - sziszegem. - Nem vagy családtag!
  - Attól tartok, hogy mégis! - mutatja fel a kezében lévő papírt, amiben egy szépen megrajzolt családfa van.
  Elborzadva nézem a vonalat, ami az anyját a mi családunkhoz köti.
  - Idefigyelj, Dave! Nem érdekel mennyire haragszol rám és hogy milyen családfákat rajzolgatsz! Jól figyelj: Nem. Adom. Át. A. Királyságomat!
  - Sejtettem, hogy ezt fogod mondani - sóhajt. - Pedig én megpróbáltam...
  Int egyet, mire a katonák közül kettő hátrafeszíti a karom és megkötöz, a másik kettő pedig a lándzsáját felém szegezve áll a férfi két oldalán.
  Ha egy pillantással ölni lehetne, Dave ebben a szent minutumban holtan esne össze, de mivel nem lehet, ezért csak dacosan meredek rá.
  Ő a gyilkos tekintetemre fittyet hányva közelebb lép.
  - Köszönök mindent, Alfa - suttogja a fülembe. - Te vezetsz pusztulásba mindenkit, akit szeretsz. Habár, édesanyádat lehet, hogy megtartom...
  Nem várom meg, hogy befejezze a mondatot, felhúzom a térdem és egyenesen az ágyékába vágom, mire fájdalmasan felszisszen, ami elégedettséggel tölt el.
  - Az a baj veled, Dave, hogy lebecsülöd a nőket. És ez lesz a veszted...
  - Kire... ? Mégis kire gondolsz, kid van még? - nevet. - A szeleburdi gróflány, aki fiúnak néz ki? Vagy anyád? Nem, Grace, te értékeled túl a nőket. Itt vagy te, a legjobb példa mind közül: hány napig is uralkodtál? És mire mentél vele? Megváltottad a világot? Nem. Jó döntéseket hoztál? Nem. Jobb lett az élet a királyságban? Lássuk csak... Nem! A nők képtelenek uralkodni, Grace! Nem megy nekik! Hogy miért? Nos, gondolkozz el ezen te magad! Lesz rá időd, ígérem!
  - Szemét! - sziszegem, ahogy az őrök kivezetnek.
  - Ó, és Grace! - kiált utánam. - Hamarosan küldöm a barátaidat!
  Megtorpanok. - Nem teheted!
  - Dehogynem! - hallom a hangján, hogy mosolyog. - És nem csak, hogy megtehetem, meg is fogom tenni!
  A számat rágva gondolkozom, miközben a katonák, a saját katoáim vezetnek egyre lejjebb, mint egy foglyot. Tudom hova megyünk, ezért a szökésemet tervezgetem. Engem nem lehet csak úgy bezárni...
  Az egyik lépcsőfordulóban úgy teszek, mint aki megbotlik és amikor az egyik katona utánam kap lefejelem, majd a másikat kigáncsolom és lerúgom a lépcsőn.
  Visszaszaladok az első emeletre, egyenesen a királyné szobája felé és közben imádkozom, hogy ottlegyen.
  Szerencsém van, az ajtó résnyire nyitva áll, ezért belököm és hálát adok azért, hogy ott tartózkodik, akit keresek.
  - Grace...
  - Nincs időm, szólnod kell Neki, hogy el kell tűnnie! - mondom és már hallom a léptek dobogását.
  - Mi... ? - pislog értetlenül.
  - David átvette a hatalmat! - kiabálom tagoltan. - Mondd el Neki és azt is hogy sajnálom, és sze... ne, ezt ne mondd meg! Csak annyit, hogy majd gondolok rá! Szeretlek!
  Hagyom, hogy kivonszoljanak a szobából és nem tanúsítok további ellenállást, békésen lépdelek a börtön felé. Tudom, hogy csak rontanék a helyzetemen és esetleg a többiekén is. Az kéne még, hogy esetleg őket is kivégezzék miattam...
  Tényleg, mi van ha kivégeznek? merengek, amikor rám csukják a rácsos ajtót. Vajon Dave milyen halált szánna nekem? Golyó? Nem, olyan kegyes biztos nem lenne. Kötél? Nem rossz, azt a város főterén lehetne csinálni rengeteg ember előtt. Vagy halálra éget a képességével?
  Hm, szerintem tuti a kötelet választaná. Sőt, milyen feltételes mód?! Lehet, hogy választja...
  Kínosan nevetve fordulok az oldalamra. Hogy romolhatott el megint egy pillanat alatt minden?!