Sorry My Brother, Sorry My Love [BEFEJEZETT]

20. fejezet

Jin
Mikor megtudtam, hogy Tae beteg alig tudtam erőt venni magamon, hogy ne sírjam el magam a Eunbi előtt. Nem halálos a betegsége... lelki betegsége van, így a pszichológus írt fel neki drogot, amitől jobban lesz. Már beszéltünk az orvossal és megkért minket, hogy ne említsük meg azt, hogy tudunk a betegségéről. Fél a felnőttektől, vagyis inkább azoktól, akik idősebbek nála... A gyerekektől a saját korosztályáig semmi baja sincs. Sejin teljes mértékben tönkretette őt... retteg mindentől és mindenkitől, aki vagy ami erősebb nála. Kiskorában mindig is csodálta az idősebbeket, viszont ez már megváltozott.
- Jin! - szólított hirtelen Hobie az emeletről. Mikor felsiettem Hoseok próbált hozzáérni a szerelmére, de a kislányuk megakadályozta.
- Eunbi, miért nem érhet hozzá? - kérdeztem, mire egy dühös pillantással illetett.
- Nem bízom bennetek és soha nem is fogok. - motyogta, miközben magához ölelte Taehyungot. - Omma az egyetlen, aki soha nem bántana! Akár az élete árán is megvédene!
- Eunbi, én nagyon szeretem őt, soha nem bántanám! - szólalt meg Hoseok és a hangjából ki lehetett hallani az idegességet. A kislány nem hitt nekünk és Taetae kezdett ébredezni.
- Omma! - ölelte magához az apróság az anyukáját.
- Nagyon megijesztettelek, Csillagom? - kérdezte Tae, miközben magához ölelte. Eunbi sírni kezdett és Tae csitította, ezzel egyidejűleg ringatta is.  - Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon sajnálja Omma! Soha többé nem teszek ilyet! Omma nagyon, nagyon szeret és soha nem hagy magadra!
Összeszorult szívvel néztem, ahogy Hoseok arcán lefolyik pár könnycsepp...

Hoseok
Nem éreztem magam a család tagjának... ők nem bíznak bennem eléggé ahhoz, hogy segítséget kérjenek tőlem. Mindent figyelmen kívül hagyva tapadtam Tae ajkaira, aki rögtön bejutást adott... belemosolyogtam a csókunkba és éreztem, hogy Eunbi próbál eltolni minket egymástól, de nem hagytam magunkat. Miután elváltunk Tae füléhez hajoltam.
- Szeretnék egy fiú gyereket is... - suttogtam neki, mire magához ölelt. Ekkor éreztem, hogy tényleg szerelmes még belém, minden szeretete benne volt az ölelésében. Miután megvacsoráztunk és Eunbi elaludt, akcióba lendültem. Már majdnem benne voltam, mikor Eunbi  síkított, így el akart tolni magától, de nem sikerült neki. Lenyomtam az ágyra és durván magáévá tettem, nem csak Eunbi sírt, hanem Tae is... mégsem bírtam magammal, mikor arra gondoltam, hogy Eunbi fontosabb számára.

Namjoon
Eunbi sikított, így az emeletre siettem Jinnel a nyomomban... mikor felértünk Taehyung sikítását is meghallottuk. Ideges voltam màr amúgy is Eunbi miatt, de az a tény, hogy Taet a szobájukban megerőszakolja Hobie, miközben a lányuknak baja van, az már sok volt, mégis a gyerekhez siettem. Eunbi izzadtságban úszott és sírt álmában. Próbáltuk felkelteni, de nem sikerült, pár perc múlva megérkezett kisírt szemekkel Taetae, csak boxer volt rajta.
- Semmi baj, Kincsem. - szipogta Tae, miközben elkezdte simagatni a kislány arcát. - Nincsen semmi baj...
Hoseokhoz siettem és mikor beértem a szobába az ágy szélén ült, a fejét fogva.
- Hoseok... - dörrentem rá, de mikor felnézett a szemei könnyesek voltak.
- Rap Mon, emlékszem... - nyekeregte, mire lefagytam... szinte 24 éve nem hívott így senki. - Én már megint azt csinálom vele, mint régen... megint el fogom veszíteni?
- J-Hope... - nyekeregtem, mire behunyta a szemeit.
- El fogom veszíteni Vt? - kérdezte, miközben próbálta a hatalmas levegővételekkel nyugtatni magát.

Jin
Taehyung a Stigmát énekelte a lányának, miközben az arcát simogatta... bevallom, hogy megijedtem, hisz lehetősége sem volt arra, hogy hallja ezt a számot, hisz a Bighit mindent eltűntetett rólunk.
- Honnan ismered ezt a számot? - kérdeztem remegő hangon.
- Jin, én vagyok az. - jelentette ki Taehyung, miközben rám nézett... a szemeiben könnyek csillogtak. - Én vagyok az, V... mindenre emlékszem, tényleg mindenre...
- Omma! - ült fel hirtelen a kislány, majd magához ölelte a lány. Hoseok lassan sétált be az ajtón és átölelte őket, sírt... mindhárman sírtak...