Sorry My Brother, Sorry My Love [BEFEJEZETT]

8. fejezet

Jin

Hoseok kirohant a szobából és Namjoon utána sietett, de én csak Taehyungot bámultam, ahogy remegő kezekkel tárcsáz egy számot.

- Haló? - nyekeregte Taetae, miközben megszorította a takaróját. - Igen, úgy lett, ahogy mondtad... oda szeretnék költözni...

- Kivel beszélsz? - kérdeztem, miközben kényszerítettem, hogy rám nézzen. Az arcán egy könnycsepp folyt végig az  arcán.

- Holnap értem jössz? - kérdezte remegő hangon. - Köszönöm, nagyon hálás vagyok, Hyung.

- Ki volt az? - ragadtam meg erősen a karjait, miután bontotta a vonalat.

- Vigyázzatok rá, kérlek! - erőltetett magára egy mosolyt Taehyung. - Jin, vagyis Omma, kérlek, ne hagyd, hogy egy szemétláda legyen belőle! Az iskolát abba szeretném hagyni, hogy ne zavarjam ott se a bátyámat. 

- Nem mehetsz el! - akadtam ki, mire leseperte a kezeimet a vállairól.

- Jól leszek, minden rendben lesz... - adott a homlokomra egy puszit, ahogy én tettem kiskorába, amikor szomorú volt. Mosolyogva simogatta meg a fejem és ugyanezzel a mosollyal az arcán folytatta a mondandóját. - Mostantól egyetlen egy fiad van, mégpedig Hoseok... őt pedig ne hagyd elkanászodni... Jin.

A nevemet olyan fájdalommal mondta, hogy szinte megutáltam azt. Próbáltam abbahagyni a sírást és beszélgetni vele, mint a bácsikái, de nem ment, mind tudtuk, hogy elveszítjük őt és ez nagyon fájt... sokkal szörnyűbbek, mint a szüleik voltak...

Namjoon

- Hogy üthetted meg?! - kiáltottam az arcába Hoseoknak, amint utolértem. - Azt hittem, hogy szereted!

- Hogy szerethetném, amikor pár órás ismeretség után lefeküdt egy férfival?! Egy mocskos ribancot mégis, hogy szerethetnék?! - ordította könnybe lábadt szemekkel. Mindenki minket nézett, de nem bírt érdekelni.

- Szerinted volt választása?! Szerinted anyád is önszántából nézett ki úgy, amikor megérkeztünk?! - kiabáltam rá, mire csak a szemeit forgatta. - Mégis mi bajod?!

- Önszántából ment oda, tehát önszántából is feküdt le vele, miután azt mondta, hogy szeret. - motyogta, majd maga mögött hagyott. Visszasiettem a kórterembe, ahol Jin még mindig sírt. Óvatosan megfogtam a kezét és magammal vittem, ki az udvarra. Magamhoz öleltem, majd lágyan simogatni kezdtem a haját.

- Tényleg el akar menni... - szipogta Jin, miközben még mindig remegett a teste. - Valakivel beszélt telefonon, de nem mondja meg, hogy kivel... nem akarom, hogy valami szörnyű alak mellett kössön ki... azt sem akarom, hogy eltűnjön az életünkből...

- Honnan veszed, hogy nem fog beszélni velünk? - kérdeztem, mire mellkasomba fúrta az arcát. Körülnéztem a kertben... minden nagyon nyugalmas volt, a madarak csiripeltek... mindenfelé színes virágok pompáztak, de csak mi voltunk itt... még kora reggel volt... nem sokan jártak errefelé.

- Azt mondta, hogy mostantól csak egy fiúnk van, aki Hoseok... - remegett a hangja és a teste rázkódott a sírástól. Nem hittem el, amit mondott... nem lehet, hogy Taetae megtenné ezt Hoseokért, ugye? Csak előző életében volt ilyen bolond, ugye?