Sorry My Brother, Sorry My Love [BEFEJEZETT]

7. fejezet

Hoseok

Remegett és úszott az izzadságban, kiabáltam Jinnek, de nem hallhatta, mivel nem jött. Próbáltam felébreszteni, de nem ment. Nem bírtam felkelteni és teljesen kétségbeesve hívtam fel Jimin bácsikánkat.

- Hoseok? - szólt bele a telefonba csipásan. - Valami baj van?

- Jin nem semmire sem reagál! - nyekeregtem a telefonba. - Taehyung lázas, nem tudom, hogy mit csináljak!

- Öltözök és azonnal visszük a kórházba! - csapta le a telefont és 2 perc múlva már meg is jelent a szobánk ajtajában. Az ölembe kaptam Taetaet és beszáguldottunk a kórházba, ahol rögtön el is vették tőlem. Jinék csak 20 perc múlva futottak be a többiekkel, de nem tudtunk még mindig semmit az én drágám állapotáról. 

- Hoseok! - ölelt magához Jin. Rosszul nézett ki, nagyon is, de jelen pillanatban nem tudtam foglalkozni a kipirosodott, duzzadt szemeivel. - Minden rendben lesz!

- Jin! - törtem ki sírásban. - Nagyon szörnyen nézett ki, féltem egyedül hagyni!

- Kim Taehyung hozzátartozói? - kérdezte egy orvos, aki szintén eléggé szörnyen festett és fáradtan. Mind bólintottunk, mire rám vetette a tekintetét, hisz csak én voltam egyidős vele. - Maga az apuka?

- Apuka?! - nyögtem ki és riadtan bácsikáimra és szüleimre néztem. - Úgy érti, hogy...?

- Igen, Taehyung terhes. - mosolygott a férfi, majd elvezetett minket egy szobához, ahol Taetae pislogott laposakat.

- Tae... - öleltem magamhoz, de ő ezt nem viszonozta, azzal küzdött. hogy képes legyen nyitva tartani a szemeit.
- Hobie.... én... - hangja remegett és ő maga is, mégis valahogy az érdekelt a legjobban, hogy én vagy Sejin vagyok az apa. - szerintem el kéne vetetni a babát.

- Tae, az nagyon fájdalmas lenne, nem szeretnélek ilyen lelki megpróbáltatásnak kitenni. - magyarázta Jin, miközben közelebb sétált hozzánk.
- Én nem tudom, hogy nem Sejin-e az apja... - nyekeregte Taehyung, mire elengedtem és megvető pillantást vetettem rá.

- Undorító vagy! - csúszott ki a számon az első gondolat, ami az eszembe jutott, mire rám emelte könnyes szemeit. Megleptek a szavaim és rögtön a szám elé is kaptam a kezem, amikor Yoongi bácsikám behúzott egy hatalmasat nekem.

- Suga! - kiáltott rá Jin a férfira, de engem már nem is érdekelt annyira. A fiúra pillantottam, aki megfogta a kezemet és aggódva tekintett rám.
- Jól vagy? - kérdezte, mire mintha nem is én irányítottam volna a testem megütöttem őt. Nem kezdett el sírni, csak úgy ahogy oldalra bicsaklott a feje ült és nézett.
- Te vagy a legundorítóbb! Egy rohadt ribanc vagy, aki mindenkinek hagyja, hogy seggbe bassza! - üvöltöttem és egyszerűen nem bírtam leállni. Minden haragomat az öcsémre engedtem, a szerelmemre, akit szörnyen megaláztam. - Remélem, hogy belehalsz a szülésbe vagy majd elvetélsz, eléggé fájdalmasan!
Mikor körbe néztem mindenki sírt kivéve azt a személyt, akihez intéztem a szavaimat. Idegesen vizslattam őt, ahogy a földet bámulja, majd hirtelen felsandít rám.

- Sajnálom. - nyekeregte, miközben a könnyeivel küszködött. - Ígérem, hogy nem kell többé látnod... én elköltözöm.