The Alpha /BEFEJEZETT/ - The Reign Chronicles I.

Chapter 39

  Bármilyen drámai is tud lenni ha a főhős egy határozott mozdulattal egyszerre csapja ki egy ajtó két szárnyát, majd egyenesen, a legnagyobb nyugalommal besétál oda, ahol az ellenfele tanyázik, én mégsem ezt a megoldást választom, mert nem kockáztathatom meg, hogy bárki - főleg David "király" - meglásson, másrészt pedig olyan kiállásom sincsen, mint az embereknek, akik szeretik az ilyen hatásos belépőket.
  Bár a csapkodós változat talán mégis jobb megoldás lehetett volna, mert az önbizalmamnak is adott volna egy lökeket, ami jelen helyzetben sokat segítene.
  - Ez nekem nem fog menni! - rázom a fejem.
  - Az ajtón is besétálhatsz... - tárja szét a karjait Jake.
  A kezdeti lendület, ami akkor lobbant fel bennem, amikor a fiú közölte velem, hogy Dave feleségül készül venni az anyámat alább hagyott, úrrá lett rajtam a fáradtság és a gyengeség.
  A homlokomat nekidöntöm a palota hűvös, sötét kőből kirakott falának és lehunyom a szemem.
  - Igazad van - motyogom.
  - De én ezt csak viccből mondtam! Nem mehetsz be arra!
  - Pontosan! Muszáj bemennem az ablakon. Csak azt nem tudom hogy...
  - Eddig hogy jutottál be? Amikor az erdőből jöttél esténként vissza?
  - Farkasként. Egyszerűen lendületből beugrottam.
  - És most miért nem teszed?
  - Mert Dave megkétszerezte az őrséget. Megláthatnak...
  - És?
  Elgondolkozom. Ha egy őr meglát valószínűleg nem fogja elhinni, hogy egy óriásfarkas beugrik a királynő gyerekkori szobájába. Viszont ha jelenti Dave-nek az egész terv lelepleződhet.
  - Azt hiszem ezt a kockázatot vállalnom kell - biccentek végül. - Maradj itt!
  Futólépésben indulok el a kert végébe. Nem tudom mikor változok át, de amikor a falhoz érek már farkasként rohanok. Csúszva megfordulok és már száguldok is a kastély felé. Jól esik újra érezni, ahogy a levegő a tüdőmbe áramlik és a lábaim a földet tapossák.
  Szinte meg sem kottyan a távolság, ami a föld és a hálószobám ablaka között van. Már emberi alakban, féltérdre érkezve landolok a szobám padlóján megengedve egy szerény mosolyt magamnak.
  Gyorsan kihajolok az ablakon, felmutatom a hüvelykujjam a lent álló Jake-nek, majd az ajtómhoz osonok és kilesek a folyosóra.
  Odakint túl nagy a csend. Sehol egy őr vagy egy szolgáló és ez nagyon nem tetszik nekem.
  Lassan, lopakodva szelem a lépcsőfokokat és gond nélkül jutok egy emelettel lejjebb. Anyám szobája előtt sem áll őr, ezért igencsak meglepődök, amikor a kulcslyukon belesve mégiscsak bent találom.
  Óvatosan nyomom le a kilincset és lassan tárom ki a nyikorgó ajtót. A bent fogadó látvány elborzaszt.
  A királyné, az édesanyám egyedül áll a szobában az egész alakos tükör előtt egy hatalmas, hófehér menyasszonyi ruhában. Barna haja kontyba van fogva a tarkóján, bele fátylat tűztek, ami a derekáig ér.
  - Anyám! - lépek egyet felé bizonytalanul.
  Szemei - ahogy azt a tükörből látom - elkerekednek, jobb kezét, amit egy hatalmas gyémántgyűrű szorít beesett arcához kapja.
  - Tudod néha azt hiszem, hogy tényleg hallom még a hangodat - emeli égnek a tekintetét. - Ezer közül is felismerném...
  - Anyám! Itt állok mögötted! - mondom szinte kiabálva.
  - Kezdek megőrülni - lehajtja a fejét, szemében könnyek csillognak.
  Odafutok hozzá és hátulról átölelem. Érzem, hogy megrázkódik az érintésemtől, de legalább már érzi is, hogy ittvagyok.
