Sorry My Brother, Sorry My Love [BEFEJEZETT]

11. fejezet

Jin
Idegesen trappoltam az emeletre, tudtam, hogy Hoseok itthon van, de már az sok, hogy valami ribancot is hazahoz, hogy itt kúrjanak. Idegesen csaptam ki a szobaajtaját, ahol Taehyunggal találtam őt az ágyon. Amint megláttak rögtön megálltak. Éreztem, ahogy a könnyek folyni kezdtek az arcomról, majd a fiúk felé siettem és magamhoz öleltem a szörnyű állapotban lévő fiamat. Nem szoríthattam olyan erősen, ahogy csak tudtam, hisz vigyáznom kellett a babára. Mikor elhúzódtam Taetae sírt... tudtam, hogy szörnyű élete volt eddig, hisz látni lehetett, hogy verték és még ki tudja, hogy mit csináltak vele.
- Ki volt ez? - kérdeztem, de csak nemlegesen megrázta a fejét, ahogy Hoseok is. Tudom, hogy illett volna kettesben hagynom őket, hisz megzavartam őket egy bizonyos dologban, de nem tudtam megtenni... túlságosan hiányzott mindkét fiam. Hoseok nem volt önmaga az öccse nélkül, minden egyes nap dühkitörései vagy éppen sírórohamai voltak. Nem nyúlhattunk semmihez, ami Taehyungé volt, mivel váltig állította, hogy az öccse haza fog jönni és így is lett.  - Fel kell, hogy jelentsem azt, aki ezt tette! Nem akarom, hogy szabadon szaladgáljon a városban és bármikor bánthasson... mondd meg a nevét, kérlek!
- Kim Sejin. - motyogta Taehyung, mire Hobie minden izma megfeszült.
- Mit tett még veled?! - ragadtam meg Taetae felkarjait. - Nem csak megvert, igaz?
- Ő... - próbálta elmondani Tae, de sírásban tört ki... nem kellett mondania, hogy mit is tett vele, már teljesen biztos voltam abban, hogy megerőszakolta talán nem is egyszer.
- Nem kell kimondanod, értem én. - mondtam, majd kimentem a szobából.

Hoseok
Tudtam, hogy mit tett vele és egészen biztos voltam abban, hogy még mindig csak engem szeret. Nem akartam, hogy baja essen miattam, mégis szörnyűségek történtek vele. Bocsánatot kellett volna kérnem és megkérni, hogy maradjon, de nem tettem, ami hatalmas hiba volt. Arra gondoltam pár perce még, hogy szeretkezni akarok vele, de nem csak így tudom kimutatni az érzéseimet felé. Elterültem az ágyon és intettem, hogy feküdjön mellém, mellkasomra hajtotta a fejét és én átöleltem őt.
- Tae, én... - kezdtem bele a bocsánatkérésembe.
- Nem a te hibád... - mosolygott rám, majd egy csókot lehelt az ajkaimra. - Mehettem volna a bácsikáinkhoz is... én voltam a hülye...
- Nem akartál velem találkozni, így egy olyan személlyel akartál lakni, aki biztos, hogy nem találkozik velem. - motyogtam, miközben a hajával kezdtem el játszani. - Ha nem vagyok veled egy szemét, akkor itthon maradsz, a családoddal...
- Igazad volt, tényleg egy ribanc vagyok... - szipogta a szerelmem, de én ezt meg sem akartam hallani.
- Akkor azért mondtam rád azt, mert nem akartam bevallani magamnak, hogy mindennél jobban szeretlek, hogy te vagy az életem értelme...- magyaráztam, miközben azon gondolkodtam, hogy milyen szörnyű is lenne nélküle az életem... az egyetlen személy, aki boldoggá tehet engem az ő és, aki boldoggá teheti őt az én vagyok.