Sorry My Brother, Sorry My Love [BEFEJEZETT]

17. fejezet

Hoseok
Valahogy nagyon aranyosan hangzottak azok a kemény szavak Eunbi szájából, de mégis bizonytalanná váltam. Mi van, ha sír majd miattam, vagy ha ismét megütöm őt? Nem voltam biztos magamba, addig a pillanatig, míg bele nem néztem Taetae szemeibe... bátorított a tekintetével, így heves bólogatásba kezdtem.
- Megígéred? - szólalt meg apró éllel a hangjában Eunbi.
- Igen, megígérem. - mosolyogtam, majd megfogtam a kislányunk és a szerelmem kezét, miközben az emeletre cibáltam őket és megmutattam a kislány szobáját. Ő rögtön tombolni kezdett... valahogy mindig is érezhettük, hogy lány, hisz egy kislánynak való szobát rendeztünk be az emelet legvégén, míg a mi szobánk a lépcső mellett volt közvetlenül. Amint becsukódott az ajtó egyszerre mozdultunk bele a csókba. Vadul falni kezdtem Tae ajkait, miközben az ajtónak nyomtam és elfordítottam a zárat az ajtón. Az ágyra fektettem és áttértem a nyakára és ami a legmeglepőbb volt, hogy nem félt, nem ellenkezett, mint a múltkor.
- Édesem, mi a baj? - kérdezte mosolyogva.
- Ne álljak le? Rendben leszel? - kérdeztem, mire egy apró puszit nyomott a számra.
- Voltam pszichológusnál és miután megszületett Eunbi egy ujjal sem nyúlt hozzám úgy. - magyarázta, miközben elkezdte kigombolni az ingem. - Továbbá tudom, hogy nem lesz semmi baj, hisz veled vagyok és vigyázol rám.
- Rendben. - mondtam, majd ismét a nyakára tapadtam és szívni kezdtem azt.

Jin
Egy kislány ült a konyhában, mikor hazaértem a bevásárlásból. Nami próbált valamit össteütni az apró szerzetnek, de eléggé szörnyen nézett ki a dolog, így arrébb löktem a tűzhelytől és megpróbáltam javítani a dolgon.
- Eunbi, ő itt a nagyi. - motyogta Nami, mire megálltam egy pillanatra... akkor ez azt jelenti, hogy...
- Szia, Omma. - ölelt meg hátulról Hoseok, majd a kislányhoz sietett. - Hogy tetszik a szobád, Csöppség?
- Hol van Omma? - morogta Eunbi, majd felpattant és az emeletre kocogott, pedig pont kész lettem az étellel. Miután tálaltam kérdőn néztem a fiamra és a férjemre.
- Mi folyik itt? - kérdeztem, majd meghallottuk, ahogy Eunbi hangosan felkacag és Tae is, így felsiettünk. A folyosó közepén csikizték egymást úgy, hogy Tae a földön feküdt, míg a gyermeke rajta ült.
- Ne! Ne! Ne! Neee! - visított fel nem túl férfiasan a végére Taehyungie. A kislány ekkor békén hagyta Taetaet, de hirtelen lejjebb húzta a nyakán a pólót is és vádlón pillantott Hobie felé, majd vissza az anyjára.
- Bántott? - kérdezte, miközben ökölbe szorultak a kezei. - Azt mondta, hogy nem fog bántani... megütött téged?!
- Kicsim, ez nem olyan... - kezdett magyarázni Taehyung.
- De lila folt van a nyakadon... - motyogta Eunbi.
- Drágám, ilyen foltokat akkor is okoznak az emberek egymásnak, ha szeretik egymást... - magyaráztam, mire egy aprót bólintott és bement a szobájába.