  - Én vagyok az - lépek egyet hátrébb, hogy végigmérhessen.
  Elkapom a kezét és az arcomhoz emelem. Gyengéden végig simít rajta.
  - Grace... - suttogja elhaló hangon.
  - Visszajöttem érted. Nem kell hozzámenned ahhoz a...
  - Lám-lám - hallatszik az ajtó felől és a tükörbe pillantva pont Dave kajánul vigyorgó arcával találom szembe magam. - Milyen megható anya-lánya pillanat. De sajnos félbe kell, hogy szakítsam...
  Int a folyosón álló őröknek, akik bevonszolnak egy fiút. A látványtól a levegő bennreked a tüdőmben.
  Jake-et húzzák, két oldalról átkarolva, aki alig van eszméleténél és ledobják a padlóra, Dave lába mellé.
  - Elfogták, amikor megpróbált a hátsó kijáraton beosonni. Gondolom a segítségedre akart sietni - tájékoztat higgadtan, kiélvezve minden pillanatot. - A helyzet nagyon egyszerű, Grace. Megbántottál, sokszor. Hiába tagadod, az én tulajdonom vagy és engedetlen voltál. Az elmúlt napokban volt időm, rengeteget olvastam...
  - Te tudsz olvasni? - tör ki belőlem akaratlanul a nevetés.
  Dave arca elsötétül, majd lekever egy akkora pofont a földön térdelő Jake-nek, hogy a fiúnak felreped a szája. Döbbenetemben szólni sem tudok.
  - Örülhetsz. Mivel még nem tisztáztam a szabályokat csak egyet kap a rossz viccedért és a közbeszólásodért. Folytatom - köszörüli meg a torkát. - A régi hagyományok szerint az engedetlen királynék pálcás fiút kaptak, hiszen a király mellett mégsem jelenhettek meg egy-egy veszekedés után betört orral vagy tele kék és zöld foltokkal. A pálcás fiú arra való, hogy őt büntessem meg helyetted.
  - Csakhogy nem vagyok a királynéd...
  Újabb pofon. A szememet elfutják a könnyek.
  - Mert megcáfoltál - biccent Dave. - De igazad van, nem vagy a királyném és soha nem is leszel. Lemondtam rólad és én magam foglak megölni, de előtte azt akarom, hogy végignézd a barátaid szenvedését.
   - Te szadista...
  A hangom elcsuklik, ahogy Dave ezúttal gyomron rúgja Jake-et, aki kettőt köhög, majd kiköp egy adag vért.
  - Ne aggódj, ha meghal, Janet lesz a következő... - vonja meg a vállát a trónbitorló.
  - Kérlek - esek térdre. - Könyörgöm, bármit csak hagyd őket békén! Elég volt!
  - Ha még egyszer meghallom a szádból ezt a szót azt ő fogja bánni - mutat Jake-re. - Ne könyörögj, mert szánalmat ébreszt! Egy jó uralkodó nem ilyen!
  - Szóval elismered, hogy jó uralkodó vagyok? - rökönyödök meg.
  - Igen - biccent kelletlenül. - Kétségtelenül van tehetséged egy nép irányításához és édesapád jól megtanított mindenre. Ezt tisztelem. De makacs vagy és önző, mert nem voltál hajlandó belátni, hogy milyen jó életed lett volna mellettem.
  - Én sosem tudnék egy szörnyeteg mellett élni - suttogom, miközben az arcomon legördül két könnycsepp. - Mindent őszintén sajnálok, amit ellened vétettem...
  Az újabb pofon hangja belém fojtja a szót. Jake összeszorított szájjal tűri.
  - Ezt most miért? - nézek értetlenül Dave-re.
  - Nem kell a szánalmad. Megint úgy nézel rám, mintha beteg lennék. Jól vagyok! - ordítja és elém térdel. - Nincs velem semmi baj!
  Jobb kezével összeszorítja az arcomat és már érzem, hogy forrósodnak az ujjai.
  - Hé! Azt mondtad csak engem bántasz, seggfej! - hallatszik erőtelnül a háta mögül.
  Bár a hang gazdáját nem látom, mert a fájdalomtól már csillagok táncolnak a szemem előtt, de tudom, hogy Jake az, aki az utolsó erejével is engem védelmez.
