Sorry My Brother, Sorry My Love [BEFEJEZETT]

9. fejezet

Taehyung
Korán jött értem, annyira korán, hogy még alig volt valaki ébren. Az ügyeletes nővérnél jelentkeztünk ki, aki egy hatalmas mosollyal az arcán búcsúzott tőlem és a "nagybátyámtól". Amint beültünk a kocsiba az ajkaimra hajolt és én nem toltam el magamtól, tudtam, hogy ez az ára annak, hogy maradhassak... hagytam, hogy csókoljon és végigsimítson a hátamon végül pedig a kezét a fenekemre helyezze.
- Hiányoztam, Drágám? - kérdezte mosolyogva a férfi, miközben beindította az autót.
- Igen, Sejin. - erőltettem magamra egy mosolyt, majd elhelyezkedtem az anyós ülésén és bekötöttem magamat. Tudom, hogy ez a legjobb megoldás arra, hogy soha ne találkozzak a családommal többé. Mikor megérkeztünk a lakása elé kinyitotta nekem a kocsiajtót és kisegített a járműből. Boldogságot színlelve léptem be a lakásba, amitől igazából kirázott a hideg. Hirtelen ölelt magához a férfi, így eléggé megrémültem.
- Úgy örülök, hogy kisbabánk lesz... - motyogta a nyakamba, majd csókot hintett arra. Megpróbáltam eltolni magamtól, de nem érdekelte, ékességét pedig a fenekemnek nyomta. Könnyeimet visszafolytva tűrtem... azt hiszem, most tényleg egy ribanc lesz belőlem, aki a testével fizeti ki a lakbért.

Hoseok
Mikor a kórházba ráncigáltak, hogy kibéküljünk már nem volt sehol. Sietve távozhatott, hisz a kedvenc pólóját is a szekrényben hagyta... azt a pólót, amit a szülinapjára vettem.
- Ő most tényleg... - kérdeztem, miközben a pólót szorongattam.
- Igen, ő most tényleg elhagyott minket köszönés nélkül. - motyogta Rap Mon, miközben Jint magához ölelte, aki sírt, olyannyira, hogy megszólalni sem tudott. Nem szóltam többet, bár fájt, hogy így hagyott el a másik felem, na jó az is, hogy egyáltalán elhagyott... de talán mindenkinek így a legjobb. Talán ennek így kellett történnie...

Jin
Hoseok a hazafelé vezető úton egy szót sem szólt és amikor hazaértünk bezárkózott a szobájába.
- Határozottan rosszabbak, mint a szüleik. - jelentette ki Namjoon, majd az előszobába ment engem is magával húzva. - Taehyung nem bolond, biztos volt hova mennie... sosem vágna neki úgy a dolgoknak, hogy nincs biztonságban.
- Ez Hoseok miatt volt, hidd el, hogy belemenne a legnagyobb ökörségbe is miatta. - magyaráztam, majd eszembe jutott, hogy fel kéne hívnom, 'Biztos, hogy felveszi nekem.' gondoltam, de nem tette.
- Nem fogja felvenni neked... - motyogta a szerelmem, majd mikor hallottuk, ahogy törik minden tárgy az emeleten felsiettünk.

Hoseok
Mindent, amit közösen csináltunk vagy hozzá tartozott el akartam tűntetni, ìgy zúzni kezdtem a szobánkat, de mikor a plüss Pikachu a kezembe került lehuppantam a közös ágyunkra és a könnyeim folyni kezdtek. Vajon jól van? Nem csinált hülyeséget, ugye? Reméltem, hogy ezek csak azért érdekelnek, mert az öcsémről van szó, de sajnos nem így volt, hisz azt hiszem, hogy még mindig... - Hirtelen rontottak be a szüleim a szobába és ijedten néztek körbe a szobába. Letöröltem a könnyeimet, majd eldobtam a plüssfigurát. - ...még mindig egy ribanc! Majdnem elfelejtettem azt,  hogy már nem szeretem őt többé, sőt soha nem is szerettem, csak egy ribanc volt, akit meghúztam...