The Alpha /BEFEJEZETT/ - The Reign Chronicles I.

Chapter 25

  - Hogy van az országunk királynője? - lép be halk kopogás után a dolgozószoba ajtaján anyám.
  - Leginkább fáradtan - mosolygok rá.
  A kezében tartott friss virágokat beteszi az asztalomon lévő vázába, majd megkerüli a nehéz mahagóni bútort és hátulról átkarolja a vállamat.
  - Na, ki van még hátra ma? - kérdezi.
  Sóhajtok. - Az egyik gróf fia és a Királyi Tanács - masszírozom a halántékomat.
  - Sima ügy - nyom egy puszit a fejemre, majd elindul az ajtó felé.
  A kettőnk kapcsolatán gondolkozom, amíg távozik. Alig egy hete vagyok királynő, de azóta sokat javult a viszonyunk. Persze ezt lehet, hogy inkább a király halálának kéne betudnom, így én maradtam az egyetlen élő családtagja, tehát minden szeretete rám irányul.
  A gesztusai és az ölelései jutnak eszembe, és hogy ezek mennyire hiányoztak kisebb koromban anélkül, hogy tudtam volna róla.
  - Ügyes legyél! - kiabál vissza sem nézve, majd behúzza maga mögött az ajtót.
  Egy hatalmasat sóhajtok, miközben a fejemet az asztalom hűvös lapjához nyomom. Életemben nem éreztem még magam ennyire fáradtnak. Az elmúlt napokban ért stressz a királynői poszttal járó kötelezettségek miatt, az álmatlan éjszakák, amiket a falkán és a még mindig olyan titokzatos ellenséggel kapcsolatos tervek szövögetésével töltöttem - mert biztos, hogy kint ólálkodik valahol, ezt a zsigereimben érzem - megtették a hatásukat.
  Két határozott kopogás hallatszik az ajtó felől.
  - Igen? - kiáltom, majd gyorsan felemelem a fejem.
  Sajnos lassú vagyok és az ajtón belépő Jake Eagleston még pont látja, hogy eddig azt az asztalon pihentettem, mire kérdőn felhúzza a szemöldökét, de nem tesz semmilyen megjegyzést - amiért mellesleg nagyon hálás vagyok.
  Az intésemre helyet foglal a velem szemközti széken.
  - Mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel veled... - kezdi egyből a közepébe csapva, de a rendre utasító pillantásomra megakad. - Sajnálom, de képtelen vagyok tovább magázni téged. Egyszerűen nem megy...
  - Nem gond, igazából erről is akartam beszélni csak... - sóhajtok. - Mindegy, folytasd!
  - ...más volt a szagod, más volt a kisugárzásod - lendül bele újra. - Tudtam, hogy valami nincs rendben. Aztán Janet rájött, igaz?
  - Igen - bólintok. - Meglátott, amikor visszaváltoztam.
  - Hogy rakhattál rá ekkora terhet? - pattan fel a székből, miközben a szemében az indulat tüze lobog. - Szinte belebetegedett, hogy még nekem sem mondhatja el! Ő még csak egy gyerek, Alfa...
  - Grace. Kérlek szólíts Grace-nek... - szakítom félbe, majd lehunyom a szemem és elkezdek magamban számolni, hogy ne kezdjek el üvöltözni vele. - És szerinted én ezt így terveztem?
  - Fogalmam sincs, hogy tervezted, mert sosem osztasz meg velünk semmit, rémlik?! - emlékeztet.
  - Igazad van - állok fel én is. - Eddig alig mondtam el nektek valamit, de hidd el, meg volt rá az okom! Tudtam, hogy így fogtok reagálni...
  - Nem volt jogod előre eldönteni, hogy hogyan fogunk reagálni!
  Hirtelen feszült csend támad a szobában. Csak a sarokban álló nehéz óra ketyegése hallatszik.
  - Nektek pedig nincs jogotok eldönteni, hogy egy nő mire képes vagy hogy mennyire született irányításra, mert erről szól az egész, nem igaz? - kérdezem a kelleténél élesebben.
  Ezúttal a kellemetlen, kínos csend tölti be a köztünk lévő távolságot. Jake lehajtja a fejét.
  - De igen. Dave szerint egy nő nem való uralkodónak...
  - És te mit gondolsz? - kérdezem a tekintetét keresve és megnyugodok, amikor végre felnéz, mert szilárd eltökéltséget találok benne.
  - Azt, hogy Dave sem lehetne jobb Alfánk - mondja halkan.
  Ismét kínos csend. Lesütöm a szemem és meg mernék esküdni rá, hogy elpirultam.
  - Khm - köszörülöm meg a torkomat. - És a többiek? Tudnom kell, mielőtt újra átváltozom...
  - Világos - mondja Jake, miközben a cipőjét tanulmányozza. - Janet természetesen velem ért egyet, ahogy Alex is. Sam viszont Dave-vel, Ed-ről pedig semmi hír. Nem változott át, mióta... szóval mióta te sem és a városban sem látta senki. Úgy tűnik meglépett Alice-szel...
  - Talán neki van igaza - dünnyögöm. - Rendben - teszem hozzá hangosan. - Köszönöm, Jake, elmehetsz. Ma este találkozunk. Mondd meg a többieknek, hogy mindenkire számítok. Mindenkire...
  - Értem - bólint. - Viszlát, Alfa!
  - Grace! - forgatom a szemem nevetve.
  Az ajtóból még vissza nézve rám kacsint, majd határozott léptekkel tűnik el a folyosón.
  Hitetlenül megrázom a fejem, majd az állóórára pillantok, ami azt mutatja, hogy indulnom kell a Királyi Tanáccsal való megbeszélésemre.
  "Sima ügy"
  "Dave sem lehetne jobb Alfánk" visszhangzik a fejemben, mire egyre magabiztosabb léptekkel szelem a folyosókat.