  Dave szorítása megszűnik, mire levegő után kapkodva terülök el a földön. 
  - Ne! - hörgöm erőtlenül.
  Az alkaromra támaszkodva esetlenül feltornászom magam ülésbe és sűrűn pislogva próbálom visszanyerni a látásomat.
  - Grace! - jelenik meg mellettem az anyám, mire összerezzenek.
  Az arcomat gyengéden a kezei közé veszi és maga felé fordítja.
  - Kislányom - suttogja és végigsimítja a kezét a bal arcomon, mire felszisszenek.
  De az én fájdalmam még semmi, Jake ugyanis ebben a pillanatban felüvölt.
  Anyám kezét önkéntelenül félretolva próbálok felugrani, hogy a fiú segítségére siessek, de a mozdulat közepén elvesztem az egyensúlyomat és elterülök a földön, alaposan beverve a fejem.
  A látásom elhomályosul, a fejem zúg, de én csak Davidet érzékelem, aki Jake nyakát szorítja az izzó kezével.
  - Elég! - akarom üvölteni, de csak szánalmas nyöszörgés telik tőlem.
  A földön csúszva próbálok közelebb jutni hozzájuk, de túl lassan haladok. Minden erőmet összegyűjtöm, elrugaszkodok a lábaimmal és egy jól irányzott vetődéssel Dave lábának esek, akit ez kizökkent.
  Az arcán csodálkozás és némi szadizmus tükröződik, hogy rám néz, de engem csak az érdekel, hogy Jake nyakán enyhül a szorítása.
  A szemei egy pillanat alatt elsötétülnek, de én meg sem rezzenek. A tekintete azt sugallja, hogy nincs menekvés, ezúttal tényleg meg fog ölni. És én tudom, hogy vállalnom kell a sorsomat.
  Jake-re pillantok, aki a nyakán egy hatalmas égési sérüléssel, elhomályosult tekintettel néz rám. Kétlem, hogy látna.
  De az ő látványa mégis elég, hogy erőt merítsek belőle. Nem vagyok egyedül.
  Dacosan, gyűlölettel teli tekintettel nézek vissza Dave-re. Ha most utoljára lát, maradjon meg az emlékezetében annak az őszinte arckifejezése, aki annyi ideig a barátja volt és akinek többször megbocsátott, mint akárki másnak, csak mert feleségül akarta venni.
  De valami más is beúszik a homályos, szűkült látóterembe. Először egy hatalmas fehér foltnak tűnik, aztán már látok benne valami aranyat is, de túl gyorsan közeledik ahhoz, hogy beazonosíthassam.
  Egy másodperc alatt történik az egész, először fel sem bírom fogni. Dave eszméletlemül terül el a földön véres fejjel. Pislogva próbálom értelmezni a történteket.
  Felnézek a furcsa pacára és most, hogy lihegve, az egyik kezét a szája elé kapva, a másikban még mindig a gyertyatartót szorongatva áll, bizonyosságot lel, hogy az édesanyám az.
  Sötétbarna haja kibomlott a fátyol alóli kontyból, szemei csillognak az elszántságtól, de érzem rajta, hogy hamarosan sokkot kap.
  - Anyám? - kérdezem egyszerre csodálkozva, hálásan és elszörnyedve.
  A mindig szelíd, higgadt királyné leütötte Dave-et...
  - Én... - néz a földön fekvő alakra hitetlen, könnyes tekintettel. - Nem tudtam tovább nézni...
  - Oké - a hangom megtelik pánikkal. - Oké...
  - Grace, jól vagy? - nyögi a földön heverő Jake.
  Hisztérikusan elnevetem magam. - Édes vagy, de szerinted ebben a helyzetben megfelelő ilyen kérdést feltenni?
  Mellé kúszok és végignézek a testén felmérve a sérüléseit. Csúnyán megégett több helyen.
  - Legalább a humorod a régi... - a fiú szavai köhögésbe fulladnak.
  - Shh, most ne beszélj - intem le és elkezdem kigombolni az ingét, aminek a gallérja szinte teljesen leperzselődött.
  - Figyelj - ragadja meg a karom. - Ha meghalok úgyis tudnod kell...
