Sorry My Brother, Sorry My Love [BEFEJEZETT]

15. fejezet

Hoseok

Már 4 éve, hogy magamra hagyott... a sulit abbahagytam és egész nap csak a szobánkban fekszek. Néha leküzdök némi ételt a torkomon, hisz nem tudok enni azzal a tudattal, hogy lehet Sejin most is bántja Taet. Halk kopogást hallottam az ajtómon.

- Akárki is vagy, húzz a rákba! - kiáltottam, de a kopogás csak nem maradt abba, így felkeltem és kinyitottam azt. Az ajtóbank Mark állt, de én nem nagyon díjaztam annak az ötletét, hogy átjött, így be akartam zárni az ajtót, de nem hagyta és bejött a szobába. - Mit akarsz?

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a bátyámhoz a jövő héten. Incheonba lakik. - mosolygott rám és mikor megtudtam, hogy hol is lakik rögtön belementem. Péntek lévén délután el is indultunk és persze Daesung is jött. Róla mindig Tae róla eszembe. Mikor megérkeztünk a hatalmas épület elé Mark mosolyogva kulcsolta össze az ujjait Daesunggal és sietve elindultak felfelé. Követtem őket és amikor becsöngettünk egy terhes lány nyitott ajtót.

- Mark, hát itt vagy! - ölelte magához a tőlünk kb. 2-3 évvel idősebb lány az említettet, majd Daesungra vezette a tekintetét. - Biztos te vagy Daesung... tényleg olyan aranyos vagy, mint mesélte. Gyertek be!

- Hyunwoo! - kiáltotta el magát Mark, mire megjelent a bátyja. Helyet foglaltunk az előszobába és beszélgetni kezdtünk a gőzölgő teák mellett, amiket Jieun készített. - És hogy vagytok? Minden rendben van?

- Mi jól vagyunk, a szomszédok már kevésbé... - húzta el a száját Hyunwoo és mintha végszó lett volna kibálást lehetett hallani.

- Omma! - kiáltotta egy gyermekhang. - Omma, jól vagy?!

- Menj át a bácsiékhoz! - kiabálta egy férfi hang, amit ezer közül is felismertem volna, de betudtam képzelődésnek. Kétségbeesett kopogás hallatszott az ajtón és Hyunwoo szinte rohant kinyitni. Egy kislány jött vele, akin volt pár vérfolt, de nem az ő vére volt.

- Eunbi, mi történt? - kérdezte Jieun, miközben magához ölelte a kislányt.

- Én felidegesítettem Appa-t, így megint bántja Omma-t... - szipogta a kislány.

- Taehyung! - hallottam meg  a másik ismerős hangot. - Hova küldted megint azt a kis férget?! Szégyenled előtte azt, hogy gyenge vagy?! Megmutatom, hogy milyen gyenge is vagy igazából!

- Sejin, kérlek ne! Könyörgöm, holnap be kell mennem az óvodába, hogy beszéljek Eunbi tanárával! - könyörgött Taehyung és én nem bírtam tovább, felpattantam, de Mark megragadta a karom.

- Lehet, hogy nem ő az! - mondta, de kirántottam a karom a szorításából.

- Ezer közül is felismerném a hangját. - jelentettem ki, majd a szomszédba siettem, ahol nyitva volt az ajtó, így be tudtam menni. Sejin a falnak szorította Taet, aki sírva könyörgött, hogy hagyja őt békén. - Tae!

Mindketten felém kapták a fejüket és Sejin meg is indult felém, de ekkor megérkeztek a többiek is segíteni. Én a szerelmemhez rohantam...