  - Beszélsz itt butaságokat! - rázom a fejem, de a szemembe könny szökik, ahogy végignézek a zúzódásokkal teli mellkasán.
  - Grace, azt hiszem ideje elköszönnünk... - fogja meg a kezem. Ezúttal nem rántom el.
  - Ne mondj ilyet! - suttogom. - Meg fogsz gyógyulni!
  - Rajtam már csak valami csoda segíthet...
  - Akkor most csoda fog történni. Nem foglak elveszíteni! - rázom a fejem.
  Egy kiáltás hallatszik a szoba ajtaja felől. Odanézve látom, hogy Janet, Alex, Sam és Ed az.
  Összehúzott szemöldökkel meredek az utóbbi kettőre. Sam Dave falkáját választotta, Ed pedig tudtommal megszökött Alice-szel és úgy volt hogy már messze jár.
  - Hát ti? - kérdezem tőlük, mire lesütik a szemüket.
  - Meg tudjuk magyarázni... - kezdi Sam, de Janet félbe szakítja:
  - Erre ráérünk később! Mi van vele? - mutat a földön fekvő Jake-re.
  A szemében aggodalom és pánik tombol.
  - Janet, ne gyere közelebb! - kiáltok rá.
  - De az ott a bátyám...
  - Azt mondtam ottmaradsz, ahol vagy!
  Nem válaszol, de megtorpan.
  - Oké, Jake - nézek vissza a fiúra. - Most erősnek kell lenned!
  Pontosan tudom, hogy mit kell csinálnom. Apám mutatta meg egyszer, nagyon régen. Olyan régen bennem él, hogy már el is felejtettem, hogy ottvan ez az emlék. Az álmaimban néha visszatér, de sosem tudtam megfejteni a jelentését.
  Apám egy éjszaka, amikor már az egész kastély aludt beosont a szobámba. Félálomban voltam, de ő azt hitte alszom. Leült az ágyam szélére és percekig csak némán nézett.
   - Az én nagylányom - suttogta és megérintette a bal vállamon lévő tappancs alakú anyajegyet. - Hát megcsináltad. Mindig is tudtam, hogy hiába vagy nő, uralkodónak születtél és tessék, ilyen fiatalon Alfa vagy. De ez nagy felelősséggel jár, akkorával hogy nem is képzelnéd, ahogy azt sem hogy mekkora erő lakozik benned. És egy nap ezt ki kell majd használnod.
  Egy csókot nyomott a homlokomra.
  - Egy nap megmented majd vele egy farkasod életét. Tudom, hogy így lesz. De ehhez tudnod kell hogyan használd: rakd keresztbe a mellkasodon a karjaidat úgy, hogy a jobb tenyered fedje a jelet, majd egy határozott mozdulattal nyisd szét őket. Így meg tudod gyógyítani, akit szeretsz. De vigyázz, a folyamat nagyon kimerítő és ha nem vagy elég óvatos az életedbe is kerülhet. Mire eljön az idő én már nem leszek veled testileg, de az Ős-Alfán keresztül én is figyelemmel kísérem minden lépésed és megkapod a mi erőnket is. Sok szerencsét!
  Úgy teszek, ahogy apám mondta. Mire szétnyitom a karjaimat, halvány sárga fényben úszik mindkét tenyerem és az agyamat valami furcsa, bizsergető érzés tompítja le. Próbaként a Jake mellkasán lévő egyik zúzódás felé viszem a kezem, mire a fiú felüvölt, majd az elszíneződés csökkenni kezd, végül eltűnik.
  Kérdően nézek a fiúra, aki biccent, ezzel jelezve, hogy folytathatom. Hagyom, hogy az ösztöneim vezessenek, a kezeim szinte saját életre kelve gyógyítják meg Jake testének minden egyes sérült négyzetmiliméterét.
  Mire végzek a fiú úgy ül fel, mint aki csak pihenni feküdt le a padlóra, pont időben mivel én a hirtelen rám törő kimerültségtől eldőlnék ha nem kapna el.
  - Köszönöm - suttogja és egy csókot nyom a homlokomra.
  - Köszönd az előző generációk Alfáinak is. Az ő erejük nélkül nem ment volna.
  - Te is tudod, hogy ez nem igaz. Nem ismerek nálad erősebb nőt, Grace. Én...
  Halk nyöszörgés hallatszik, majd Dave zihálása, mire mind a heten egy emberként szegezzük rá a tekintetünket.
  - Ültessétek fel! - intek az őröknek, mire azok engedelmeskednek.
  A fiú - mert így, betört fejjel, ijedt barna szempárral és kócos hajjal inkább tűnik annak, mint férfinek - félve keresi a tekintetemet.
  Szemei újra a régi fénnyel, bár egy kissé megszeppenve csillognak. Egyszerre lenne kedvem megölelni és addig ütni, amíg mozog.
  Habozásomat és azt látva, hogy bizonytalanul méregetem a fiút Sam töri meg a csendet.
  - Tudjuk, hogy ez minek látszik - mutat körbe. - És hogy Felséged...
  - Csak Grace - forgatom a szemem. - De ha itt lettetek volna tudnátok...
  - Megegyeztünk, hogy segíteni akarunk Davidnek - veszi át a szót Ed. - Sam a közelében maradt, hogy megfigyelje és észérvekkel próbálja meggyőzni, én pedig végeztem egy kis kutatómunkát a Fenyegetőkkel kapcsolatban...
  - És? Találtál gyógymódot? - kérdezem reménykedve.
  A fiú nem válaszol, de nem is kell neki. Az arckifejezése mindent elárul.
  - Félek ő már soha nem lesz önmaga - sóhajt Sam. - Lehet néhány tiszta pillanata, mint most és legbelül még talán ottvan az igazi David, de attól tartok csapdába ejtette a Fenyegető léte.
  - Sokat olvastam az ilyen szörnyetegekről. Jobb lenne neki is ha halott lenne - mondja egész halkan Ed.
  - Istenem - suttogom és eltörik nálam a mécses.
  Néhány órával ezelőttig meg voltam győzödve róla, hogy Dave egy lelketlen szörnyeteg, aki nem érdemel kegyelmetlen, de most hogy újra belenézek a tiszta, barna szempárba látom, hogy a fiú, aki annyi ideig a barátom volt nem veszett el, csak egy nagyobb erő fogságába esett.
  - Mi lesz velem, Grace? - néz rám félve.
  - Nem tudom - rázom a fejem.
  A szememből mindenfelé könnyek repülnek szét.
  - Én biztosan nem foglak megölni - tárom szét a karjaimat.
  - Nincs nagyon más lehetőségünk - nevet keserűen. - Nem fogok életem végéig egy cellában raboskodni.
  - Csak addig, amíg megtaláljuk a gyógymódot...
  - Te is hallottad, hogy nincs - néz a szemembe szomorúan. - Ne sírj, Grace. Egy ilyen erős királynő, mint te nem engedheti meg magának, hogy sebezhetőnek látsszon.
  - Mintha apámat hallanám - nevetek hisztérikusan.
  És ekkor eszembe jut, hogy mit mondott apám. "Egy nap megmented majd vele egy farkasod életét".
  Mi van ha nem is Jake-re gondolt, hanem Dave-re?
  - Mi jutott eszedbe? - kérdezi Jake a gondolkodó arcom láttán.
  - Hogy ha téged meg tudtalak gyógyítani talán őt is meg tudom - mondom lassan.
  - Kétszer egymás után még a legerősebb Alfa sem tudta használni az erejét - rázza a fejét Dave. - Nagy eséllyel bele fogsz halni, Grace!
  - De te legalább meggyógyulsz! És nyugodt szívvel hagyom rád a falkát. Alfa lehetnél, Dave! Hát nem ezt akartad mindig?
  - Erre most nem tudom mit válaszoljak - hajtja le a fejét.
  - Semmit, mert nem kérdeztelek.
  - És az ország?
  Egy pillanatig habozok. - Az is a tiéd. Ha megígéred, hogy nem veszed el anyámat.
  - Esküszöm. Ezer bocsánat - hajol ki mögülem, hogy szembe nézhessen anyámmal. - Egy percig sem gondoltam komolyan.
  A királyné szorosabbra fonja ujjait a gyertyatartó körül, de azért méltóságteljesen biccent egyet.
  - Azt hiszem ez eldőlt - bólintok.
  - Még nem - lép be elém Jake. - Ezt nem engedhetem.